/

Újabb 10 százalékos rezsidíjcsökkentés?

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az illetékes tárca nem kommentálja azt a sajtóhírt, amely szerint tovább csökkenhetnek a háztartások rezsiköltségei.

Az MTI annak kapcsán fordult a Kormányszóvivői Irodához, hogy a Magyar Hírlap csütörtökön – kormányzati forrásokból származó értesüléseként – arról írt: márciustól vagy legkésőbb áprilistól ismét tíz százalékkal csökkenhetnek a háztartások rezsiköltségei, a gáz-, a villamosenergia- és a távhőár esetében várható további “központi ármérséklődés”. A lap úgy tudja, hogy ezenfelül még egy “jelentős”, valószínűleg újabb tízszázalékos árcsökkentés is szerepel az ez évre szóló kormányzati tervekben.

“A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóértesüléseket nem kommentál” – közölte a tárca az MTI ezzel kapcsolatos megkeresésére.

A kormány korábbi döntése értelmében tíz százalékkal csökken a gáz, a villany és a távhő ára január 1-jétől. A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről Giró-Szász András kormányszóvivő korábban azt mondta, hogy a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. A kabinet Fónagy János államtitkár vezetésével egy négytagú bizottságot is létrehozott a lakossági energiaárak tízszázalékos csökkentésének nyomon követése érdekében, de a Fidesz parlamenti frakciója is munkacsoportot alakított e célból.

Korábban:

Márciustól vagy legkésőbb áprilistól ismét tíz százalékkal csökkenhetnek a háztartások rezsiköltségei, a gáz-, a villamosenergia- és a távhőár esetében várható további “központi ármérséklődés” – értesült kormányzati forrásokból a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, ezenfelül még egy “jelentős”, valószínűleg újabb tízszázalékos árcsökkentés is szerepel az ez évre szóló kormányzati tervekben. A cél az, hogy ez minden háztartásban érvényesüljön – olvasható a lap csütörtöki számában.

Default thumbnail
Előző sztori

Áruházi tolvaj és illegális migránsok rendőrkézen

Default thumbnail
Következő sztori

Egyszerűsödik a honosítási eljárás

Legutóbbi hasonló cikkek