Írjon nekünk

Sport

Kajak-kenu: pezseg az élet a Maty-éren

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Hétfő óta a Maty-éren készül az ifjúsági válogatott színe-java, hiszen ezen a hétvégén rendezik meg Szegeden az EORV-t, amelyre közel harminc ország adta le nevezését.

“A hangulat fantasztikus, a szegedi körülmények tökéletesek, a srácok pedig izgatottan várják a hétvégét” – adott helyzetjelentést Hüttner Csaba ifjúsági kapitány.

Az EORV-n, azaz az Olimpiai Reménységek Versenyén szereplő népes csapat (közel kilencven magyar versenyző teszi vízre a hajóját) hétfő óta edzőtáborozik a tavalyi felnőtt világbajnokság színhelyén, amely nagy vonzerőt jelent minden nemzet számára. Nem véletlen, hogy a kajak-kenu sportág Mekkájának tartott pályára a tengerentúlról is érkeztek, érkeznek: Szegeden tartózkodik már példának okáért a kanadai és az amerikai válogatott is.

Reméljük a világnak ismét lesz mit tanulnia a magyaroktól. Tavaly a lengyelországi Bydgoszból ugyanis 26 aranyéremmel tért haza csapatunk, amely természetesen az érem- és a ponttábla első helyét is megszerezte.

“Bár a nagyon sikeres 1994-es korcsoport tagjai már nem indulnak ezen a versenyen, nagyon ígéretes az 1995-ös, 1996-os és a most csatlakozó 1997-es születésű korosztály is” – folytatta Hüttner Csaba. “A legjobb csapatunkkal szerepelünk ezen a világbajnokságon, az indulók között lesznek az ifjúsági Európa-bajnokságon érmet szerző kajakosaink és kenusaink is. Sőt, lesz jó pár versenyző, aki az EORV-t követően a római maratoni világbajnokságon is rajthoz áll majd.”

Vagyis a londoni olimpiát követően, továbbra is pezseg a sportág, és ez a verseny örök, sportolóink pályafutása szempontjából nagyon is meghatározó élményeket adhat majd a fiataloknak.

“Hatalmas élmény a srácoknak ez a verseny, ráadásul most valóban kinyílt számukra a világ, hiszen nem csak az európai riválisokkal, de amerikai, kanadai, ausztrál versenyzőkkel is összemérhetik majd tudásukat, és az esetleges siker újabb ösztönzést adhat számukra a jövő évi világversenyekre” – tette hozzá az ifjúsági kapitány.

Pénteken 1000, szombaton 500, vasárnap 200 méteren versenyeznek majd a jövő nagy olimpiai reménységei. A szegedi színeket két kajakos, Birkás Balázs és Nagy Vendel, valamint három kenus, Posztós Patrik, Buknicz Zoltán és Gruity Milán képviseli.

Sport

Katonai pályára lépett a világbajnok szegedi kajakos

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Birkás Balázs a Magyar Honvédség önkéntes területi tartalékosának jelentkezett.

Tovább olvasom

Sport

Jégkalandra várják a szegedieket a műjégpályán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

December 15-én, vasárnap.

Tovább olvasom

Sport

Jön a szezon első Veszprém–Szeged rangadója

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A megszokottól eltérően nem az őszi szezon közepén, hanem annak végén találkozik a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém.

Tovább olvasom

Aktuál