/

B. Nagy László átadta a Parlamentben a szegedi diákok petícióit

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Miérthallgatók és az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat követeléseit tartalmazó dokumentumokat Lengyel Györgyi, az Emberi Erőforrások Minisztérium közigazgatási államtitkára vette át.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétfői szegedi hallgatói megmozdulásokat követően kedden délelőtt előbb az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata, majd a Miérthallgatók szerveződése is átnyújtotta petícióját a Csongrád Megyei Kormányhivatalban. A hivatal kommunikációs vezetője, Varga Márta délután úgy tájékoztatta a SZEGEDma.hu-t, hogy B. Nagy László megyei kormánymegbízott a diákoknak hétfőn este tett ígéretéhez híven hosszan tárgyalt Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével az Országgyűlésben, tájékoztatta a szegedi hallgatók követeléseiről, igényeiről, majd a tárcavezetővel egyeztetve Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkárnak adta át a két nyilatkozatot.

B. Nagy László megerősítette továbbá: szerdán a kormány ismét tárgyal a felsőoktatás helyzetéről, a keretszámokról.

Előző sztori

Sugárizotópot szállító teherautó ütközött a szegedi IC-vel (FRISSÍTVE)

Default thumbnail
Következő sztori

Csökkent a nagy adótartozók száma és tartozása

Legutóbbi hasonló cikkek