Kultúra

Vonatra várva - vígjáték a szegedi Csillag börtönben

Vonatra várva - vígjáték a szegedi Csillag börtönben

2012. augusztus 28., kedd
Vonatra várva - vígjáték a szegedi Csillag börtönben

A börtönt elhagyó fogvatartottakra váró problémákról szól Bokros Ferenc Vonatra várva - avagy a szabadulás útjain című vígjátéka, melyet kedden mutattak be fegyintézet Katolikus Kultúr Körének tagjai a Szegedi Fegyház és Börtön Kultúrtermében.

Bozó Bea

, az intézet sajtóreferense az ősbemutató előtt az MTI-nek elmondta, a vígjáték a szerző tízedik olyan darabja, melyet a fogvatartottak által hat esztendeje alakított színtársulat előad. A korábbi művek főleg vallásos témákról szóltak, az új előadás azonban egy képzeletbeli vasútállomás váróteremében játszódik, egyik főszereplője pedig egy frissen szabadult fiatalember. A színi terápia fontos része az elítéltek nevelésének, hiszen a próbafolyamat és az előadás során olyan helyzetekbe is beleélhetik magukat, melyekre helyzetüknél fogva másképpen nem lenne lehetőség. Van olyan fogvatartott, aki például korábban csendőrt, római légióst játszott, az új előadásban pedig a rendőrt alakítja. A darabot író

Bokros Ferenc

elárulta, vígjáték formájában szerette volna feldolgozni azokat a problémákat, melyekkel az elítélteknek meg kell küzdeniük azt követően, hogy elhagyták a börtön kapuját. Szerette volna ráébreszteni társait, jobb, ha átgondolják, milyen utat választanak szabadulásuk után. Mint mondta, hamarosan letelik büntetése, de már megírta Szent János és Szent Jakab apostolról szóló, A mennydörgés fiai című tizenegyedik darabját, amelyet mintegy örökül hagy bent maradó társaira, hogy azzal folytassák az elkezdett színházi munkát. A börtönben a fogvatartottak nagyon szigorú napirend szerint élnek, így komoly lemondással jár egy színdarab létrehozása, hiszen bármilyen új tevékenységre csak akkor van idejük, ha azt mástól vonják el. A vígjáték kilenc szereplője azonban

Juhász Tibor

börtönlelkész rendezői irányításával június óta rendszeresen próbált, hogy színpadra állíthassák a művet – közölte a szerző.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.