Orbán: Magyarország túl van a gazdasági rendszerváltáson

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a magyar gazdaság – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a ciprusi Limassolban, amikor megérkezett az Európai Néppárt (angol rövidítéssel: EPP) vezetőinek rendkívüli csúcstalálkozójára.

Európa nem tudja kezelni a gazdasági válságot az eddig megismert formájában, át kell alakítani a gazdaságot, “gazdasági rendszerváltást kell végbevinni, minden országnak otthon és összehangoltan Brüsszelben is” – vélekedett a kormányfő.

A néppárti csúcstalálkozón a szervezők előzetes közlése szerint a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó európai uniós keretköltségvetésről, valamint a 2014-es európai parlamenti (EP-) választásokra való felkészülésről esik szó. A magyar miniszterelnök szavaiból kitűnt, hogy nem csupán a szűken értelmezett keretköltségvetés a téma, hanem a gazdasági válságból való európai kilábalás általánosabb kérdésköre is.

Orbán Viktor szerint Magyarország már túl van a gazdasági rendszerváltáson: az elmúlt két, két és fél év alatt a magyar gazdaság versenyképes lett, “pénzügyileg rendbe tettük a dolgokat, és 2013-ban Magyarországon létrejön a növekedési fordulat, vagyis Magyarország a (kettőezer-)tizenkettes gazdasági teljesítménycsökkenés után tizenháromban, most már pénzügyileg rendezett keretek között, biztos pénzügyi háttéren, megkezdi a gazdasági növekedést”.

“Minden országban azokat a vezetőket támogatjuk, akik hasonló gazdasági rendszerváltásokat kívánnak végrehajtani, persze a saját nemzeti érdekeiknek megfelelően” – hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök megjegyezte, hogy a növekedés szempontjából az idei év nem csupán Magyarországon, hanem jó néhány, más, erős európai országban – így például Németországban – is jobbnak ígérkezik, mint a tavalyi.

Előző sztori

Terepjárókra írt ki tendert a vidékfejlesztés közel 300 millióért

Default thumbnail
Következő sztori

Utazás: izraeli körutazás májusban!

Legutóbbi hasonló cikkek