/

Negyvenkét hallgató kap ösztöndíjat az SZTE GTK-n + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az alapítványi, vállalati és intézményi partnereknek köszönhetően negyvenkét, nappali tagozaton, önköltséges alapképzésben tanulmányát kezdő tehetséges és szociálisan rászoruló hallgató kap ösztöndíjat a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán (SZTE GTK) – közölte Vilmányi Márton dékán pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

Az egyetemi oktató elmondta, januárban a közgazdasági felsőoktatásba jelentkező diákokat sokkszerűen érte, hogy a gazdaságtudományi képzési területen az alapképzésben nem hirdetnek meg államilag finanszírozott helyeket. A kar ezért ösztöndíjak alapítására kérte partnereit, ők végül negyvenkét elsőéves hallgató költségtérítésének felét vagy egészét vállalták át. Vilmányi Márton szerint az ösztöndíjak vonzerőt jelentek a diákok számára nemcsak az anyagi támogatás, hanem a partnerekkel történő direkt együttműködés lehetősége miatt is.

Rácz Béla, az SZTE általános rektorhelyettese kifejtette, a jelek arra mutatnak, hogy a folyamatosan romló finanszírozási helyzetű felsőoktatásban egyre nagyobb szerepe lesz a külső partnerek támogatásának. A professzor példaként említette a természettudományi kar fizikus tanszékcsoportját, ahol a fiatal munkatársak döntő többsége már ipari partnerek ösztöndíjainak jóvoltából dolgozik elsősorban olyan témákon, amelyek a cégeket érdeklik.

Az ösztöndíjakat a kiválasztott elsőéveseknek Farkas László, az Ökonómia Alapítvány elnöke, Szeri István, a Tisza Volán Zrt. elnök-vezérigazgatója, Pomázi Gyula, a Provice Kft. ügyvezetője, Vas Zoltán, a Scriptum Zrt. elnöke, Varga Péter, a Printker Zrt. elnöke, Csapó Gergely Gábor, a Realio Kft. ügyvezetője, Rós László, a Dexter Kft. ügyvezetője, Bolgár Zsolt, az Universitas-Szeged Nonprofit Kft. ügyvezetője és Vilmányi Márton dékán nyújtották át. Az ösztöndíjakat alapító cégvezetők mindegyike kiemelte, további kutatási és szakmai együttműködésre is törekszenek az egyetemmel, a hallgatók számára pedig gyakornoki helyeket, később pedig reményeik szerint akár munkát is kínálnak.

no images were found

Előző sztori

Együttműködési megállapodást kötött a polgárőrség és a NAV

Következő sztori

Paralimpia: Tórth ezüst-, Sors bronzérmes!