/

Négyszáz euró négy koszovóiért

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

400 eurót kapott volna fejenként két embercsempész, ha Szegedig eljuttat négy koszovói állampolgárt. A pénz helyett azonban bilincs kattant a kezükön.

Hat embert fogtak el a stabil hőkamera jelzése alapján a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei Röszke külterületén a Tisza árterében január 13-án késő este. A négy koszovói illegális migránst két embercsempész, egy 25 éves szerbiai és egy 39 éves magyar-szerbiai kettős állampolgárságú férfi segítette. Ők fejenként 400 eurót kaptak volna, ha – ahogy egymás között a határsértőket hívták – a „Motyókat” eljuttatták volna Szegedig. A pénz helyett azonban mindketten rendőrségi fogdára kerültek embercsempészés bűntette megalapozott gyanúja miatt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezi előzetes letartóztatásukat. Az illegális migránsok ellen idegenrendészeti eljárás indult.

Néhány órával korábban a Tisza töltésnél már rendőrkézre került egy szerbiai határsértő és az őt segítő szintén szerbiai embercsempész. Utóbbit a rendőrség ugyancsak őrizetbe vette.

Előző sztori

Mély árokba esett kutyát mentettek a tűzoltók Szentesen

Következő sztori

Kézilabda: nyártól Juan Carlos Pastor a Pick Szeged edzője