Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Sport

Labdarúgás: Bertók mesterhármasával csongrádi siker a Tápé ellen + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

A hazai gárda lényegében az első félidőben megnyerte a mérkőzést, bár a Tápé a második játékrészben megcélozta az egyenlítést, de Bertók góljai bebiztosították a hazai győzelmet.

Nem semmi, amit a csongrádi Bertók Gábor művelt, ma egy mesterhármassal tette biztossá csapata győzelmét, és úgy vezeti a megyei I. osztály góllövőlistáját, hogy 13 forduló leforgása alatt 18 találatot akasztott a hálókba. De nem csak az ő kiváló egyéni teljesítménye miatt nyert a Csongrád a Tápé ellen. Főként az első félidő és a végjáték okán érdemeltek ma 3 pontot Bíróék. Lényegében az első 30 percben eldőlt a meccs, hiszen a meggyőző fölényt sikerült a hazaiaknak gólokká is váltaniuk, ráadásul Brinszkyéknek egyetlen veszélyes gólhelyzetre sem futotta az első 45 percben. Viszont a második játékrészben egyre veszélyesebben játszottak Paksi Péter tanítványai, a csongrádiak kissé megnyugodtak, és közel 10 perc alatt feljött a Tápé egygólnyi különbségre úgy, hogy lendületükből akár még több is tellett volna, csakhogy Bertók Gábor újabb két találatával oszlatta szét a vendégreményeket. Összességében elmondható, hogy Keller Mihály gárdája meggyőzőbben játszott, mint ellenfele, a helyzetkihasználásból pedig jelesre vizsgázott.

A megyei I. osztály 13. fordulójában:

Csongrád TSE – Tápé ESK 5-2 (3-0). Csongrád, 200 néző. Vezette: Vörös Gábor (Fülöp József, Czeller Tamás).
Csongrád: Bíró – Budai, Bodor, Szabó, Bánfi, Szeles (Sarusi 54′), Lévai (Tóth 67′), Deli, Sándor (Bálint 79′), Kovács (Somodi 54′), Bertók. Edző: Keller Mihály.
Tápé: Erdei – Cseh (Kecskés 48′), Hegyesi, Szélpál, Kárász, Pöszmet (Bubori 69′), Németh, Márki, Dlusztus (Péter 46′), Brinszky, K. Tóth. Edző: Paksi Péter.
Gólszerző: Lévai (5′), Szeles (15′), Bertók (3 – 38′, 81′, 89′), illetve Brinszky (50′), Bánfi (öngól – 75′)
Sárga lap: Bodor (76′), Sarusi (87′) illetve K. Tóth (30′), Németh (77′), Péter (84′)

Keller Mihály: “Három részre lehet osztani a mérkőzést – az első harminc percben nagy mezőnyfölény, kiváló helyzetkihasználás, a második harmincban inkább egy vérnyomásunkat növelő produkció jellemezte a derbit. Az utolsó harmadban biztossá tettük győzelmünket.”

Paksi Péter: “Az utóbbi időben az a tendencia ütötte fel a fejét, hogy ha a Tápé nyer, az biztosan bírói segédlettel történik… Most azonban nem tudom, hogy mit nyilatkozzak a vereségünk után ebben a helyzetben. A partjelző tisztességgel lerendezte a munkánkat. A játékunkkal kapcsolatban pedig azt kell mondjam: az első félidőben kishitű és pontatlan labdakezelés jellemezte a meccset, a második felvonásban 3-2-nél két tiszta ziccerünk volt, ezekkel azonban nem tudtunk élni, így a vereség törvényszerűen érkezett.”

Online közvetítésünk

90′ Vége a mérkőzésnek!

89′ GÓÓÓL! Bertók kapott kiugratást harminc méterről, középről. A védővonal mögé kerülve egyedül vitte a labdát Erdeire. Egy testcsel után elfektette a kapust és balra elvitte a labdát, majd 11 méterről az üres kapuba passzolt. 5-2

87′ SÁRGA LAP Egy felrúgás miatt Sarusi is besárgult.

84′ SÁRGA LAP A vendégeknél Péter kapott szövegelésért sárgát.

81′ GÓÓÓL! A csereember, Bálint bal oldali beadása találta üresen Bertókot középen öt méterre a kaputól, aki magasra felugorva bólintott és nem hibázott. 4-2

79′ A hazaiaknál Bálint érkezik, Sándor jön le.

77′ SÁRGA LAP Újabb lap, most a másik oldalon: Németh kapott lerántásért figyelmeztetést.

76′ SÁRGA LAP a hazaiaknál Bodor kapott sárgát.

75′ GÓÓÓL! K. Tóth tört be bal oldalon a tizenhatoson belülre, a kapu elé ívesen belőtt labdájára futva négy méterről Bánfi akart felszabadítani, de a léc alá vágta a labdát – öngól.

70′ Brinszky bal oldali szögletét Bíró kapus öklözte ki. A labdát a tizenhatos vonalánál bal oldalon, kapásból Péter lőtte kapura, de a csongrádi kapus a helyén volt, és vetődve védett a rövid saroknál.

69′ Pöszmet jött le, Bubori váltotta.

67′ A hazaiaknál Tóth állt be Lévai helyére. Helyzet és izgalmakra okot adó támadás továbbra sincsen, főként középpályán csordogál a labda. A kapusoknak jelenleg semmi dolguk sincsen. Körülbelül azonos arányban birtokolja a labdát a két csapat.

59′ A Tápé próbál meg kezdeményezni, bár helyzeteket nem dolgoz ki, de főként ő birtokolja a labdát. A hazai gárda egy kontraakcióval tudott elfutni, de az is veszélytelennek bizonyult a kapura. Igazán nagy tűz és parázshangulat egyáltalán nincsen, egy nyugodt légkörű találkozót vívnak a felek.

54′ A hazaiak kettős cserét hajtanak végre: Somodi és Sarusi áll be Kovács és Szeles helyére.

50′ GÓÓÓL! Cseh jobb oldali bejátszásából Brinszky indulhatott a tizenhatoson belül a kapu felé. Átvétel után öt méterről a rövid oldalba lőtte a labdát. 3-1

48′ Újabb csere a Tápénál: Kecskés állt be, Cseh jön le. A hazaiaknak volt egy 25 méteres átlövése Deli részéről, ami jó egy méterrel fölé szállt. A másik térfélen bal oldalról Péter tört volna be a tizenhatoson belülre, de hosszú szöktetését Bíró kapus felszedte.

46′ Folytatódik a mérkőzés – a vendég gárda cserélt a félidőben, Péter Sándor állt be Dlusztus helyére.

SZÜNET

45′ Vége az első félidőnek! Az eredményhez mérten egész idő alatt fölényben játszott a hazai gárda, a Tápénak nem sikerült veszélyes gólhelyzetet kialakítani.

38′ GÓÓÓL! Egy előrevágott labdából a védőjével versenyt futva Bertók került ki győztesen. Húsz méterre a kaputól már egyedül állt a kapussal szemben középen, hosszabban szöktette magát a tizenhatosnál, amire a kapus kivetődött, de elcsúszott és nem érte el a bogyót. A csatár öt méterről, bal oldalról az üres kapuba passzolt. 3-0

30′ SÁRGA LAP K. Tóth kapott sárgát.

29′ Megrúgta első szögletét a Tápé, Dlusztus jobb oldali sarokrúgása kirúgással végződött.

25′ Huszonöt méteres szabadrúgását Brinszky tekerte el a bal összekötő helyéről a sorfal mellett, de Bíró lehajolva, előredőlve mellre vette a labdát.

24′ A Tápé első kapura veszélyesebb támadásának a végén egy átlövést eresztett meg Németh 28 méterről, de másfél méterrel a Csongrádi kapu bal széle mellett repült el a játékszer.

22′ Lévai tekert be jobb oldalról 35 méterről egy szabadrúgást középre, amit Bertók tudott megpasszolni tíz méterre a kaputól, épp Erdei kezébe.

15′ GÓÓÓL! A bal összekötő helyéről 25 méterre a kaputól Sándor élesen tekert be a kapu előterébe, az érkező Szeles öt méterről az üres kapuba passzolt. Negyed óra alatt ez volt a második találata, kettővel megy a Csongrád!

13′ Továbbra is hazai fölény a pályán, a Tápé még nem tud kijönni saját térfeléről. A Csongrád leginkább a széleken próbálja megbontani a védelmet, legutóbb egy jobboldali szabadrúgás suhant el veszélyesen keresztbe, öt méterre a kaputól.

8′ A bal oldali szögletet Deli fejelte meg középről berobbanva, hat méterről. A félmagas labdát Erdei bravúrral tolta ki a kapu bal oldalából.

5′ GÓÓÓL! A bal összekötő helyén Lévai vitte fel a labdát, és 30 méterről gondolt egyet és kapura lőtt. A kissé furfangosan tekeredő labda a kapust is meglepte, végül a bal felső ficakban kötött ki.

3′ A jobb oldalon Bertók tudott bekerülni a tizenhatoson belülre. Az alapvonal mellől labda alá pöckölve a rövid kapufa felé emelt, Deli a kaput megelőzve ugrott ki a labdára, de az alapvonalon túlra tudta csak pöckölni.

1′ Indul a mérkőzés, a Tápénál a labda!

