Írjon nekünk

Bulvár

Vandálok rongálták meg a szegedi szoborcsoportot (FRISSÍTVE) + FOTÓK, VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Ismeretlen tettesek szombatra megrongálták Szegeden a Fény – a magyar föltámadás emlékjele szoborcsoport egyik alakját. A vandálok a fából készült szobor mellett az egyik közeli padot sem kímélték.

Vandálok áldozatául esett a vértói dombtetőn, a szent Kurgánon tavaly nyáron avatott szoborcsoport egyik alakja. Koppány fából készült szobrának karját az ismeretlen tettesek letörték, majd beton alapzatából kiszakítva feldöntötték az alkotást. A szoborcsoport több tagján is otthagyták bakancsuk nyomát, valamint egy közelben lévő padot is kiszedtek a helyéről, majd messzire repítették.

Nem először rongálták meg a szoborcsoportot

“Több ezer éves magyar hagyományt követve gyűltünk össze gyertyaszentelő napján, február 2-án a dombra, ahol már ez a látvány fogadott minket. Koppány szobrának a karját is letörték mielőtt kidöntötték, míg egy másik szobor oldalán sáros cipőtalp nyomait találtuk meg. Az Életfa körül összetört üvegek darabjait is össze kellett szednünk” – mondta el portálunknak Apró Juhász János, a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület elnöke. Körülbelül 600 ezer forintos kárt okoztak a vandálok, akik ellen feljelentést tett az egyesület a rendőrségen.

Nem ez volt az első eset, hogy a vértói dombtetőn felállított szobrokat megrongálták: korábban éppen Koppány kezéből csavarta ki egy arra járó a kardot, melyet egy ismeretlen jótevő faragott ki, és pótolt. Felavatásuk után nem sokkal a dombra vezető székelykapuk egyikét is felgyújtották, melyet az egyesület saját pénzből állított helyre – tudtuk meg. Apró Juhász János szerint most sem adják fel, a kárt – ha kell önerőből is – mihamarabb helyreállítják.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesattila.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál