Írjon nekünk

Szórakozás

Hétvégi programajánló: Mária főhadnagy, jazz és blues, latin buli, rock night + FOTÓK, VIDEÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Mária főhadnagy a nagyszínházban, O’Neill Bolddogtalan hold című drámája pedig a pinceszínházban tekinthető meg. A Rongyban tehetségkutató és Rock Night várja a bulizni vágyókat, de a Piano Clubba és a Városi Rock Klubba is érdemes benézni ezen a hétvégén.

A Tájházi Kincskereső február 9-i foglalkozásán a batikolás világába kalauzolják el a gyerekeket. Az Alsóvárosi Napsugaras Tájházba 10 és 13 óra között várják az érdeklődőket, a foglalkozáson képeket készítenek viaszszigeteléses batikolással a résztvevők.

Tehetségkutató rockbandáknak a Rongy Kocsmában szombaton 15 órától. A verseny nyerteséről egy szakmai zsűri dönt a látott és hallott produkciók alapján, szakmai és szubjektív véleményeket egyaránt figyelembe véve. Zsűritagok: Móricz Ferenc – Crazy Dayz basszusgitár; Hunyadi Levente – Rongy Kocsma; Rácz Krisztián – a nyereményt felajánló R&R Stúdió rèszèről és Darvasi Líviusz – a Darvasi Unity alapítója. Az első helyezett 10 óra stúdióidőt kap, továbbá fellépési lehetőséget. Minden zenekarnak 3 szám előadására van lehetősége (maximum 20 perc fellépési idő). A fellépéshez szükséges alap felszereléseket a szervezők biztosítják (erősítők, dob, mikrofon), minden egyebet a zenekaroknak kell hoznia. A fellépők sorrendjéről a helyszínen kapnak a zenekarok tájékoztatást. Ha minden zenekar bemutatkozott, a zsűri elvonul, hogy meghozza döntését. Az Ünnepélyes eredményhirdetés 19.30-kor lesz.

O’Neill: Boldogtalan hold című drámáját 19.30-kor mutatják be a Pinceszínházban. A Boldogtalan hold Eugene O’Neill önéletrajzi ihletésű drámái közül való, amelyekből egy nehéz személyiség rajzolódik ki. Darabjainak egy része naturalista-realista stílusban íródott: ezekben főleg a szereplők sorsa és lelkiállapota foglalkoztatja. Szenvedélyesen kutatja az ember természetét, a lélekben végbemenő folyamatokat. Közelebbről foglalkoztatja az egyes ember élete, egy adott személy bonyolult jelleme, magatartása. Alteregóinak eszköztárában megtalálható a jellemgyengeséget álcázó lelki terror, könnyed felelőtlenségbe oltott érzelmi fogyatékosság, alkoholizmus. Rapszodikus önmarcangoló-rohamok csapnak át rendre a másik marcangolásába. O’Neillről a modern dráma első nagy amerikai képviselőjéről Örkény István így ír: „O’Neill nem tűr meg semmit. Ami megszépíthetné a bűnt, s a bűnhődésben nem ismer enyhítő körülményeket. Hőseit nem a társadalommal, hanem csak egymással szembesíti. Velük született szenvedélyek és ösztönök uralkodnak rajtuk, a szerelmet és a gyűlöletet a vérükben hordják, ez az egyetlen törvény, amelyet ismernek, ennek jegyében ítélkeznek egymás felett…” Valóban, e nagyszerű életmű felteszi a gyötrő kérdést, mely az író személyes életérzéséből fakad: miért boldogtalan az ember, az emberiség?

Szombaton 19 órakor, míg vasárnap 15 órától a Mária főhadnagy látható a nagyszínházban Tasnádi Csaba rendezésében. A szegedi születésű Huszka Jenő operettjének címszereplője valós személy volt. A történet 1848-ban, Bécsben kezdődik. Simonich Máriát (Nánási Helga, Balog Tímea) rokonai a lány tiltakozása ellenére egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Mária a forradalom hevében égő Magyarországra szökik, és nemzetőr-egyenruhát ölt. 1849-ben is férfiként, Lebstück Károly néven szolgál a seregben. Főhadnagyságig viszi, miközben eléri a végzet: a szerelem. Beleszeret a szigorú Jancsó Bálint (László Boldizsár, Nyári Zoltán) hadnagyba, aki többször is megrója vakmerő hősködéséért. Mikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy is lángra lobban iránta. „A Mária főhadnagy címszerepe összetett színészi feladat, hiszen párhuzamosan kell eljátszani egy úrihölgyet és egy határozott férfit a harctéren. Nem mindegy, miként osztja be az energiáját a darab alatt, mert rengeteg jelenet van” – mondta el portálunknak a Lebstück Máriát alakító Nánási Helga.

Rock Night V. a Rongy Kocsmában. Szombaton 20 órakor THA SHUDRAS (Szeged), utána DIRTY DOGS (Tatabány), 22.20-tól NAUTILUS (SK), majd a CRAZY DAYZ (Szeged), végül pedig a szintén szegedi BRAINZTORM lép fel.

Blahó Attila zongorista estje, majd Princekkoncert lesz szombaton 19 a Piano Clubban. Harcsa Veronika zongoristája, Blahó Attila jazz zongorista estjére minden érdeklődőt szeretettel várnak 19 órára. 22.30-tól pedig operett-, musical- és filmklasszikusok a Princek hegedűvirtuózaitól (Máthé László, Veress Csaba, Farkas Béla).

20 órától a Millenniumi Kávéházban a Sweet Sixteen zenekar lép fel. A Szeged-szentesi illetékességű zenekar főként a 30-50es évek blues zenéiből válogatta össze repertoárját, s hangszerelte-, gondolta (pl. Clapton nyomán) újra. Hallhatnak tőlünk többek közt Robert Johnson, RL Burnside, Sonny Boy Williamson, Muddy Waters, BB King, stb. dalokat. Balogh Gyula-gitár; Horváth-Varga Zoltán-dob; Kukovecz Pál-ének, gitár, szájharmonika; Prekop Győző-szájharmonika; Szabó Sándor-basszus. Az előzenekar az Abanda22. A zenekar egy esős februári estén szerveződött, ráérő fiatalokból. Mivel jobb dolgunk nem volt, saját dalok kitalálására adtuk a fejünket. Azóta több jó téma is eszünkbe jutott. Így nincs más hátra mint ügyesedni, okosodni, játszódni!

A sHIT Gyülekezete – LAmbériát mindenhova szombaton 21 órától a Városi Rock Klubban.

Latin est Farsangi hangulatban szombaton 22 órától a Casablancában. A nagy sikerű latin bulik ebben az évben folytatódnak! A januári emlékezetes újrakezdés után itt a második felvonás. Akusztikus dallamok, könnyed elegancia, barátságos hangulat vár! .2007 után ismét fiesta a Belvárosi mozi épületében, a Casablanca Kávézóban (1. emelet) 2013. 02.09.-én 22:00-tól 02:00-ig. Salsa, merengue, bachata, reggaeton, koktélok, jó hangulat – ahol 2007-ben abbamaradt. Február a farsangi bálok hónapja, így ezen az estén szeretettel várjuk a be és kiöltözni vágyókat is!

LAST STATION – Buli Dj Alfával szombaton 21 órától a CoolTour Caféban. Giccsmentes slágerek Almától omegáig… Szombaton kezdd nálunk az éjszakát!Hisz kitáncolhatod magadból Fred Astaire-t vagy John Travoltát! Hagyd hogy utaztasson a zene a Balkánra vagy a Karib térségbe. Amit az érzékelő szerveid tapasztalhatnak az eltér a szokásostól! etkőzd le a gátlásaidat, figyelj a párodra vagy a leendő párodra és élvezd a zenét két jó ital közt!

Vasárnap 18 órától Hegedű-Zongora Duó/Chanson Club a Piano Clubban. 18 órától Losó Dávid zongoraművész és tanár és hegedűsének estje, míg 19 órától Chanson Club Piaf (La Môme).

