/

A Fidesz-székháznál tüntettek, közgyűlésre mennének a szegedi egyetemisták (FRISSÜL) + FOTÓK, VIDEÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lufidurrantással tiltakozott a felsőoktatásban végbemenő változtatások ellen, és tüntetést hirdetett a Miérthallgatók csoportja a Széchenyi téren szerda délután. Az SZTE EHÖK akciócsoportja pedig a Fidesz székháza elé vonult, hogy párbeszédet kezdeményezzen, azonban csak zárt ajtókat talált.

Szerdán újabb demonstrációt tartanak a kormány oktatáspolitikai döntései ellen Budapesten – írja az Index. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája a BME budai kampuszának főépületében tart fórumot a felsőoktatást érintő kérdésekről, melyre Orbán Viktort is meghívták, ám a miniszterelnök nagy valószínűséggel nem vesz majd részt a megmozduláson. Az országos eseményeket alábbi cikkünkben élőben követjük!

Szegeden az SZTE EHÖK és a nagyrészt Facebookos oldalán szervezkedő Miérthallgatók csoport is a következő lépéseit tervezi, melyről a nap folyamán hírekkel szolgálunk majd!

A közgyűlés is tárgyalja a sztrájkbizottság követeléseit?

18.45: Az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottság sajtóközleményben szólítja fel a képviselőket, hogy a csütörtöki közgyűlési ülésen tárgyalják határozati javaslatukat, és nevüket felvállalva valljanak színt arról, hogy milyen módon állnak ki a szegedi felsőoktatás mellett.

A közlemény alább olvasható!

“A Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselő testületét arra szóltjuk fel a frakcióvezetők útján, hogy legközelebbi ülésén név szerinti szavazással valljanak színt, az alábbi kérdésekben:

1: Képviselőként mindent elkövetek azért, hogy megmaradjon a Szegedi Tudományegyetem 12 kara, képzési rendszere, 30 000-es hallgatói létszáma.

2: Mindent megteszek, hogy a gimnazisták ne az utolsó pillanatban értesüljenek a továbbtanulásuk feltételeiről.

3: Mindent elkövetek azért, hogy a Szegedi Tudományegyetem autonómiája minél nagyobb mértékben megmaradjon.

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói arra kíváncsiak, hogy Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselői hajlandóak-e képviselni a SZTE leendő és jelenlegi polgárainak érdekeit.

Arra kérjük a frakcióvezetőket, támogassák, hogy a 2012. december 13-i Közgyűlés tárgyalja az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottságának határozati javaslatát, a képviselők név szerint nyilvánítsák ki álláspontjaikat a mellékelt dokumentumban megfogalmazottakkal kapcsolatban” – áll a sztrájkbizottság felhívásában.

A szegedi Fidesz nyitott a párbeszédre

18.10: A Fidesz székháza az irodavezető megbetegedése miatt volt bezárva, de a képviselők amúgy sem ott végzik munkájukat – reagált a demonstrációjára sajtóközleményében Gyimesi László, a Fidesz szegedi szervezetének elnöke és Bohács Zsolt frakcióvezető. A közleményben az áll: a Fidesz szegedi önkormányzati képviselői készséggel állnak minden szegedi választópolgár rendelkezésére, így nyitottak a párbeszédre a hallgatókkal.

A képviselő közleménye alább olvasható:

“Tisztelt Zsargó Tamás koordinátor Úr! Tisztelt Vágó Ádám elnök Úr!

Előre bocsátva az Önökkel folytatandó párbeszédre való teljes nyitottságunkat engedjék meg, hogy néhány tényt leszögezzek:

Fel kívánom hívni figyelmüket, hogy képviselőink nem a Fidesz Victor Hugo utcai irodájában végzik munkájukat, ugyanakkor megértem, hogy ezen ismeret hiányában egyik mai demonstrációjukat ott tartották meg. Székházunkban irodai munka folyik, amelyet irodai munkatársak végeznek. Az iroda nem a Maguk akciója miatt, s legfőképp nem az előtt zárt be. Irodavezetőnk betegsége miatt az egész héten nem volt nyitva.

Sajnálom, hogy nem kíséreltek meg valódi párbeszédet folytatni szegedi képviselőinkkel. Sajnálom, hogy nem keresték fel sem személyesen, sem telefonon egyiküket sem. Amennyiben ezt megtették volna elkerülhető lett volna a mai félreértés, és valós párbeszéd alakulhatott volna ki közöttünk.

Ami azonban sokkal fontosabb ennél az az, hogy le kívánom szögezni az Önök irányában is, hogy demokrataként és szegediként teljes mellszélességgel támogatom a szabad véleménynyilvánítás jogát. Mindannyiunk életében elemi igény véleményünk másokkal történő megismertetése, és a kiállás saját álláspontunk mellett.

Alapvető ugyanakkor, hogy ezen jogaink gyakorlása során ne lépjük át a határt, ami a mások alapvető jogai megsértésének tilalmát jelenti.

