Írjon nekünk

Szórakozás

Keddi programajánló: Népesedési gondok, rapid randi és Pipás Pista + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Népesedési gondjainkról tartanak előadást az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon, míg az ismerkedni vágyókat a Babzsák Teaházba várják, ahol rapid randira invitálják azokat, akik párt keresnek. A nagyszínházban a Diótörőt, míg este a Pipás Pistát láthatja a nagyérdemű a kisszínházban.

A legismertebb Csajkovszkij-művet, a Diótörőt 14 órától láthatják az érdeklődők a Nagyszínházban. Sokan szeretik a klasszikus balettverziót, de itt egy teljesen mást láthat a közönség, sokkal inkább a történet, a dramaturgia izgalmaira építette fel a darabot Juronics Tamás koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője. Az ismert történet speciális mozgásrendszerrel párosul. A táncosok sokszor gyerekeket játszanak, és a gyerekvilág egyfajta rajzfilmes megfogalmazásával próbálkoztak. “Rengeteg karaktertánc van a Diótörőben, melyek kimunkálása is nagyon élvezetes folyamat volt, és alapvetően jó dolog gyerekeknek játszani, ezt már a Hattyúk tava tapasztalata is megmutatta, aktív és hálás közönség, teljesen közvetlen visszajelzéseket ad. Erre számítunk is, olyan játékot találtunk ki, hogy kimegyünk közéjük, nem kívülállók a történetben” – összegzett portálunknak Juronics Tamás koreográfus.

A mindennapi stressz kezelése (családi, munkahelyi) harmonikus rezgésekkel címmel Érsek Kálmán tart előadást a Szegedi Közéleti Kávéház rendezvényén 16 órakor a Somogyi-könyvtárban.

17 órakor az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 3. emeleti társalgójában Népesedési gondjaink címmel Tóth Pál Péter, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet tudományos tanácsadója tart előadást. A Szegedi Közéleti Kávéház rendezvényén a beszélgetőtárs Pál József egyetemi tanár, míg a háziasszony Kiss Adrienn egyetemi hallgató lesz.

A Pipás Pistát 19 órakor láthatják az érdeklődők a Kisszínházban. A szegedi tanyavilágban élt Pipás Pista, eredeti nevén Rieger Pálné, született Fődi Viktória. 1933. január 13-án akasztották fel hétrendbeli gyilkosságért. Utolsó kívánsága szerint, a saját kötelével, Szegeden. A tanyavilágban mindenki férfinak ismerte, csak a börtönben derült ki, hogy nő. A feljegyzések szerint a kocsmában mindenkit túlivott, úgy verekedett, mint senki más, és úgy is dolgozott, mint két férfi. Pipás Pistát először Papuskáné Bumbus Máli kereste meg azzal, hogy ölje meg az urát, mert üti-veri őt, és már nem bírja. Százötvenezerért mérgezte meg. És ettől kezdve még hat esetben ölt meg olyan férjeket, akik rosszul bántak a feleségükkel. „Ki volt ez a nő (vagy férfi?) és mi hajtotta előre végzetét? A zenés, olykor kegyetlen, olykor kacagtató játék elvezet bennünket a harmincas évek tanyavilágának átkozott és áldott világába” – írja Pozsgai Zsolt.

A tea összehoz! De ha ez nem lenne elég, finom teák a legjobb kísérők egy rapid randihoz. 19 órától a Babzsák Teaház és Művészeti Galériába várnak minden érdeklődőt. „El szeretnél tölteni egy szép estét? Kedves emberekkel szeretnél találkozni? Szereted az ízes teákat? Szeretnéd fejleszteni az angolodat? Ha a fentiek közül bármelyik vonatkozik rád, gyere a Babzsák Teaházba csütörtök este! 10 perc bevezető után helyfoglalás, majd a beszélgetések, mindenki mindenkivel. Értékelés után egyezés esetén a fiúk megkapják a lányok számát. Kalandvágyóbbaknak még van lehetőségük maradni és ismerkedni zárásig. Amit hozni kell: a legjobb formád, de inkább önmagad” – írják.

