Szegeden lesz a Mária Terézia opera nemzetközi premierje

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Részleteket mutattak be Bécsben a magyar nagykövetségen a Mária Terézia című operából, amelynek ősbemutatója Pozsonyban, Szlovákián kívüli premierje pedig Szegeden lesz.

Roland Baumgartner osztrák zeneszerző neoromantikus operája a 18. századi osztrák császárnő, magyar királynő életét dolgozza fel. Az operarészleteket nemzetközi művészgárda tolmácsolásában mutatták be kedd este, meghívott vendégek előtt. Fellépett Mauricia Vallina kubai származású, Brüsszelben élő zongoraművész, Louisa Albrechtova prágai születésű, Bécsben élő szoprán és Klein Ottokár szlovákiai magyar tenor.

A darab a Szlovák Nemzeti Opera felkérésére készült. A témaválasztást meghatározta, hogy a dunai országok együttműködését szimbolizáló történetet kerestek. Így esett a választás Mária Terézia Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot is összekötő alakjára – mondta el a zeneszerző az MTI-nek, emlékeztetve arra, hogy az uralkodónőt Pozsonyban koronázták magyar királynővé.

A magyar történelem mellett a bécsi magyar nagykövetség épülete is több szállal kötődik Mária Teréziához – emlékeztetett Szalay-Bobrovniczky Vince magyar nagykövet. Felidézte, hogy az ingatlan 1747-ben, a Magyar Udvari Kancellária számára történt megvásárlásához Mária Terézia bőkezű támogatást adott, hálából az osztrák örökösödési háborúban a magyar rendektől kapott támogatásért, és az épületben több festmény is őrzi uralkodásának emlékét. A bécsi ízelítővel a szegedi nemzetközi premierre is fel akarták hívni a figyelmet.

A darab ősbemutatója október 11-én lesz Pozsonyban. Nemzetközi premierjét három nappal később a szegedi Armel Operaversenyen és Fesztiválon tartják.

Előző sztori

A hét játékosa a SZEOL SC-ben: Zana Dávid

Következő sztori

Visszavarrt menetrend – hétvégén is minden busz bejönne Szegedre + VIDEÓ

Legutóbbi hasonló cikkek