Megszentelt halászlé a Szélkakasban + FOTÓK



Móraváros búcsúzó plébánosa, Balogh József áldotta meg a móravárosiak halászlevét, aki jövő január 1-jétől az újszegedi Szent Erzsébet templomban teljesít szolgálatot.
Huszonnegyedikén, szenteste délelőttjén Móravárosban már megszokott, hogy a Szélkakas Kisvendéglőben a halászlé körül forog minden, ahol több éve a ferences szerzetesek szentelik meg a halászlevet, melyből a környék rászorulói, és a városrészért legtöbbet tevők közösen a helyszínen fogyasztanak el. A szükséges alapanyagokat Móravárosért Egyesület finanszírozza, tudtuk meg Nógrádi Tibortól, a térség önkormányzati képviselőjétől. Itt most alkalom nyílt arra is, hogy akik nem tudtak eljönni a december 22-én megrendezett
, azok átvehették ajándékcsomagjaikat. Ezzel egy időben, ugyancsak az egyesület támogatásával a cserepes sori romák sertéshúsból bográcsban húsos káposztát főztek.