Amint azt minden bizonnyal Önök is tudják, a tegnapi napon B. Nagy László kormánymegbízott Úr az Országgyűlésben átadta a hallgatói mozgalmak petícióját Balogh Zoltán miniszter Úr részére, melynek révén a legfőbb döntéshozók is tudnak követeléseikről. Fentiektől függetlenül a Fidesz szegedi önkormányzati képviselői – ahogy eddig is, úgy ezután is – készséggel állnak minden szegedi választópolgár, így az Önök rendelkezésére is!”

Az SZTE EHÖK sztrájkbizottsága a Megyeháza elé hirdet demonstrációt

17.45: Az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottsága továbbra is tiltakozik a keretszámok átalakítása, különösen az államilag támogatott képzési helyek drasztikus csökkentése miatt, ezért újabb demonstrációval készül. December 19-én, jövő szerdán, 16 óra 30 perckor tüntetést tart a Csongrád Megyei Kormányhivatal (Szeged, Rákóczi tér 1.) épülete előtt – olvasható az SZTE EHÖK portálunknak eljuttatott közleményében.

A sztrájkbizottság valamennyi hallgatót, egyetemi oktatót, dolgozót, középiskolás és gimnazista diákot, szüleiket továbbá minden civilt vár a megmozdulásra!

A Fidesz-székház elé vonultak az egyetemisták

16.20: Az SZTE EHÖK akciócsoportja a Fidesz Victor Hugo utcában található székháza elé vonult ezekben a percekben. A több, mint harminc fős demonstráló tömeget zárt ajtók, és a “betegség miatt zárva” felirat fogadta.

“Szerettünk volna, hogy a szegedi képviselők fogadjanak minket, hiszen a városban élőket, így az itteni hallgatók érdekeit is képviselik” – mondta Zsargó Tamás, aki a sztrájkbizottság második megmozdulását koordinálta a kormányablak szomszédságában zajlott ülő demonstrációt követően. A szegedi Hallgatói Hálózat csoportjának vezetője hangsúlyozta: békés párbeszédet szerettek volna kezdeményezni a felsőoktatás ésszerű megváltoztatásáról, érintve a keretszámok drasztikus lecsökkentésének a témáját is – ez ügyben a 2011-es keretszámok megtartását szorgalmazták volna a hallgatók. “Azt kellene hangsúlyozni, hogy az államilag finanszírozott férőhelyek csökkenése nem csak az egyetemre járókat érinti, de az oktatókét, egyetemi dolgozókét, sőt a taxisok, kisboltok, vagy az albérletet kiadók megélhetését is veszélyeztetik” – hangsúlyozta Zsargó Tamás.

Mivel az épületnél nem találtak senkit, a hallgatók plakátokon hagytak üzenetet: a korábbi Fidesz-kampányban elhangzott tandíjellenes idézeteket, és a kormányhivatalnak továbbított levelet is az épületre ragasztották. A bent dolgozók mielőbbi gyógyulása végett némi pénzt is elhelyeztek az épületnél, amiből orvosságot vehetnek.

Az SZTE EHÖK közleményét a demonstrációról alább olvashatják:

“A mai napon, pár perccel a közlemény kiadását megelőzően az SZTE Hallgatói Sztrájkbizottságának 2. akciócsoportja – melynek vezetője Zsargó Tamás, a Szegedi Hallgatói Hálózat csoportjának koordinátora és Vágó Ádám JGYPK HÖK-elnök – megkísérelt behatolni a kormánypárt helyi irodájába, hogy arra kérje a képviselőket, álljanak ki az SZTE érdekei, és a jövő egyetemistái érdekében.

Felhívjuk a közvélemény figyelmét, hogy a mintegy 20 aktivista az ügyfélfogadási időben vonul volna be az irodába – abba a helyiségbe, amit az állampolgárokkal való kapcsolattartásra biztosítanak.

A kormánypárti irodára kevéssel akciónk előtt rejtélyes módon a „betegség miatt zárva” tábla került ki. A módszer gyáva, a betegeskedő képviselőnek jobbulást kívánunk. Reméljük, hogy az egyetem nem fog betegség miatt végleg bezárni.

Röviden reagálni szeretnénk az MSZP szóvivőjének megnyilatkozására is: nincs abban a helyzetben, hogy a fiatalokat agitálja. Tőle elhatárolódunk, felszólítjuk, hogy a pátfüggetlen hallgatói mozgalmat ne használja kisszerű politikai játszmáira!”

no images were found

Miérthallgatók csoport: nem leszünk lufifejűek

15.00: A Széchenyi téren, a Klebelsberg szobor előtt tartott rövid perfomance-szal egybekötött sajtótájékoztatót a Miérthallgatók csoport. A hallgatói szerveződés vezetője, Medvegy Gábor hangsúlyozta: folytatják a harcot a hallgatókat és egyetemeket méltánytalanul érintő felsőoktatási változtatások ellen, amely az érettségiző diáktól az egyetemi hallgatón át az annak taníttatását fizető szülőig széles csoportot érint. “A kormány célja, hogy lufifejű, öntudat nélküli hallgatókat képezzenek. Ne hallgassunk tovább, ne legyünk lufifejűek” – mondta Medvegy Gábor, majd a nagyjából tíz fős csoport jelképesen kidurrantotta a kezükben tartott lufikat.

