Szórakozás

Csütörtöki programajánló: Dorian Gray tükörképe és Steinbeck egerei

Csütörtöki programajánló: Dorian Gray tükörképe és Steinbeck egerei

2013. január 16., szerda
Csütörtöki programajánló: Dorian Gray tükörképe és Steinbeck egerei

Törmelék koncert lesz a Rongy Kocsmában, de két színházi programot is ajánlunk csütörtökre. A Kisszínházban John Steinbeck Egerek és emberek című regényének színpadi adaptációja, míg a Pinceszínházban Dorian Gray tükörképe lesz látható.

Őszbe, netán télbe fordul az „arab tavasz”? Mi is történt valójában az elmúlt két évben az arab világban? címmel tartanak előadást 17 órakor az

MTA SZAB székházban.

Lehet-e az eseményeket – amint azt kezdetben sokan tették – hasonlítani a húsz évvel ezelőtti kelet-európai változásokhoz? A valóságos tömegmozgalom képes lesz-e demokráciát teremteni ezekbe a muszlim országokban? A rendezvény vendége J. Nagy László egyetemi tanár és Ferwagner Péter Ákos egyetemi docens, míg a házigazda Gömöri Roland egyetemi hallgató. 17 órakor a

Novotel Hotelben

Egész-ség Bár Klub lesz, ezúttal Az Aranykor hajnalán címmel tartanak előadást a Szegedi Közéleti Kávéház estjén. A védikus asztrológusok előrejelzése szerint 2013 januárjának közepétől a Föld kikerül a jelenlegi kaotikus és nagyon negatív hatások alól, és egy új, minőségi változás várható az emberiség életében. Egy olyan tudatváltás előtt állunk, amely alapjaiban fogja megváltoztatni nem csak az emberek gondolkodását, hanem az összes emberi lényt is. Világvége helyett korszakváltás következik be, egy olyan tudati emelkedés, amelynek eredményeképpen hamarosan elérkezünk az Aranykor hajnalához. Hogyan tud a védikus bölcsesség és az ájurvéda abban segíteni, hogy mindannyiunk élete jobbá, boldogabbá, teljesebbé váljon, fejlődni tudjunk és megtapasztalhassuk az egészséget, a teljességet és a boldogságot? Pál Tamás ájurvédikus szakértővel beszélget Berente Tímea az Egészség Bár háziasszonya. Az irodalmi Nobel-díjas John Steinbeck Egerek és emberek című regényének színpadi adaptációját láthatja a nagyérdemű 19 órától a

Kisszínházban

. Az 1930-as évek Kaliforniájának vándormunkásai között játszódó történet nyomorult emberekről szól, mindenki vesztes, a körülmények elég szomorúak, mint a nagy gazdasági világválság idején vagy ma. A darab két főszerepét, Lennie-t, a lomha, szellemileg visszamaradott óriást Borovics Tamás, illetve alacsony és fürge észjárású társát, George-ot Pataki Ferenc játssza.

Dorian Gray tükörképe — monológest 20 órai kezdettel a

Pinceszínházban

. Oscar Wilde klasszikus regényének hőse, a gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké fiatal és szép maradjon, s ezért még akár a lelkét is eladná. Miután az egyik barátja megfesti portréját, a fiú csak azt fájlalja, hogy az ő szépségét az élet és az idő hamar lerombolja majd, míg a képe örök marad, s azt kívánja, hogy bárcsak ez fordítva lenne. Az esten a mű, a művész, és a szemlélő találkozik a színpadon. Három ember története elevenedik meg, kik saját sorsuk pecsétjévé váltak. Törmelék koncert lesz 21 órától a

Rongy Kocsmában.

A Törmelék zenekar õsmagja egy szegedi albérletben formálódott Frenki és Motosz részvételével. Õk valamilyen kapcsolatban voltak egy Gida nevű szintis sráccal, akivel Dani egy JATE-klubos buli során kötött ismertséget – ne feszegessük, hogyan. Mindez 2001 októberében történt. Azóta sok minden történ, tavaly régi és új tagokkal újra indult az egykor méltán népszerű szegedi rockbanda. Az új-régi felállás a következő: Varga Adrienn - ének; Vincze Gábor - szólógitár; Unger Attila - ritmusgitár; Labancz Balázs - basszusgitár; Mayer János - billentyűs hangszer; Vasuth László - dob és Süveges György - ének (állandó vendégzenész barátunk).

