/

Bátyai: érdemi indokok hiányában hoznak döntést

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szombati közgyűlésen 15:14 arányban megszavazták Bátyai Edina azonnali hatályú leváltását. “Értetlenül állok azelőtt, hogy érdemi indokok hiányában kívánnak dönteni az ügyben” – reagált a szegedi szabadtéri igazgatója sajtóközleményében.

A szombati közgyűlés (melynek eseményeit az alábbi linkre kattintva percről-percre követheti) zárt ülésén 15:14 arányban szavazták meg Bátyai Edinának, a szegedi szabadtéri igazgatójának azonnali hatályú leváltását. A közgyűlés pályázatot ír ki, december 2-től február 15-ig pedig az eddigi helyettes, Juhász Péter vezeti majd a céget. Botka László polgármester önkormányzati törvényben foglalt jogával élve nem írja alá a határozatot, sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ami a szabadtérivel történt, szégyenletes, de nem Szeged szégyene. Az ügyről ezért 15 napon belül rendkívüli közgyűlésen döntenek majd.

A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) igazgatója sajtóközleményben reagált a történtekre, melyet alább változtatás nélkül közlünk.

Bátyai Edina állásfoglalása

„Az elkövetkezendő időszakot tekintve bízom abban, hogy a kialakult helyzet nem érinti a Szegedi Szabadtéri Játékok működését, nem sodorja veszélybe mindazt, amit többek közt Hont Ferenc, Hevesi Sándor, Juhász Gyula és Klebelsberg Kunó óta elődeim és jómagam legjobb tudásunkból, meggyőződésünkből és a szakma iránti elkötelezettségünkből és szeretetünkből fakadóan felépítettünk.

Úgy gondolom, hogy a 82 éves múlttal rendelkező fesztivál sikereit rendületlenül, elhivatott munkával kell folytatni. Hiszem, hogy azok a büszkeségre okot adó eredmények, művészi színvonal, szakmai elismertség, színházművészeti kapcsolatok, melyeket 2004 óta, igazgatásom alatt a fesztivál megszerzett, megtarthatók.

Legyen ez iránymutatás akkor, amikor Magyarország legjelentősebb nyári színházi fesztiváljának vezetéséről gondolkodunk. Bízom abban, hogy a körülmények ellenére tiszteletben tartható a szakmai minőség és a közönség évek óta tartó bizalma.

Mindezektől függetlenül értetlenül állok azelőtt, hogy érdemi indokok hiányában kívánnak dönteni az ügyben.”

Előző sztori

Adományvonallal gyűjtenek téli cipőt a rászoruló gyerekeknek

Következő sztori

Dzsúdó: a domaszéki fiatalok ismét remekeltek