Jövő szerdára utcai megmozdulást hirdettek a demonstrálók, melynek részleteiről Facebookos oldalukon ígértek bővebb tájékoztatást.

Néhány sor a csoport közleményéből:

“Ne legyünk lufifejűek! Az üresfejű nemzet el fog veszni!

Célunk, hogy tudatosítsuk az egyetemi hallgatókban azt, hogy végveszélybe került Alma Materük, és figyelmeztessük őket arra, hogy méltánytalanul bánik velük a kormányzat, amikor hallgatói szerződést írat alá.

Célunk az is, hogy a középiskolásoknak elmondjuk: a kormány döntései miatt veszélybe került a jövőjük a felvételi keretszámok radikális csökkentésével, és célunk tájékoztatni a szülőket is a tarthatatlan helyzetről, hiszen 10480 államilag támogatott hely lesz csupán jövőre a magyar felsőoktatásban.

Célunk, hogy felhívjuk Szeged figyelmét arra, hogy az egyetem a város legnagyobb munkáltatója, 8000 alkalmazottjával, illetve a konferenciaturizmussal és a kutatás-fejlesztés eredményeivel fontos bevételi forrás a városnak és az ittlakóknak egyaránt. Ez most veszélybe került.
Célunk, hogy elmondjuk mindenkinek: ez a kormányzati döntés KÖZÖS ügyünk, hiszen számtalan káros gazdasági következménye lesz országunkra. A munkanélküliség és a kivándorlás is növekedni fog, ha milliókba kerül egy diploma.
De célunk felhívni az emberek figyelmét arra is, hogyha kevesebben tanulnak a felsőoktatásban, akkor az országot számtalan értelmiségi, kreatív és kritikus embertől fosztják meg”
– áll a csoport közleményében.

no images were found

Török Márk: Nincs semmi kivetnivaló a videóban

“A hallgatói önkormányzat mindenkinek megengedte, hogy a demonstrációról felvételt készítsen, sőt támogatjuk is, hiszen a nagyobb médianyilvánosság bennünket is erősebbé tesz” – reagált a névtelen, perrel fenyegető telefonáló hírére az SZTE EHÖK elnöke, Török Márk. Mint mondta, a videó felvételein amúgy sem lát semmi takargatnivalót, így eleve nem érti, hogy az állítólagos fenyegetőt miért kötik az SZTE EHÖK-höz.

Közben a következő megmozdulásokon is dolgozik a hallgatói önkormányzat: eddig hét, 30-40 főt számláló akciócsoportot alakítottak, a héten pedig az összes szegedi gimnáziumot körbe szeretnék járni, hogy a keretszámcsökkentésben leginkább érintett, érettségi előtt álló diákokkal is beszélhessenek.

Perrel fenyegették a demonstrációt rögzítő hallgatót?

Fenyegető telefonhívást kapott a megyeháza előtti hallgatói demonstrációt rögzítő Molnár H. Boglárka – írja a Science Caffe hírportál rövid összefoglalója végén. Az oldalon közzétett nyilatkozat alapján a névtelen telefonáló pert helyezett kilátásba arra hivatkozva, hogy magánbeszélgetést rögzítettek az itt is megtekinthető videón.

A nyilatkozatot alább változtatás nélkül közöljük.

“Molnár H. Boglárka tegnap megfélemlítő telefont kapott két, a szegedi diáktüntetésről készült videónk miatt. Tájékoztatjuk mind a diákokat, mind pedig a fenyegetőket, hogy munkánkat dokumentatív jelleggel végeztük egy nyilvános eseményről. Mindketten szabadúszó újságíróként voltunk jelen.

A fenyegetés feltételezhetően az SZTE EHÖK vonzásköréből érkezett. A telefonáló azt állította, hogy a Megyeháza előtt magánbeszélgetést vettünk fel, majd perrel fenyegetett. Mint megjegyezte: “ne higgyétek, hogy büntetlenül bármit megtehettek!”

A felvételeket mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül készítettük, csakis azért, hogy az egyetemi hallgatók és a város, az ország összes polgára teljesebb képet kaphasson az eseményekről. A videót névvel vállaltuk. Az ezzel járó következményeket is vállaljuk.

Kérjük Török Márkot és az SZTE EHÖK képviselőit, hogy mindent tegyenek meg a megfélemlítés pszichológiájának visszaszorítása érdekében, és végezzék munkájukat az egyetemi hallgatókért” – olvasható a közleményben.

Előző sztori

Sakk: Papp Petra először országos bajnok

Következő sztori

SZTE-s tanszékvezetők nyílt levele a Bátyai-ügyről