Folyamatos kiállítások, programok

A dóm építése miatt lebontott barokk Szent Dömötör templom oltárképeit is festő Stettner Sebestyén alkotásaiból nyílt tárlat a Fekete Házban. A Szabadkáról érkezett impozáns oltárfestmények többek között Szent Györgyöt, Szent Mihályt és Szent Cecíliát ábrázolják. A tárlat különlegessége, hogy Korhecz Papp Zsuzsanna festő-restaurátor művésznek az elmúlt tizenöt évben sikerült beazonosítania a szegedi Dömötör templom főoltárképeinek festőjét, Stettner Sebestyént. Mára tizenkét magyarországi alkotása ismert az alkotónak, akinek művein az itáliai barokk hatásait láthatják az érdeklődők. A tárlaton az egykori Dömötör templom megmaradt díszét, egy nagyméretű Szeged-címert is láthat a közönség.

Quentin Tarantino: 50 – Michael Mann: 70. A szegedi Somogyi-könyvtár kamarakiállítással köszönti az idén 50 éves Quentin Tarantino és a 70 éves Michael Mann amerikai filmrendezőket. Quentin Tarantino filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A posztmodern, ezredfordulós mozi egyik legnagyobb hatású egyénisége. Már kölyökkorában filmőrült volt; közismert, hogy videotékásként szerezte lenyűgöző vizuális tudásbázisát. 24 évesen megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok című filmek forgatókönyvét. Első önálló nagyjátékfilmje (Kutyaszorítóben, 1992) a filmben is szereplő Harvey Keitel támogatásával készült. A világhírt a Ponyvaregény (Pulp fiction, 1994) hozta meg számára. A merész és mindig kiszámíthatatlan Tarantino időről időre meghökkenti a publikumot. Michael Mann európai iskolázottságú amerikai filmrendező. A modern európai művészfilm megszületésének időszakában, s egyúttal a korszakhoz kapcsolódó szerzői film előretörésének időszakában kezdte pályáját. Kezdetben rövid-, reklám- és dokumentumfilmekkel jelentkezett, majd televíziós filmkészítésbe fogott. A Miami Vice és más sorozatai mozifilm-minőséget varázsoltak a képernyőre. Nagyfilmjei közül Az embervadász, és a Közellenségek is világsikert arattak. Művészetében felfedezni vélik Antonioni érzékenységét, Kubrick pedáns szerkesztésmódját. A tárlat 2013. január 30-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

Az Informatórium galériában Szilassi Lajos Poliéderek – Szobrok matematikai tartalommal című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők január 31-éig.

Tündérek útján – Kuklis Katalin festőművész kiállítása január 31-éig tekinthető meg az Odesszai fiókkönyvtárban. “Az út, amelyen elindultam tündérek útja. Ők velem vannak, vezetnek engem, elkísérnek végtelen dűlőutakon, szólnak hozzám virágok meséjével, látni tanítanak. Példaképek, barátok, akik tudásukkal, szeretetükkel segítenek meglelni az egyszerűt, a tisztát, az alig észrevehetőt. Ha hangom visszhangra talál, tudom nem hiábavaló, – nem vagyok egyedül – és ez erőt ad ahhoz, hogy tovább álmodjam a mesét…”

Mozgás érzékeltetése fotográfiákon – Álom és valóság címmel Büchelbauer Attila fotóiból nyílt tárlat a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Büchelbauer Attila munkái egyéni stílusban egyéni mondanivalót közvetítenek. A vibráló fények, különleges színhatások mellett a mozgás érzékeltetése jellemző. Hagyományos filmes fototechnikával dolgozik, képein semmi digitális “manipulációt” nem alkalmaz. Gondolatvilága az ok és okozat, a dolgok mélyebb értelmének keresésével küzdő embert mutatja. A kiállítás 2013. január 30-ig látogatható.