13.25 Üdvözöljük olvasóinkat! Késő őszi, 6-7 fokos hőmérsékletű, borult idő fogadta a játékosokat. A hazai gárda piros mezben és nadrágban játszik majd oldalt fehér csíkkal és fekete sportszárban, a Tápé pedig világoskék és fehér összeállítást választott.

A találkozó elé:

Vérbeli rangadót, igazi hatpontos mérkőzést játszanak szombaton Csongrádon, melyről mi sem hiányozhatunk! Két olyan együttes méri össze tudását, melynek célja, hogy az ősz végére megközelítse, sőt, akár utol is érje a hajrában rangadók sorát vívó éllovas négyest. A 2010-es bajnok Csongrád csapata 24 pontjával jelenleg ötödik, míg a Tápé 22 pontjával a hatodik a tabellán, ám nincsenek beláthatatlan távolságban a dobogós helyek! A 29 pontos Algyőt a 28 pontos Ásotthalom és Kiskundorozsma (igaz, utóbbi egy meccsel kevesebbet játszott), illetve a 27 ponttal álló Sándorfalva követi. Amelyik együttes tehát megszerzi a győzelmet a szombati összecsapáson, még joggal reménykedhet az igazán szép őszi zárásban.

Ami a hazaiakat illeti, legutóbb szeptember 30-án Kiskundorozsmán szenvedtek vereséget – azt a találkozójukat is élőben közvetítettük –, majd négy diadallal erősítették meg pozíciójukat az élmezőnyben, egy hete viszont picikét botlottak. A HFC II. vendégeként Vásárhelyen elért 4-4-es döntetlen alapvetően csalódás, ha viszont azt tekintjük, hogy a vendégek háromszor is kétgólos hátrányban voltak, s az legvégén egyenlítettek ki, összességében talán nem is voltak olyan szomorúak. Az viszont biztos, hogy Keller Mihály tanítványai – akik otthon eddig mind az öt fellépésük során győztesen hagyták el a játékteret – most is meg akarják őrizni százszázalékos hazai mérlegüket, hogy leszakítsák az üldöző(ke)t.

A Tápénak rendkívül nehéz sorozata volt az ősz közepén, s nem is jött ki a legjobban a rangadókból, hiszen bár az Algyő ellen odahaza 0-2-ről mentett pontot, kikapott Ásotthalmon, Sándorfalván, valamint legutóbb október 14-én Kiskundorozsmán is. Azóta viszont három mérkőzést is behúzott Paksi Péter legénysége, mely szintén azért lép ma pályára, hogy folytassa remek sorozatát, s sikerével meg is előzze riválisát.

Két szimpatikus, szervezett, látványos futballt játszó alakulat méri össze tudását, s külön kiemelendő, hogy mindkét oldalon akadnak igazi mesterlövészek is! Olyannyira igaz ez az állítás, hogy a csongrádi Bertók Gábor 15 találatával jelenleg vezeti is a góllövőlistát a 14 gólos Hadár Attila (Algyő), Dan-Stefan Piue (Csanádpalota) és a 13 találatnál járó Szél Róbert (Kistelek) előtt – őket pedig a 10 gólos tápéi támadó, K. Tóth Gyula követi. Bertók, a hazaiak kitűnősége – aki nemrégiben ünnepelte 26. születésnapját – évek óta meghatározó csatára csapatának és a megye élvonalának. Az idei kiírásban különösen nagyszerű formában futballozik, futószalagon gyártja a gólokat, már nem kevesebb, mint öt(!) alkalommal tudott duplázni is, a múltkor éppen Vásárhelyen köszönt be kétszer. Nem kevésbé veszélyes játékos a vendégek 31 esztendős gólvágója sem! K. Tóth Gyula ugyanúgy a megyei I. osztályban villog hosszú idő óta, az utóbbi szezonok során Sándorfalván, majd Mórahalmon bizonyított, mielőtt nyáron Tápéra szerződött. Ő is jegyez már két duplát, valamint egy triplát is jelen bajnokságban, igaz, október 20-a óta nem talált az ellenfelek hálójába.

Végezetül egy kis múltidéző: a 2011/12-es szezonban először Csongrádon találkoztak, ahol 5-1-es hazai siker született, Bertók Gábor (2), Nagy Ádám (2) és a kapitány, Lévai Mihály góljaira Bakai Péter válaszolt. Tavasszal Tápén viszont 3-1-gyel visszavágtak Brinszky Adriánék, hiába szerzett Sarusi K. Attila révén vezetést a vendégsereg, Péter Sándor (2) és Tompa Mór öngólja végül azt jelentette, hogy pont nélkül maradtak a Keller-fiúk.

Sport

Blazevic visszatérne, hogy elbúcsúzhasson a szegedi közönségtől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Búcsúinterjú.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Aktuál