Írjon nekünk

Szórakozás

Csütörtöki programajánló: Szőts nyomában a Belvárosiban, Jackie Brown a Rongyban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Két vetítéssel veszi kezdetét a „Szőts István nyomában” címmel meghirdetett vetítéssorozat a Belvárosi Moziban, a Somogyiban „Abádi Benedek – nyomdász és prédikátor a reformáció hőskorában” című kötetét mutatják be, míg a Rongy Kocsmában a Jackie Brown zenekar lép fel.

Szőts István nyomában – a hazai art mozikat tömörítő Art-Mozi Egyesület január második felétől kezdve vetítéssorozatot szervez a magyar filmművészet kiemelkedő alkotásaiból. A filmklub vetítések keretében a Magyar Művészeti Akadémia által válogatott „53 Magyar Film” című sorozat első összeállítását „Szőts István nyomában” címmel 13 vidéki nagyváros art mozijaiban láthatják a nézők. A Magyar Művészeti Akadémia tagjai szavazás alapján összeállították a huszadik század számukra legemlékezetesebb magyar filmjeinek listáját. Az összeállítás Szőts István nyomában címmel azoknak az alkotóknak a filmjeiből áll, akik felvállalják Szőts szellemi örökségét. A Belvárosi Moziban a Dokumentarizmus, Vidéki Környezet témakörben csütörtökön 16.30-tól Szőts István: Ének a búzamezőkről című filmjét, majd 18.15-kor Michelangelo Frammartino: Az élet négyszer című alkotását láthatják az érdeklődők. A rendezvény részletes programját ITT olvashatja.

Kovács Miklós „Abádi Benedek – nyomdász és prédikátor a reformáció hőskorában” című kötetét mutatják be a Somogyi-könyvtár folyóirat-olvasójában 17 órai kezdettel. Abádi Benedek 16. századi könyvnyomtató, protestáns prédikátor, reformátor, evangélikus lelkész. 1540-ben Nádasdy Tamás bán megbízta a sárvár-újszigeti nyomda vezetésével. Itt nyomtatták ki az első teljes terjedelmű, s egyben korszerű, tudományos kritikai szempontoknak is megfelelő Újtestamentumot, Sylvester János fordításában. Egyben ez a kötet volt az első magyar nyelvű könyv. Abádi Szegeden is megfordult, 1544 és 1552 között nyomdászként és prédikátorként tevékenykedett (szobra a Panteonban látható). A könyvbemutatón a kötet szerzőjével Tandi Lajos újságíró beszélget, közreműködik Rácz Tibor színművész és Hódi Viktória hallgató.

Az őshonos táplálkozás kultúra alapelvei címmel tart orvosi előadást 17.30-kor az ÉVA Támogató Egyesület, Rom utcai épületében Kalmár Gergely növénygenetikus. Kalmár Gergely beszél az egészséges táplálkozás – elsősorban a Kárpát medencében élő őshonos magyar lakosságra érvényes alapelvekről. A bemutatkozó előadást követően egy 7 alkalomból álló tanfolyam is indul majd, melynek részleteiről is tájékoztatják az érdeklődőket.

Jackie Brown koncert lesz 22 órától a Rongy Kocsmában, éjféltől pedig Rongyolódó Bobannal hajnal 5-ig! „Sok év tapasztalatával a hátunk mögött úgy döntöttünk, hogy a nekünk legkedvesebb dalokat szólaltatjuk meg, abból az időből, amikor Michael Jackson még fekete volt…” – írják magukról. A zenekar tagjai: László Zoltán- ének,Czimer Zoltán – basszus, Kiss Zalán – dobok, Szabó Zsolt – billentyűk, Török Péter- gitár.

