Közélet

Költségvetési források átcsoportosítását javasolja az LMP

Költségvetési források átcsoportosítását javasolja az LMP

2013. február 21., csütörtök
Költségvetési források átcsoportosítását javasolja az LMP

Az LMP megfelezné a katolikus egyház beruházásaira szánt önkormányzati támogatást, a Széchenyi tér felújításának előkészítésére javasolt forrást törölné a büdzséből, míg a felszabaduló pénzeket segélyezésre és a díjhátralékosok megsegítésére csoportosítanák át.

Két módosító javaslatot jegyez a város idei költségvetési tervezetéhez

Szentistványi István

. A Lehet Más a Politika Csongrád megyei szervezetének társadalompolitikai szakszóvivője,

Szabó Dániel

közölte, a két nagy párt, a Fidesz és az MSZP a büdzsé összeállításakor abban egyetért, hogy a közszolgáltatásokból és a szociális kiadásokból kell faragni. „Miközben arról beszél a városvezetés, hogy szociális kiadásokra egyáltalán nincs pénz, addig gyakorlatilag azt látjuk, hogy egy száz milliós biankó csekket adnának a katolikus egyháznak” – jelentette ki. Szabó emlékeztetett, tavaly még volt egyházügyi keret, míg most a felhasználható összeget egyetlen egyház kaphatja meg, amit méltánytalannak tart az LMP. Kifogásolják azt is, hogy az előterjesztés nem részletezi, hogy pontosan mire lehet költeni az összeget, vagyis nem átlátható, nem elszámoltatható a pénzek elköltése. Szabó megjegyezte, a történelmi egyházak a jelenlegi kormányzattól több forrást kapnak intézményeik fenntartására, ezért Szeged jelenlegi gazdasági helyzetére tekintettel azt javasolják, hogy az összeg felét ne adják oda a katolikusoknak, hiszen eleve két évre szólóan juttatnák. Másik javaslatuk, hogy a Széchenyi tér felújításának előkészítésére javasolt 32 millió forintos összeget töröljék. Szabó Dániel elmondta, egyrészt kétséges a régóta tervezett beruházás sorsa, másrészt külön költségvetési sorként 107 millió forintot fordítanának nagyberuházásokhoz szükséges előkészítő munkákra. Az LMP szerint – ha szükséges – ebből a forrásból fedezhető lenne a tér felújításának előkészítése.

Az LMP többet szánna szociális kiadásokra

A felszabaduló források átcsoportosítására több javaslata is van a pártnak, három területet jelöltek meg, ahová mindenképpen pluszpénzekre lenne szükség. Az egyik ilyen az átmeneti segély összege, aminek a megnyirbálását tartalmazza a Botka-féle büdzsétervezet. Szentistványi elmondta, a jelenlegi tervezet szerint 35 ezer forintról 25-re csökkentenék, amivel éves szinten 20-22 milliót spórolna a város. Az LMP-s városatya szerint azonban nem azokon kell elkezdeni a spórolást, akik kilátástalan helyzetben vannak. Módosító javaslatuk további eleme, hogy a Védernyő a Díjhátralékosoknak Alapítvány részére 5 millió forint helyett 41 milliós pluszforrást juttatnának. Meglátása szerint a városnak sokkal többet kell tennie ezen a téren, hiszen csak a távhőszolgálatónak 600 millió forinttal tartoznak szegediek. A fogyatékosügyi keretre idén betervezett egymillió forintos keretösszeget pedig 20 millió forinttal növelné az LMP.

Az antiszegregáció ne csak papíron létezzen

Gyakorlatilag a probléma szőnyeg alá söprését végzi a város az antiszegregációs terv végrehajtása kapcsán, hiszen Szegeden mindössze ez abban merül ki, hogy 10 millió forintot szánnak egy évben arra, hogy a Cserepes sorról két családot kiköltöztessenek. Erről már

Málovics György

, a pénzügyi bizottság LMP-s delegáltja beszélt, hangsúlyozva, hogy a családok kiköltöztetés ilyen módon szakmailag megkérdőjelezhető, komplex integrációs programokat kellene támogatni a városnak. Ahogy

megírtuk,

a civil összefogással létrejött és több mint harminc önkéntessel működő Roma Tanoda megmaradását került most veszélybe költségvetési támogatás híján. Málovics elmondta, a tanodában végzett önkéntes munka értéke 8 millió forintra becsülhető. Az LMP-s költségvetési módosító azt tartalmazza, hogy az antiszegregációs terv végrehajtására szánt összeget csoportosítsák át, ebből 4 millió forintot fordítsanak a tanoda működtetésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.