Sport

Kosárlabda: hazai pályán is bemutatkozik a formálódó Szedeák

Kosárlabda: hazai pályán is bemutatkozik a formálódó Szedeák

2012. szeptember 13., csütörtök
Kosárlabda: hazai pályán is bemutatkozik a formálódó Szedeák

Kiss Zsolték kőkemény munkából érkezve, fáradtan is győzni szeretnének pénteken este a Kecskeméti TE KK ellen az újszegedi sportcsarnokban.

Múlt pénteken és szombaton megkezdte felkészülési mérkőzéseinek sorát a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A mieink Szombathelyen

21 ponttal kaptak ki

az előző szezon ezüstérmesétől, a Falcótól, majd másnap

24-gyel a Soprontól

, ezekből az eredményekből azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ebben az időszakban - szűk egy hónappal a bajnokság rajtja előtt - a fizikai alapok megszerzése, a játék csiszolása és az új emberek beépítése a legfontosabb feladat. Új szerzeményekből pedig akad bőven a szegediek keretében, hiszen most nyáron igazolták a felnőtt válogatott centert,

Csorvási Milánt

, a korosztályos nemzeti csapatokban vitézkedő hátvédet,

Jakab Pétert,

valamint éppen a vasi túra előtti napokban "esett be" Szegedre a két amerikai légiós, az irányító

Kevis Sims

, illetve a hátvéd

Troy Brewer

. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kispadon is változás történt, s az Új-Zélandról hazatért

Molnár József

a korábbiakhoz képest más típusú, más szellemiségű munkát kezdett el a csapattal.

Új védekezési variációkat tanulnak a szegediek

A Molnár-legénységet pénteken hazai pályán is láthatja a közönség, a Naturtex-SZTE-Szedeák 18.30-as kezdettel fogadja a Kecskeméti TE KK-t az újszegedi sportcsarnokban (a belépés ingyenes). Bár a Bács megyeiek anyagi és egyéb nehézségeik miatt idén csak az NB I/B-be neveztek, mégis rendkívül erős együttessel érkeznek, olyan meghatározó kosarasokkal, mint a jelenlegi válogatott

Wittmann Krisztián

vagy éppen

Bencze Zoltán, Dénes Gábor

és

Hegedűs Gergely

.

Sztojan Ivkovics

fiai eddig felkészülési találkozóikon igazolták: toronymagas esélyesei a B csoportnak. "A Kecskemét is erős ellenfélnek számít, remélem, védekezésben és támadásban is komoly kihívás elé állítanak bennünket. Győzelemre törünk, mint minden egyes fellépésünk alkalmával, hiszen szeretnénk szépen debütálni közönségünk előtt. A legfontosabb cél ugyanakkor továbbra is az eddig tanultak gyakorlása, meccsszituációkba történő átültetése, valamint a két amerikai légiós tesztelése" - emelte ki a SZEGEDma.hu kérdésére Molnár József. A mestertől megtudtuk: hétfő és szerda között elsősorban az erőnléti munkán volt a hangsúly, illetve újabb védekezési variációk elsajátítását kezdték meg a fiúk. Érthetően fáradt a társaság, ám péntekre azért várhatóan frissebbek lesznek. "Jelenleg gőzerővel dolgozunk azon, hogy minél inkább összerakjuk a védekezésünket. Részletesen dolgozunk egy-egy variáción, kicsit más rendszerben, más szisztéma szerint, mint amihez a játékosok korábban hozzászoktak, ám szerencsére partnerekre leltem bennük. Szeretném felhívni a figyelmet, hosszabb tanulási folyamatról van szó, ám bízom benne, pénteken már meg tudunk mutatni valamit a nézőknek az elsajátított új elemekből" - magyarázta a szakember.

Kiss Zsolt: Kiköpjük a tüdőnket a komoly eredményért!

A csapatkapitány

Kiss Zsolt

szerint teljesen természetes, hogy az új vezetőedzővel más módszerek és feladatok érkeztek Szegedre. A rutinos kosaras számára nem teljesen szokatlan az elképesztő igénybevétel, hiszen - ahogy portálunknak elárulta - korábban Pakson volt már hasonlóban része. "

Alexa Szabolcs

nagyon megkínoz bennünket az erőnléti tréningeken, ám enélkül nem lehet komoly eredményt elérni, ezzel tisztában vagyunk, mikor kiköpjük a tüdőnket" - fogalmazott. A trénerhez hasonlóan ő is úgy nyilatkozott: igaz, a hét minden napján kettőt edzenek, sőt, még pénteken is egy foglalkozást követően vetik bele magukat a Kecskemét elleni összecsapásba, ám semmiképpen sem szeretnének veszíteni. "Jó lenne a két vereség után javítani! A Falco ellen sokáig jól játszottunk, ám a végére elfáradtunk, illetve megmutatkoztak bizonyos hiányosságaink, melyeket mindenképpen orvosolnunk kell. Másnapra felőrlődtünk, ráadásul a Sopronnal szemben kisebb sérülése miatt Csorvási Milán sem lehetett a pályán, pedig érzésem szerint ő gárdánk oszlopa lesz idén. Ismerjük a Kecskemét erejét, nyári eredményeit, ezzel együtt is meg akarjuk verni őket!" - jelentette ki a kapitány, hozzáfűzve: az öltözőben nagy örömére kiváló a hangulat, a friss szerzemények remekül megértik magukat a régiekkel, tehát minden adott a jó szerepléshez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.