A Móra Ferenc Múzeum izgalmas kardiológiai kiállítással várja az érdeklődőket: a Szívdobbanás című tárlat izgalmas installációk, makettek és illusztrációk segítségével mutatja be a kardiológia közelmúltját és jelenét. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a legújabb bemutatott tárgy egy 2011. végén gyártott stent, míg a Szegedi Tudományegyetem preparátumokat kölcsönzött a tárlathoz. Az universitashoz más módon is kötődik a kiállítás, hiszen a magyarországi kardiológiatörténet utolsó ötven évében az SZTE nagyon fontos szerepet játszott, több, mára elterjedt módszer bevezetése a szegedi orvosokhoz kötődik. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Szívdobbanás című tárlata március 3-áig látogatható a Móra Ferenc Múzeumban.

Trolibusz a napfény városában – dokumentum- és fotókiállítás látható a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében február 6-áig. Sajtóban megjelenő újságcikkek, tájékoztató kiadványok, fotók és gyermekrajzok láthatók a szegedi troliközlekedés történetéből, visszatekintve az 1979. április 29-én beinduló trolivonal megnyitására és megidézve a közeljövő modern trolibuszait is. A könyvtár Helyismereti-gyűjteményének aprónyomtatványai között megtalálhatók a Szeged város helyi közlekedésének vonalhálózatát ismertető kiadványok a ’80-as évek elejétől kezdve. Emellett láthatóak még helyi menetrendek, vonaljegyek, meghívók, trolibuszvezetői tanfolyamról szóló hirdetések és illusztrációk az egyes járműtípusokról. A Somogyi-könyvtár Internet-terében fotókiállítás várja a bibliotékába betérőket, amelyen pillanatképek idézik fel az első ZIU-trolibuszok megérkezésétől, a Ikarus trolibuszok üzembe helyezésén át a Škoda trolik, a trolivá alakított Mercedes Citarók megjelenéséig a Szeged utcáin egykor és napjainkban is közlekedő trolibusz típusokat. Az érdeklődők a fotókon megcsodálhatják a legkorszerűbb, felsővezetéktől függetlenül is közlekedni képes trolibuszt, hiszen az Ikarus-Skoda 187Tr típusú járművekből 13 darab fog 2013-tól Szeged utcáin közlekedni. A Szegedi Közlekedési Kft. jóvoltából a trolibusz-közlekedést népszerűsítő gyermekrajzok, illetve az új ebus-ról készült plakátok színesítik a tárlatot.

„Graffitik keretben” – Treplán Gábor (Tré Gé) alkotásaiból látható kiállítás a szegedi ZERO Art Caféban. A street art műveket ezúttal vászonra festve láthatják az érdeklődőket február 9-éig a Mikszáth Kálmán utca 20. szám alatt.

Kiállítás Sárközi Szabolcs orral festett képeiből a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület szegedi helyiségében (Szeged, Fő fasor 9.) Sárközi Szabolcs a Szegedhez közeli Üllésen él. Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, s tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol szülei arcára, hanem mindannyiunk számára példát mutat. Ez a fiatal srác nem tud kezével fogni sem, mégis valami fantasztikus dolgot csinál, fest. Az ecset helyett, az orra hegyével készíti képeit. A kiállított képeket nézve az embernek eszébe jut, sokan a két kezükkel sem tudnának ilyet alkotni. A tárlat január 10 és február 10 között várja az érdeklődőket. Ez a fiú odatérdel a dívány elé, beledörzsöli az orrát a festékbe, nem ken össze semmit maga körül, dolgozik fegyelmezetten. Az eladott képek árából új lapokat, festéket vesznek, abból gyarapítják a kis házi állatkertjüket, abból etetik őket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Sport

Újabb nemzetközi sikert arattak a magyar versenyhorgászok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Gyönyörű halak eredményezték az olaszországi aranyérmet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Bejelentették a jövő évi Deja Vu Fesztivál első fellépőit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Már biztosan Szegeden lép fel a dán Whigfield, a Cascada, az Animal Cannibals és az UFO.

Tovább olvasom

Szórakozás

Akár 2 ezer forintért lehet Márton-napi menüt enni Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Megnéztük, Szegeden hol lehet elkerülni a 366 napon át tartó koplalást.

Tovább olvasom

Aktuál