Közélet

Ez történt a szegedi egyetemen 2012-ben

Ez történt a szegedi egyetemen 2012-ben

2013. január 10., csütörtök
Ez történt a szegedi egyetemen 2012-ben

Izgalmas évet zárt a Szegedi Tudományegyetem: a 2012-es év legfontosabb történéseit foglalta össze az SZTE honlapján.

Mi is válogattunk az egyetemen történt legérdekesebb eseményekből, programokból:

Január 5.:

Közép-Európa legzöldebb egyeteme a szegedi. Az SZTE második éve vesz részt az Indonéziai Egyetem felmérésében. A zöld egyetemek világrangsorát 2011-ben is összeállító kutatás eredményeként született listán az SZTE most előrébb lépett, mert a 178 versenyző közül a 67., a 70 európai részvevő közül a 21. helyen végzett.

Január 28.:

Számos érdekes kísérleten keresztül ismerhették meg a fizika csodálatos világát a tudományág iránt érdeklődő gyerekek és felnőttek. Hatodik alkalommal rendezték meg az SZTE-n a Fizika Napját. A programon Szabó Gábor fizikus akadémikus, az SZTE rektora elmondta: az ide jelentkező fiatalok azt fogják tanulni, amit a nemzetközi szakmai közösség elvár.

Március 22.-25.:

Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepelte az SZTE. Minden eddiginél több Nobel-díjas tudós látogatott el egyszerre hazánkba a nemzetközi Szent-Györgyi konferenciára. A Nobel-díjasokon kívül több száz neves hazai és külföldi kutató is jelentkezett a rangos programsorozatra. A tudományos szekcióhoz szorosan kapcsolódva Szeged színes kulturális eseményekkel is készült.

Április 17.:

A Juhász Gyula Napok háromnapos rendezvénysorozatán minden a Csillagok háborújáról szólt. A részt vevő csapatok egymással és a Juhász Gyula Napok királynőjének, György Ritának kegyeiért versengtek három napon át. A sorjátékok mellett városi vetélkedővel, főzőversennyel és filmek forgatásával szerezhettek pontokat a versenyzők.

Június 27.:

Bővül a Szegedi Tudományegyetem Onkoterépiás Klinikája: az új sugárterápiás bunker építése miatt kellett elköltöztetni Antal Károly szobrászművész alkotását. A klinikai épületek központi terén, rózsaágyások közt avatták újra a klinikakertet 1961 óta lakó Fiatal Lányt.

Szeptember 14.:

Trogmayer Ottó régész ünnepélyes keretek között vehette át a Nemzetközi Panoráma Tanács „aranytű” kitüntetését. A szegedi egyetem régészeti tanszékének egykori vezetője az International Panorama Council (IPC), azaz a Nemzetközi Panoráma Tanács (a világban fellelhető körképek, panorámák megóvásával és restaurálásával foglalkozó szervezet) egyik alapítójaként tevékeny munkát folytatott ezen kulturális értékek fennmaradásáért és népszerűsítéséért.

Október 1.:

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) elkezdődött a 17. Őszi Kulturális Fesztivál. Október 1-jétől 6 héten keresztül 240 tudományos és művészeti esemény várta az érdeklődőket 60 helyszínen. A programsorozaton Szabó Gábor rektor a 15. születésnapját ünneplő SZTE Kulturális Irodát is felköszöntötte.

December 5.:

Marsha S. Ivins amerikai űrhajósnő tartott angol nyelvű előadást a Szegedi Tudományegyetemen.

December 21.:

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói, cigányok és nem cigányok együtt élnek az Indóház téri Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban, melyet Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldott meg. Az avatóünnepség díszvendége volt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter. A teljes lista

az egyetem honlapján

tekinthető meg!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.