Közélet

Köt a beton a „kráterben” – az egész Árpád teret lezárták

Köt a beton a „kráterben” – az egész Árpád teret lezárták

2012. november 27., kedd
Köt a beton a „kráterben” – az egész Árpád teret lezárták

Formálódik már az Árpád tér közepe, az úgynevezett „kráter”, ami egy fiatalos pihenő- és akcióterület lesz, akár gördeszkapályaként, utcaszínházként, koncerthelyszínként is funkcionálhat, de még pancsolhatunk is, hiszen lesz a közepén vízpermetszökőkút és csobogó.

Javában folynak a leginkább egy nagy, ívelt szélű medencére hasonlító gödör munkálatai a Nagyáruház előtt, ahol már a betonozás második rétegét helyezik le. A héten már az Árpád és a Dugonics teret teljesen lezárták, a Kárász utcára nagy kerülővel, a Tisza Lajos körút vagy a Somogyi utca felől lehet eljutni.

Világító kocka helyett országzászló

Amint elkészül a „krárter”, az Árpád tér régi funkciója, a parkolás és áthajtás megszűnik. Helyén többfunkciós tér készül; előnyben részesítve a gyalogosokat, kerékpárosokat, a pihenést és szórakozást. A klinker burkolatú tér közepén csiszolt beton, medenceszerű fiatalos tér, úgynevezett „kráter” lesz, ahol vízpermetszökőkút és csobogó mellett a találkozási pont klimatizálását kifeszített napvitorla biztosítja. Az árnyékoló alatt kisebb szabadtéri rendezvények tarthatók, nézőtere a térben elhelyezett utcabútorok és az áruház lépcsősora lehet. 3 törökmogyoró- és 7 gyertyánfa mellett kékszakállak, tollborzfüvek és pálmaliliomok fognak díszleni a tér közepén. Az SZTE Rektori Hivatal oldalában lévő parkot felújítják a koros fák megtartásával, az egyetemi számítóközpont előtt új zöldfelületet alakítanak ki, emellett számos mobil virágláda fogja díszíteni a teret.

Ide az egyetem főépülete mellé a Tér és Forma tervezőiroda egy térplasztikát, éjszaka világító kockaszerű építményt tervezett, melyen az üveglappal lezárt urnába az avatáskor az öt délvidéki megyéből kerülne föld.

Keresztúri Farkas Csaba

(Jobbik) önkormányzati képviselő szerint azonban ez nem szolgálja megfelelően a határozatban megfogalmazott kérést (azaz, hogy újra jelenítsék meg az egykor itt álló országzászló emlékművét), ezért ő egyéni indítványában

Simor Márton

szobrászművész alkotását javasolta, egy míves posztamensen közel 10 méter magas, félárbocra engedett lobogóval. Utóbbit támogatta a június 22-i ülésén a közgyűlés is, így ez az emlékmű épül majd fel.

A Biopolisz projekt

A Szeged Biopolisz Park 730 millió forint értékű beruházásának határidejét módosították, a kivitelező SADE Magyarország Kft. kérésére 29 napot hagyott jóvá a

közgyűlés jogi bizottsága.

Eszerint a Somogyi utcában, ahol október 11-ére kellett volna elkészülnie a felújításnak, november 9. lett az új határidő, ekkor meg is kezdték

a műszaki átadást.

A Dugonics és az Árpád tér teljes befejezésének a határideje év vége helyett: 2013. január 29., a Szeged Biopolisz park – Egyetemi városrész közterületeinek rehabilitációja projekt egészének a lezárása 2013. március 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.