Folyamatos kiállítások, programok

A dóm építése miatt lebontott barokk Szent Dömötör templom oltárképeit is festő Stettner Sebestyén alkotásaiból nyílt tárlat a Fekete Házban. A Szabadkáról érkezett impozáns oltárfestmények többek között Szent Györgyöt, Szent Mihályt és Szent Cecíliát ábrázolják. A tárlat különlegessége, hogy Korhecz Papp Zsuzsanna festő-restaurátor művésznek az elmúlt tizenöt évben sikerült beazonosítania a szegedi Dömötör templom főoltárképeinek festőjét, Stettner Sebestyént. Mára tizenkét magyarországi alkotása ismert az alkotónak, akinek művein az itáliai barokk hatásait láthatják az érdeklődők. A tárlaton az egykori Dömötör templom megmaradt díszét, egy nagyméretű Szeged-címert is láthat a közönség.

Quentin Tarantino: 50 – Michael Mann: 70. A szegedi Somogyi-könyvtár kamarakiállítással köszönti az idén 50 éves Quentin Tarantino és a 70 éves Michael Mann amerikai filmrendezőket. Quentin Tarantino filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A posztmodern, ezredfordulós mozi egyik legnagyobb hatású egyénisége. Már kölyökkorában filmőrült volt; közismert, hogy videotékásként szerezte lenyűgöző vizuális tudásbázisát. 24 évesen megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok című filmek forgatókönyvét. Első önálló nagyjátékfilmje (Kutyaszorítóben, 1992) a filmben is szereplő Harvey Keitel támogatásával készült. A világhírt a Ponyvaregény (Pulp fiction, 1994) hozta meg számára. A merész és mindig kiszámíthatatlan Tarantino időről időre meghökkenti a publikumot. Michael Mann európai iskolázottságú amerikai filmrendező. A modern európai művészfilm megszületésének időszakában, s egyúttal a korszakhoz kapcsolódó szerzői film előretörésének időszakában kezdte pályáját. Kezdetben rövid-, reklám- és dokumentumfilmekkel jelentkezett, majd televíziós filmkészítésbe fogott. A Miami Vice és más sorozatai mozifilm-minőséget varázsoltak a képernyőre. Nagyfilmjei közül Az embervadász, és a Közellenségek is világsikert arattak. Művészetében felfedezni vélik Antonioni érzékenységét, Kubrick pedáns szerkesztésmódját. A tárlat 2013. január 30-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában.

Az Informatórium galériában Szilassi Lajos Poliéderek – Szobrok matematikai tartalommal című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők január 31-éig.

Tündérek útján – Kuklis Katalin festőművész kiállítása január 31-éig tekinthető meg az Odesszai fiókkönyvtárban. “Az út, amelyen elindultam tündérek útja. Ők velem vannak, vezetnek engem, elkísérnek végtelen dűlőutakon, szólnak hozzám virágok meséjével, látni tanítanak. Példaképek, barátok, akik tudásukkal, szeretetükkel segítenek meglelni az egyszerűt, a tisztát, az alig észrevehetőt. Ha hangom visszhangra talál, tudom nem hiábavaló, – nem vagyok egyedül – és ez erőt ad ahhoz, hogy tovább álmodjam a mesét…”

Mozgás érzékeltetése fotográfiákon – Álom és valóság címmel Büchelbauer Attila fotóiból nyílt tárlat a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Büchelbauer Attila munkái egyéni stílusban egyéni mondanivalót közvetítenek. A vibráló fények, különleges színhatások mellett a mozgás érzékeltetése jellemző. Hagyományos filmes fototechnikával dolgozik, képein semmi digitális “manipulációt” nem alkalmaz. Gondolatvilága az ok és okozat, a dolgok mélyebb értelmének keresésével küzdő embert mutatja. A kiállítás 2013. január 30-ig látogatható.

A Móra Ferenc Múzeum izgalmas kardiológiai kiállítással várja az érdeklődőket: a Szívdobbanás című tárlat izgalmas installációk, makettek és illusztrációk segítségével mutatja be a kardiológia közelmúltját és jelenét. A kiállítás egyik érdekessége, hogy a legújabb bemutatott tárgy egy 2011. végén gyártott stent, míg a Szegedi Tudományegyetem preparátumokat kölcsönzött a tárlathoz. Az universitashoz más módon is kötődik a kiállítás, hiszen a magyarországi kardiológiatörténet utolsó ötven évében az SZTE nagyon fontos szerepet játszott, több, mára elterjedt módszer bevezetése a szegedi orvosokhoz kötődik. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár Szívdobbanás című tárlata március 3-áig látogatható a Móra Ferenc Múzeumban.

