Együtt, egymástól tanulnak a Béke Utcai Általános Iskolások

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szegedi Béke Utcai Általános Iskola sikerrel pályázott a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése pályázati programban.

A „Tanuljunk együtt egymástól – felkészülés a referencia-intézményi feladatok ellátására a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában” című pályázat megvalósulási ideje 2012. március 1-től 2012. október 31-ig tart. Az intézmény pedagógusai továbbképzéseken sajátították el az új feladatok ellátásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.

„Tanuljunk együtt egymástól – felkészülés a referencia-intézményi feladatok megvalósítására a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában”
TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0067
Kedvezményezett: Béke Utcai Általános Iskola

A pályázat 6 millió forintos keretéből egy korszerűen felszerelt alkotó műhely is készült. A Béke Utcai Általános Iskola a referencia-intézmények hálózatának tagjaként új típusú felsőoktatási gyakorlóhely feladatait kívánja ellátni. Továbbá lehetőséget biztosít a gyakorló pedagógusoknak az intézmény látogatására, a pedagógiai gyakorlat átvételére. A megújulási program több pályázaton átívelő folyamatot eredményezett.

Az elmúlt években – 2005 és 2010 között – az Érték és innováció a térségi közoktatásban (HEFOP-3.1.2) és az Óvodától az érettségiig – a kompetencia alapú oktatás Szegeden (TÁMOP-3.1.4) pályázatok jóvoltából pedagógiai – módszertani fejlesztések folytak az intézményben. A tapasztalat és az innováció, a felhalmozott tudás átadására kész a nevelőtestület.

A jelenlegi pályázat anyagi hátteret biztosított 25 pedagógus képzésére, informatikai eszközök beszerzésére, az együttműködő partnerek fogadására és a szakmai műhely működésére alkalmas terem berendezésére. A tapasztalat és az innováció, a felhalmozott tudás átadására kész a nevelőtestület.

Előző sztori

Felsőoktatás: Minden szakon indul állami finanszírozású képzés (FRISSÍTVE)

Következő sztori

Ausztriába utazhat két olvasónk!