Szórakozás

Cambridge-ben is látták már a képeit - Szakács Nóra a Közéleti Kávéházban

Cambridge-ben is látták már a képeit - Szakács Nóra a Közéleti Kávéházban

2012. december 10., hétfő
Cambridge-ben is látták már a képeit - Szakács Nóra a Közéleti Kávéházban

A Közéleti Kávéház Fiatal tehetségek Szegeden című sorozatának következő vendége Szakács Nóra matematikus PhD-hallgató, az SZTE Sófi-ösztöndíj 2012-es győztese. A beszélgetésre december 11-én 17 órától kerül sor a Somogyi-könyvtár klubtermében.

A rendezvény házigazdája

Szalay István

, a Közéleti Kávéház Kuratóriumi elnöke.

Szakács Nóra

1988-ban született Margittán, Erdélyben, és 1991 óta él Magyarországon. Középiskolai tanulmányait a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban végezte. 2006-ben kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem matematikus szakán, 2010-ben szerzett oklevelet az alapképzésben, 2012-ben a mesterképzésben. Kutatási tevékenységét már az alapképzésben megkezdte, 2010-ben első díjat nyert a helyi Tudományos Diákköri Konferencián. 2012 júniusában már nemzetközi konferencián adott elő. 2012 szeptembere óta matematikus doktorandusz hallgató Bálintné Szendrei Mária témavezetése mellett. Kutatási területe a félcsoportelmélet. A matematika mellett szabadidejében évek óta fényképez. Az elmúlt években több fotókiállításon is részt vett, az első önálló kiállítása 2010 májusában nyílt a szegedi TIK-ben, a tárlat néhány képe 2010 augusztusában a cambridge-i Williams Art galériában is megtekinthető volt.

Legutóbb 2012 májusában nyílt tárlata a szegedi Somogyi-könyvtárban.

A képei leginkább előre beállított fényképek és digitális fotómontázsok, esetenként kézzel festett motívumokkal ötvözve. A tanulmányi eredményei alapján 2012-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült, valamint elnyerte az SZTE TTIK Kiváló Hallgatója díjat. Tanulmányi és kutatási eredményeit, valamint művészeti tevékenységét a Szegedi Tudományegyetem Discipuli Pro Universitate díjjal ismerte el, és ugyanezen évben elnyerte az SZTE Tehetségpont keretében működő SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány fődíját is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.