Folyamatos kiállítások, programok

Quentin Tarantino: 50 – Michael Mann: 70. A szegedi

Somogyi-könyvtár

kamarakiállítással köszönti az idén 50 éves Quentin Tarantino és a 70 éves Michael Mann amerikai filmrendezőket. Quentin Tarantino filmrendező, színész, forgatókönyvíró, producer. A posztmodern, ezredfordulós mozi egyik legnagyobb hatású egyénisége. Már kölyökkorában filmőrült volt; közismert, hogy videotékásként szerezte lenyűgöző vizuális tudásbázisát. 24 évesen megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok című filmek forgatókönyvét. Első önálló nagyjátékfilmje (Kutyaszorítóben, 1992) a filmben is szereplő Harvey Keitel támogatásával készült. A világhírt a Ponyvaregény (Pulp fiction, 1994) hozta meg számára. A merész és mindig kiszámíthatatlan Tarantino időről időre meghökkenti a publikumot. Michael Mann európai iskolázottságú amerikai filmrendező. A modern európai művészfilm megszületésének időszakában, s egyúttal a korszakhoz kapcsolódó szerzői film előretörésének időszakában kezdte pályáját. Kezdetben rövid-, reklám- és dokumentumfilmekkel jelentkezett, majd televíziós filmkészítésbe fogott. A Miami Vice és más sorozatai mozifilm-minőséget varázsoltak a képernyőre. Nagyfilmjei közül Az embervadász, és a Közellenségek is világsikert arattak. Művészetében felfedezni vélik Antonioni érzékenységét, Kubrick pedáns szerkesztésmódját. A tárlat 2013. január 30-ig tekinthető meg a Somogyi-könyvtár első emeleti folyóirat-olvasójában. Tündérek útján – Kuklis Katalin festőművész kiállítása január 31-éig tekinthető meg az

Odesszai fiókkönyvtárban

. "Az út, amelyen elindultam tündérek útja. Ők velem vannak, vezetnek engem, elkísérnek végtelen dűlőutakon, szólnak hozzám virágok meséjével, látni tanítanak. Példaképek, barátok, akik tudásukkal, szeretetükkel segítenek meglelni az egyszerűt, a tisztát, az alig észrevehetőt. Ha hangom visszhangra talál, tudom nem hiábavaló, - nem vagyok egyedül - és ez erőt ad ahhoz, hogy tovább álmodjam a mesét..." Mozgás érzékeltetése fotográfiákon - Álom és valóság címmel Büchelbauer Attila fotóiból nyílt tárlat a

Somogyi-könyvtár

első emeleti folyóirat-olvasójában. Büchelbauer Attila munkái egyéni stílusban egyéni mondanivalót közvetítenek. A vibráló fények, különleges színhatások mellett a mozgás érzékeltetése jellemző. Hagyományos filmes fototechnikával dolgozik, képein semmi digitális “manipulációt” nem alkalmaz. Gondolatvilága az ok és okozat, a dolgok mélyebb értelmének keresésével küzdő embert mutatja. A kiállítás 2013. január 30-ig látogatható.

Trolibusz a napfény városában - dokumentum- és fotókiállítás a

Somogyi-könyvtár

földszinti kiállítóterében 2013. január 10. és február 6. között könyvek, sajtóban megjelenő újságcikkek, tájékoztató kiadványok, fotók és gyermekrajzok láthatók a szegedi troliközlekedés történetéből, visszatekintve az 1979. április 29-én beinduló trolivonal megnyitására és megidézve a közeljövő modern trolibuszait is. A könyvtár Helyismereti-gyűjteményének aprónyomtatványai között megtalálhatók a Szeged város helyi közlekedésének vonalhálózatát ismertető kiadványok a '80-as évek elejétől kezdve. Emellett láthatóak még helyi menetrendek, vonaljegyek, meghívók, trolibuszvezetői tanfolyamról szóló hirdetések és illusztrációk az egyes járműtípusokról. A Somogyi-könyvtár Internet-terében fotókiállítás várja a bibliotékába betérőket, amelyen pillanatképek idézik fel az első ZIU-trolibuszok megérkezésétől, a Ikarus trolibuszok üzembe helyezésén át a Škoda trolik, a trolivá alakított Mercedes Citarók megjelenéséig a Szeged utcáin egykor és napjainkban is közlekedő trolibusz típusokat. Az érdeklődők a fotókon megcsodálhatják a legkorszerűbb, felsővezetéktől függetlenül is közlekedni képes trolibuszt, hiszen az Ikarus-Skoda 187Tr típusú járművekből 13 darab fog 2013-tól Szeged utcáin közlekedni. A Szegedi Közlekedési Kft. jóvoltából a trolibusz-közlekedést népszerűsítő gyermekrajzok, illetve az új ebus-ról készült plakátok színesítik a tárlatot. Kontrasztok vonzásában címmel a fővárosi

Várfok Galéria

huszonöt művészének alkotásaiból nyíl kiállítás a Reök-palotában. A százharminc alkotást festményeket, grafikákat, szobrokat, installációkat összekötő közös pont, hogy készítőjük az 1990-ben létrejött egyik első magánalapítású, tisztán kortárs profilú galéria művészköréhez kapcsolódik. A kiállítás anyagának gerince a Várfok Galéria alapító tulajdonosa, Szalóky Károly magángyűjteményéből származik. A bemutatkozó alkotók között épp úgy vannak befutott és híres művészek – Nádler István, feLugossy László, Mulasics László vagy éppen El Kazovszkij-, mint fiatal, feltörekvő tehetségek, akiket a galéria Spiritusz szekció fog össze. Kovács Krisztina művészettörténész, a tárlat kurátora elmondta, hogy a műveket a stiláris sokszínűség jellemzi, nonfiguratív, szürreális alkotások éppúgy szerepelnek a kiállításon, mint geometrikus művek vagy hiperrealista festmények. A programajánló összeállításában együttműködő partnerünk az

iszeged.hu

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.