Trolibusz a napfény városában – dokumentum- és fotókiállítás látható a Somogyi-könyvtár földszinti kiállítóterében február 6-áig. Sajtóban megjelenő újságcikkek, tájékoztató kiadványok, fotók és gyermekrajzok láthatók a szegedi troliközlekedés történetéből, visszatekintve az 1979. április 29-én beinduló trolivonal megnyitására és megidézve a közeljövő modern trolibuszait is. A könyvtár Helyismereti-gyűjteményének aprónyomtatványai között megtalálhatók a Szeged város helyi közlekedésének vonalhálózatát ismertető kiadványok a ’80-as évek elejétől kezdve. Emellett láthatóak még helyi menetrendek, vonaljegyek, meghívók, trolibuszvezetői tanfolyamról szóló hirdetések és illusztrációk az egyes járműtípusokról. A Somogyi-könyvtár Internet-terében fotókiállítás várja a bibliotékába betérőket, amelyen pillanatképek idézik fel az első ZIU-trolibuszok megérkezésétől, a Ikarus trolibuszok üzembe helyezésén át a Škoda trolik, a trolivá alakított Mercedes Citarók megjelenéséig a Szeged utcáin egykor és napjainkban is közlekedő trolibusz típusokat. Az érdeklődők a fotókon megcsodálhatják a legkorszerűbb, felsővezetéktől függetlenül is közlekedni képes trolibuszt, hiszen az Ikarus-Skoda 187Tr típusú járművekből 13 darab fog 2013-tól Szeged utcáin közlekedni. A Szegedi Közlekedési Kft. jóvoltából a trolibusz-közlekedést népszerűsítő gyermekrajzok, illetve az új ebus-ról készült plakátok színesítik a tárlatot.

„Graffitik keretben” – Treplán Gábor (Tré Gé) alkotásaiból látható kiállítás a szegedi ZERO Art Caféban. A street art műveket ezúttal vászonra festve láthatják az érdeklődőket február 9-éig a Mikszáth Kálmán utca 20. szám alatt.

Kiállítás Sárközi Szabolcs orral festett képeiből a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület szegedi helyiségében (Szeged, Fő fasor 9.) Sárközi Szabolcs a Szegedhez közeli Üllésen él. Élete születése óta nagyon nehéz, mégis küzd, mert élni akar, s tetteivel nemcsak örömkönnyet, boldogságot varázsol szülei arcára, hanem mindannyiunk számára példát mutat. Ez a fiatal srác nem tud kezével fogni sem, mégis valami fantasztikus dolgot csinál, fest. Az ecset helyett, az orra hegyével készíti képeit. A kiállított képeket nézve az embernek eszébe jut, sokan a két kezükkel sem tudnának ilyet alkotni. A tárlat január 10 és február 10 között várja az érdeklődőket. Ez a fiú odatérdel a dívány elé, beledörzsöli az orrát a festékbe, nem ken össze semmit maga körül, dolgozik fegyelmezetten. Az eladott képek árából új lapokat, festéket vesznek, abból gyarapítják a kis házi állatkertjüket, abból etetik őket.

A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az iszeged.hu.

Szórakozás

Már épül az adventi óriáskerék Szeged belvárosában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A csaknem 40 méter magas, 144 férőhelyes játék tavaly nagy sikert aratott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jótékonysági táncgálát rendeznek Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Gyermekklinika Intenzív Osztályának támogatása céljából.

Tovább olvasom

Szórakozás

Ritkaságszámba menő süllők kerültek elő az Atkai Holt-Tiszából

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Gyönyörű halakat mutatunk!

Tovább olvasom

Aktuál