/

Francia orvosok műtétét közvetítették élőben a TIK-ben

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orvosok és neves szaktekintélyek élőben követhették péntek és szombat reggel a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében vetített műtétet. A XVII. Urológiai Kongresszus fő eseményeként rendezett, interaktív beavatkozás egyedülálló a hazai urológiában.

Élőben követhették péntek és szombat reggel a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának műtőjében történteket a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében összegyűlt professzorok. A csütörtökön indult XVII. Urológiai Kongresszus három napja alatt az előadások mellett ezzel a nyugaton már jól bevált módszerrel is bővíthették tapasztalataikat az egybegyűltek. Pénteken a klinika szegedi orvosai műtöttek, szombaton pedig Franciaországból érkezett neves szaktekintélyek végeztek egyórás urológiai beavatkozást a Kálvária sugárúton található klinikán, melyet kommentelhettek és kielemezhettek a kivetítőt figyelők. A vendégorvosok Bordeaux-ból érkezetek, ahol az urológia igen nagy szaktekintélyei dolgoznak, így sok újdonságot mutathattak a gyógyászat ezen ágában dolgozó hazai orvoskonak.

“Egy férfi beteget műtöttek a francia kollégák, akinek a vizelete elcsepeg – korábban prosztatarák miatt operálták, ennek szövődményeként alakulhatott ez ki. A francia orvosok egy speciális műanyag szalagot helyeztek be, ami a záróizom erejét fokozza” – magyarázta a látottakat Pajor László, az SZTE ÁOK Urológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára. A professzor a péntek reggeli, élőben közvetített műtétet vezényelte le: akkor egy speciális műszfinktert ültettek a betegbe, mellyel gombnyomásra szabályozhatja vizeletének ürítését. Mint mondta, a hagyományos szalagbeültetés manapság már rutinműtétnek számít, a tegnap felhelyezett, úgynevezett négylábas szalaggal azonban elsőként dolgoztak itt Szegeden, így igazi különlegességet tekinthettek meg a résztvevők.

“A műtétek élő közvetítése rendkívül hasznos, soha nem lehet úgy elmagyarázni egy beavatkozást, mint ahogy a valóságban láthatjuk azt. Nincs két ugyanolyan ember, így nincs két ugyanolyan operáció sem, a közönség pedig itt azt is láthatja, hogy a sajátosan kialakult helyzethez miként tud alkalmazkodni az orvos. Nemzetközi szinten ez egy bevált gyakorlat, Magyarországon még csak gyerekcipőben jár. A Magyar Urológus Társaság eddigi történetében még nem volt olyan kongresszus, ahol élőben láthattunk volna műtétet” – emelte ki Pajor László. Hozzátette továbbá: egy ilyen műtét lebonyolításához igen komoly rutin és szaktudás szükséges, a hezitáló, bizonytalan orvos felett a közönség könnyen pálcát törhet.

Előző sztori

Éjszakai tüntetés a mórahalmi rendőrség előtt a gyilkos románok miatt + FOTÓK

Következő sztori

Hátország: remek csatát vívott a SZEOL-SZVSE és az Algyő + FOTÓK