Közélet

Az LMP színlelt szerződést sejt a Dömötör-torony eladásának hátterében (FRISSÍTVE)

Az LMP színlelt szerződést sejt a Dömötör-torony eladásának hátterében (FRISSÍTVE)

2013. március 27., szerda
Az LMP színlelt szerződést sejt a Dömötör-torony eladásának hátterében (FRISSÍTVE)

A párt szegedi szervezete különösnek nevezte, hogy Botka László szocialistaként egyre nagyobb összegekkel támogatja az egyházmegyét, szerintük ezt példázza a Dömötör-torony eladása is.

Az LMP nem érti, hogy képviselőjük,

Szentistványi István

indítványát – miszerint az egyháznak adományozandó 102 milliós felújítási keretet felezzék meg, és a felszabaduló összeget fordítsák szociális célokra –, miért nem „engedte át” a polgármester illetve miért mondta azt, hogy ez a pénz a Dömötör torony felújítására kell – vetette fel

Szabó Dániel

a párt társadalompolitikai szóvivője. A politikus szerint ez a válasz több okból is aggályos.

Botka különös vonzódása az egyházhoz?

Egyrészről úgy véli, hogy a költségvetéshez csatolt támogatási szerződésben számtalan egyházi tulajdon van, amelyek felújítására elkölthető ez az összeg. „Az egyháznak szánt felújítási keretösszeg pedig kísértetiesen megegyezik azzal az összeggel, amit a Szeged-Csanád Egyházmegye fizetett ki (101 millió 900 ezer forint) a Dömötör-torony megvételekor a városnak, így felmerül a gyanú, hogy az egész adásvétel egy színlelet szerződés. A Dömötör-torony eladásának indokai között sántít az is, hogy azt csak az egyház újíthatja fel, hiszen a Dóm Fejlesztő és Turisztikai Szolgáltató Szervezet – amely megnyerte a Dóm 2 milliárdos felújítására kiírt pályázatot, ami tartalmazza a Dömötör-torony felújítását is – konzorciumi tagként önkormányzati cégekkel, intézményekkel közösen is részt vehet a projektben. Véleményünk szerint a város indokolatlanul mondott le legrégebbi épületéről, és érthetetlen, hogy az ügylet kapcsán még miért terheli kötelezettség az önkormányzatot. Ha már rossz szerződést kötött a város, kompenzálhatta volna ezt azzal, hogy az egyházi cég által kifizetett vételár felével rászoruló lakóit támogatja. Ehelyett a polgármester ismét az egyház bőkezű támogatása mellett döntött, és másként indokolta ezt írásban és másként nagyobb nyilvánosság előtt, talán azért mert szocialista polgármesterként egyre nehezebb álcáznia, megmagyaráznia különös vonzódását az egyházmegyéhez” – fejtette ki a párt véleményét Szabó Dániel a támogatások sorában a Dömötör-torony ügye mellett példaként említve az Árpád Nevelőotthon fenntartói jogának átruházását, a püspöki alapítású futballcsapat, a Szeged 2011 40 milliós támogatását. „Három kérdéssel fordulunk Botka Lászlóhoz: miért volt szükség a Dömötör-torony eladására, miért állítja a polgármester, hogy az egyházi épületek felújítására szánt 102 milliós összeg nem a város, hanem az egyház pénze és ez miért áll ellentmondásban mind a Dömötör-torony adásvételi szerződésében foglaltakkal, mind pedig az elfogadott költségvetés rendelkezéseivel illetve a kormányzati megszorítások, a gazdasági recesszió idején miért támogatja az önkormányzat az egyházat egyre nagyobb összegekkel?” – tette fel kérdéseit az LMP-s politikus.

Solymos László alpolgármester az alább olvasható sajtóközleményben reagált az LMP-s képviselő szavaira.

A szegedi LMP mai nyilatkozata újra bizonyítja, hogy nem értik, mi történik a városban. Az önkormányzat az elmúlt évtizedekben folyamatosan fel akarta újítani a Dömötör tornyot, de a beruházásra nem volt megfelelő pályázati forrás. A Dóm felújításának 2,5 milliárd forintos pályázatába csak úgy lehetett beilleszteni a Dömötör torony felújítását, ha a katolikus egyház tulajdonába kerül az ingatlan. Az önkormányzatnak továbbra is egy célja van, ez pedig a Dömötör torony felújítása, amely így végre megvalósulhat. A városvezetés legfontosabb célja Szeged város fejlesztése, ennek érdekében eddig is és ezután is együttműködünk minden ebben érdekelttel, az egyetemmel, az egyházakkal, és egyéb szervezetekkel. A futball támogatás kapcsán megint „rossz célpontra lőnek”, ugyanis a polgármester által benyújtott költségvetés nem tartalmazott támogatást a futball csapat részére, az a Fidesz módosító indítványával került bele a költségvetésbe. A Szeged 2011 valóban az NBII utolsó helyén áll jelenleg. A szociális támogatások összegének csökkenése annak a kormányzati politikának köszönhető, amely alapján a Fidesz kormány az elmúlt 3 évben felére csökkentette a szociális segélyezésre fordítható összegeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.