Kézilabda: papírforma KSZSE-vereség Egerben

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem történt meglepetés a KSZSE egri túráján: a listavezető, bajnokaspiráns hazai csapat a második félidőben fölényes győzelmet aratott az újonc szeged-algyői csapat ellen.

A listavezető otthonába tartalékosan kellett utaznia a KSZSE-Algyő együttesének, hiszen sérülések, munkahelyi elfoglaltság miatt többen nem tarthattak a csapattal. Sok illúziója egyébként sem lehetett Mandl Gábor csapatának, hiszen a két gárda céljai merőben eltérnek. Azzal azonban a szegediek is szembesültek a hevesieknél, hogy komolyan készülnek az NB I-re, a szakmai, és az azt segítő munka is – sajtó, televízió, nagy számú szurkolóhad, sportdiplomácia – magas szinten zajlik.

A pályán azonban 40 percig a nézők és hazai csapat meglepetésére ez nem mutatkozott meg, mivel a szegedi lányok okosan és jól játszottak, s 12-9-es egri vezetéssel záruló első félidő után ekkor feljöttek két gólra (16-14). Ezt követően azonban lassan kijött a két csapat közötti különbség, s bizony a játékvezetés is inkább a hazaiaknak kedvezett, s az egri várvédők felőrölték a megtizedelődő déli sereget. A vége sima 38-23-as vereség lett, azonban hozzá kell tennünk: a KSZSE-nek nem a – jövőre várhatóan NB I-es – egrieket kell legyőznie.

A következő forduló igazi pikáns mérkőzést tartogat, hiszen a két NB I/B-s szegedi alakulat, a KSZSE-Algyő és a Szeged-Kiskundorozsma KSE egymás ellen csatázik, ezúttal az algyői Fehér Ignác Tornacsarnokban december 8-án, szombaton este 18 órától. A két klubban számos olyan játékos szerepel, aki már mindkét egyesületnél játszott korábban.

Női kézilabda NB I/B 11. forduló:

Eszterházy KFSC-Globsys – Kézilabda Szeged SE-Algyő 38-23 (12-9)
Eger, 250 néző. Vezette: Halász, Kovács.
KSZSE: ALMÁSI – Krivik 1, Pocsai 5, Kormány 2, HOMOKI 7, Forgó 4, Draxler O. 3. Csere: Répás (kapus), Gombos, Tótváradi 1, Deák, Sebők, Debreczeni.
Hétméteres: 4/3 ill. 4/3.
Kiállítás: 8 perc, ill. 16 perc.

Mandl Gábor: “40 percig jól játszottunk, majd kijött a két csapat céljai közötti különbség.”

Junior mérkőzésen:
Eszterházy KFSC-Sportiskola – Kézilabda Szeged SE-Algyő 30-33 (17-19)
KSZSE: Mészáros – SPETH 6, DEÁK 8, SEBŐK 3, SZÉCSI 11, Kis, GIRICZ 5. Csere: HORVÁT (kapus), FARKAS, Rácz, Forgó, Tótváradi, Gombos.

Miklósné Kocsis Éva: “Nagyon kevesen tudtunk elutazni, így gyakorlatilag 7 játékossal játszottuk végig a mérkőzést. Ők viszont mindent megtettek a győzelemért, minden elismerésem a lányoké!”

Czesznak György: “Nagyon készültünk a mérkőzésre, akartuk a két pontot, ennek tekintetében szálltunk be már a buszba is. Tökéletes csapatként működve, egymást kisegítve és olykor kiváló egyéni teljesítményekkel, magabiztosan nyertük a mérkőzést a hazai látásmódú játékvezetés ellenére is. Gratulálunk, szép munka volt csajok.”

Default thumbnail
Előző sztori

Kosárlabda: simán kikapott Óbudán a Kosársuli

Default thumbnail
Következő sztori

Bajnaiék nyitottak a tárgyalásra az MSZP-vel

Legutóbbi hasonló cikkek