Nem kell fizetnie a vásárhelyi testvéreknek nagyanyjuk ellátását (FRISSÍTVE)

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elutasította a helyi járásbíróság csütörtökön a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulásnak egy időskorúak otthonában gondozott szülő térítési díja megfizetése érdekében a gyermekekkel szemben benyújtott keresetét.

A két alperes, egy testvérpár édesanyjának nyugdíja nem fedezi a társulás által fenntartott Kovács-Kűry Időskorúak Otthonának havi 99 300 forintos térítési díját. A felperes ezért kezdeményezte, hogy a felhalmozott különbözetet, mintegy 168 ezer forintot és az összeg kamatait a gyermekek fizessék meg.

Kadocsa Géza bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a felperes helytállóan hivatkozott az alaptörvény azon rendelkezésére, amely kimondja, a gyermekek felelősséggel viseltetnek szülőik felé. Ez azonban nem jelenti, hogy automatikusan és minden esetben, minden költséget át lehet hárítani a tartásra kötelezhető hozzátartozóra. A konkrét részletszabályokat más jogszabályok határozzák meg: a családjogi törvény alapján a gyermeknek tartási kötelezettsége áll fenn szülőjével szemben.

Az ügyben azonban a szülő nem peres fél. Az idősek otthonát fenntartó társulás és az alperesek között pedig nincs olyan jogviszony, amely alapján a gyermekek kötelezhetőek lennének a térítésidíj-különbözet megfizetésére – hangsúlyozta a bíró. Hozzátette: ilyen például akkor állna fönn, ha egy tartási vagy öröklési szerződést kötő hozzátartozó bízta volna meg az intézmény az idős gondozott ellátásával.

Hódmezővásárhelyi kistérség: nehéz érvényt szerezni a szülőtartási kötelezettségnek

Hiába mondja ki az Alaptörvény, hogy a felnőtt gyermekeknek kötelességük idős szüleik eltartása, azt a mindennapi élet során sokan nem tartják be, és szinte lehetetlen betartatni – írta a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság csütörtökön utasította el a társulás által az időskorúak otthonában gondozott szülő térítésidíj-különbözetének megfizetése érdekében a gyermekekkel szemben benyújtott keresetét.

A társulás közleménye leszögezi: az Alaptörvényben foglalt kötelezettségek mindenkire vonatkoznak. A társulás a bírósági eljárással szeretett volna rámutatni: a jelenlegi jogszabályi környezet nem alkalmas arra, hogy a mindennapi élet során jelentkező helyzetekre megfelelő választ, az esetleges visszaélések ellen pedig védelmet nyújtson. Másrészről fel kívánta hívni a jogalkotó figyelmét a jogszabályi környezet esetleges felülvizsgálatának szükségességére annak érdekében, hogy az Alaptörvényben foglalt kötelességet a szülők eltartására vonatkozóan a mindennapi élet során is alkalmazni lehessen.

Az idősotthonok jelenleg súlyos veszteséget termelnek a közösségek számára, mert az intézmények nem tudnak eredményesen fellépni a teljes térítési díjak megfizetése érdekében – áll a közleményben.

Előző sztori

Lemondott Bodó Imre, Tiszasziget polgármestere

Következő sztori

Egymillió forint jutalom a szentesi betörő kézrekerítőjének + FOTÓK