Folyamatos kiállítások, programok

Víztengerben álló Széchenyi tér, tankok a dóm előterében, villamos a Belvárosi hídon- ezek a pillanatok is Szeged múltjának szerves részét képezik. A város elmúlt 140 évének történetéből szemezget a Móra Ferenc Múzeum új időszaki kiállítása: a „Tornyos Szeged híres város” című tárlat több mint száz fényképen eleveníti meg Szeged történelmének meghatározó momentumait. Látni szeretné hogyan masíroztak a megszálló német katonák a Kelemen utcán? Kikkel nézett futballmeccset Puskás Ferenc az SZVSE-pályán? Ezeket a meghatározó pillanatokat is bemutatja a Móra-múzeum új fotókiállítása: a közel- és a régmúlt Szegedének mindennapjait, kiemelt eseményeit, katasztrófáit, kulcsmomentumait idézik meg a Kultúrpalotában. A látogatók nem csak a város történelmét ismerhetik meg, hanem rokonaikat vagy akár saját magukat is felfedezhetik a képeken.

A Móra Ferenc Múzeum izgalmas kardiológiai kiállítással várja az érdeklődőket: a Szívdobbanás című tárlat izgalmas installációk, makettek és illusztrációk segítségével mutatja be a kardiológia közelmúltját és jelenét. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a legújabb bemutatott tárgy egy 2011. végén gyártott stent, míg a Szegedi Tudományegyetem preparátumokat kölcsönzött a tárlathoz. Az universitashoz más módon is kötődik a kiállítás, hiszen a magyarországi kardiológiatörténet utolsó ötven évében az SZTE nagyon fontos szerepet játszott, több, mára elterjedt módszer bevezetése a szegedi orvosokhoz kötődik. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Szívdobbanás című tárlata március 3-áig látogatható a Móra Ferenc Múzeumban.

A dóm építése miatt lebontott barokk Szent Dömötör templom oltárképeit is festő Stettner Sebestyén alkotásaiból nyílt tárlat a Fekete Házban. A Szabadkáról érkezett impozáns oltárfestmények többek között Szent Györgyöt, Szent Mihályt és Szent Cecíliát ábrázolják. A tárlat különlegessége, hogy Korhecz Papp Zsuzsanna festő-restaurátor művésznek az elmúlt tizenöt évben sikerült beazonosítania a szegedi Dömötör templom főoltárképeinek festőjét, Stettner Sebestyént. Mára tizenkét magyarországi alkotása ismert az alkotónak, akinek művein az itáliai barokk hatásait láthatják az érdeklődők. A tárlaton az egykori Dömötör templom megmaradt díszét, egy nagyméretű Szeged-címert is láthat a közönség.

A Reök-palotába Joan Miró kiállításra invitálják az érdeklődőket. A színek poétájaként aposztrofált Joan Miró hírhedt felkiáltása – „meg akarom gyilkolni a festészetet” – festővásznak égetésében csúcsosodott ki. Törekvését jelentős grafikai munkássága is híven és kézzelfoghatóan tükrözi, melyből 100 alkotást most Szegeden, a REÖK-ben láthatnak a katalán mester művészetének elismerői. Gyermekien játékos, látványosan formabontó művein Miró a szürrealizmus oltárán áldozott. A kiállítás német magángyűjteményből származik. A bambergi Böttingerhaus kollekciója tudatosan tereli a szemlélő figyelmét az irodalmi-lírai Miró munkásságára, amely különleges árnyalatot ad a kiállításnak.

Magyarországon élő madárfajokról készült fotókból nyílt kiállítás a Móra-múzeumban Asztalos Tibor természetes környezetükben örökíti meg a mindannyiunk által ismert és kedvelt fajokat. A természet rejtett csodái című tárlaton a nagyszerű tájképek mellett madárcsicsergés is várja az érdeklődőket.

„Graffitik keretben” – Treplán Gábor (Tré Gé) alkotásaiból látható kiállítás a szegedi ZERO Art Caféban. A street art műveket ezúttal vászonra festve láthatják az érdeklődőket február 9-éig a Mikszáth Kálmán utca 20. szám alatt.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Sport

Újabb nemzetközi sikert arattak a magyar versenyhorgászok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Gyönyörű halak eredményezték az olaszországi aranyérmet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bejelentették a jövő évi Deja Vu Fesztivál első fellépőit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Már biztosan Szegeden lép fel a dán Whigfield, a Cascada, az Animal Cannibals és az UFO.

Tovább olvasom

Szórakozás

Akár 2 ezer forintért lehet Márton-napi menüt enni Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Megnéztük, Szegeden hol lehet elkerülni a 366 napon át tartó koplalást.

Tovább olvasom

Aktuál