Sport

Regionális cselgáncsverseny Szegeden

Regionális cselgáncsverseny Szegeden

2012. szeptember 6., csütörtök
Regionális cselgáncsverseny Szegeden

Negyedik alkalommal rendezi meg a Szegedi Judo Iskola SE a Damit-kupa regionális cselgáncsversenyt szombaton. Kor és súlycsoportok szerint beosztva mérhetik össze tudásukat a sportolók hazai és külföldi ellenfelekkel egyaránt.

A déli régió legjobb judosai mérkőzhetnek meg szeptember 8-án (szombaton) Szegeden, a Déri Miksa Ipari Szakközépiskola tornatermében. Közel kétszázötven indulót várnak a Damit-kupa regionális cselgáncsversenyére, a hazai indulók mellett sokan érkeznek a Vajdaságból és Romániából is. Amellett, hogy a verseny lehetőséget biztosít az egyéni képességek letesztelésére, a határ közelsége a nemzetközi sportkapcsolatok építésére is kiválóan alkalmas. Az esemény szombat reggel negyed tízkor egy megnyitóval indul, majd fél tíztől lépnek tatamira az első ellenfelek, 4-5 szőnyegen mennek majd a meccsek. Körülbelül öt órakor ér véget a verseny.

A judo verseny lebonyolítása:

KOR- ÉS SÚLYCSOPORTOK

U10 GYERMEK

2005-2004-2003. évben született leányok és fiúk (létszámtól függően együtt indulnak) Tervezett súlycsoportok: 20kg, 24kg, 27kg, 30kg, 33kg, 36kg, 40kg, +40kg.

DIÁK „C“

2002-ben született leányok: Tervezett súlycsoportok: 27kg, 30kg, 33kg, 36kg, 40kg, 45kg, +45kg 2002-ben született fiúk: Tervezett súlycsoportok: 27kg, 30kg, 33kg, 36kg, 39kg, 42kg, 45kg, 50kg, 55kg, +55kg

DIÁK „B“

2001-ben született leányok: Tervezett súlycsoportok: 30kg, 33kg, 36kg, 40kg, 44kg, 49kg, +49kg 2001-ben született fiúk: Tervezett súlycsoportok: 29kg, 32kg, 35kg, 38kg, 41kg, 45kg, 50kg, 55kg, 60kg, +60kg

DIÁK „A“

2000-ben született leányok: Tervezett súlycsoportok: 35kg, 38kg, 41kg, 45kg, 50kg, 56kg, +56kg 2000-ben született fiúk: Tervezett súlycsoportok: 32kg, 35kg, 38kg, 41kg, 45kg, 49kg, 54kg, 60kg, 66kg, +66kg

SERDÜLŐ

1998-1999-ben született leányok (indulhat 2000-ben született is): Tervezett súlycsoportok: 36kg, 40kg, 44kg, 48kg, 52kg, 57kg, 63kg, +63kg 1998-1999-ben született fiúk (indulhat 2000-ben született is): Tervezett súlycsoportok: 33kg, 36kg, 40kg, 45kg, 50kg, 55kg, 60kg, 66kg, 73kg, 81kg, +81kg

Az alábbi linkre kattintva

tekintse meg a rendezvény plakátját!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.