Sport

Labdarúgás: idegebeli iksszel nyitott a Volán

Labdarúgás: idegebeli iksszel nyitott a Volán

2012. augusztus 18., szombat
Labdarúgás: idegebeli iksszel nyitott a Volán

Két támadófutballt erőltető együttes látványos meccsén a mieinknek adódott több helyzete, közelebb álltak a sikerhez, ám a végén örülniük kellett annak, hogy Rácz Dezső révén sikerült egyenlíteniük Tökölön.

Az NB III Alföld csoport 1. fordulójában:

Tököl VSK - Tisza Volán SC Szeged 1-1 (0-0).

Tököl, 200 néző, vezette: Kiss László.

Tököl:

Kóré - Váradi, Polgár, Hacker, Herczog, Barbai, Palásti, Balogh, Riedl, Langó (Radnics 83'), Paluska. Vezetőedző: Hollik András.

Szeged:

Dongó - Buzási, Pénzváltó, Farkas, Grünvald, Szélpál (Mucsi 85'), Annus, Szilágyi, Beretka, Rácz, Füle (Harmos 65'). Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Gólszerzők:

Balogh Z. (11-esből 78'), illetve Rácz D. (83') Buchholcz Gábor:

"Idegenben jó eredmény a döntetlen, ahogy a mondás tartja. Mindkét kapu előtt adódtak bőven helyzetek, így az iksz összességében igazságos. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, a mérkőzésen fordulópontot jelentett a bírónak az a döntése, amikor büntetőt ítélt ellenünk. Ezt megelőzően Szilágyit cipőcsere miatt percekig nem engedte vissza a pályára, majd nem torolta meg, hogy Dongóba páros lábbal beleszálltak. Szerencsére Rácz Dezső Harmos Zsolt forintos labdájából gyorsan egyenlíteni tudott. A végén még volt két lehetőségünk, ezeket be kellett volna rúgni, ám sajnos nem sikerült."

Online közvetítésünk:

93. perc:

A jelzett három helyett bő két percet hosszabbított csak a spori, a ráadásban igencsak nyomott a Szeged, ám nem sikerült megszerezni a győztes találatot. Harmos szöglete után igazi tűzijáték alakult ki, de Szilágyi, majd Buzási lövése is levágódott. Döntetlen a rajton!

90. perc:

Tíz emberrel harcolta végig az utolsó perceket a Szeged, mert Ráczot a könyökén lévő vérző seb miatt nem engedték vissza. Túléltük!

83. perc:

GÓÓÓL 1-1!

Ott a teljesen megérdemelt egyenlítés! Harmos húzott el a jobb szárnyon, mintaszerű beadását pedig Rácz Dezső 14 méterről küldte a bal alsóba.

80. perc:

Hiába futballozott fölényben a Szeged, a Tököl szerzett vezetést büntetőből, immár kaparhatnak az egy pontért a Buchholcz-legények. Mindent bele!

78. perc:

GÓÓÓL 1-0!

Szilágyit cipőcsere miatt percekig nem engedte vissza a bíró, majd egy kiugratást követően Dongót talpalták le, ám mehetett tovább a játék. Amikor viszont Buzási a tizenhatos vonalánál testtel ellökte ellenfelét, Kiss László tizenegyest ítélt, amit értékesített is a házigazda Balogh Zoltán révén.

76. perc:

Harmos ment el a jobb oldalon, középre adott, s a kaputól 10 méterre Beretka bokáját koccintották össze a tököliek, ám a játékvezető ezúttal sem látott okot a közbeavatkozásra.

73. perc:

Beretka lépett ki ígéretes helyzetben 40 méterre a tököli kaputól, picit taszítottak rajta, ami elég volt ahhoz, hogy hosszan szöktesse magát, s Kóré kapus elcsíphesse a bőrt. Az ellentámadásnál Grünvald faultolt sárgát érően, a 30 méteres szabadrúgást Dongó a bal felső saroknál védte remekül.

68. perc:

A frissen beállt Harmos magasan ívelt középre jobbról egy szabadrúgást, Rácz Dezső 7 méterről nem sokkal bólintott a kapu fölé.

65. perc:

Buchholcz Gábor változtatott a támadó szekcióban: az Angliából visszatért Füle Mátyás helyére az ugyancsak onnan hazaérkezett Harmos Zsoltot küldte a pályára.

61. perc:

Továbbra is veszélyesebbnek tűnnek a vendégek próbálkozásai. Rácz csapott be két embert a tizenhatoson belül, majd Beretka elé tálalt, a védők viszont kisodorták a bogyót. Szilágyi végezte el a szögletet, Rácz tudott fejelni, ám nem találta el tökéletesen, így odalett a lehetőség.

58. perc:

Füle kavargatott a félpályánál, miközben Szélpál teljesen üresen várta a kiugratást. Ha labdát kap a villámgyors szélső, óriási helyzetben törhetett volna ki, ám Füle nem passzolt...

57. perc:

A szemfüles hazaiak észrevették, hogy Dongó messze elhagyta őrhelyét, s a félpályáról ívelték rá a labdát, amit a Volán portása éppen a gólvonalon ért utol, s fogott meg.

54. perc:

Egy jobb oldali bepassz Langót találta nagy ziccerben, 14 méterről zúdította kapura a bogyót a tököli csatár, alig ment fölé a kísérlet.

53. perc:

Buzási csinált három lendületes cselt a tököli büntetőterületen belül, majd hátulról gyanús körülmények között "szerelték". Kiss László nem ítélt tizenegyest. Az igazsághoz tartozik, hogy a szegedi futballistának már korábban passzolnia kellett volna, mert többen is várták a játékszert.

50. perc:

Langó László használta ki, hogy Buzási és Pénzváltó nem értették meg egymást, lecsapott egy kóbor labdára, Farkas Márk azonban a javította társai hibáját, s a lövés pillanatában tisztázott.

48. perc:

Formás Volán-akció futott végig a pályán, lábról lábra járt a labda, 18 méterre a kaputól akadtak meg Beretkáék, ám nem egy pontatlan passz, hanem a rossz talajviszonyok miatt.

46. perc:

A Szeged hozta játékba a labdát a második felvonás kezdetén, s egyből Rácz Dezső felé szállt egy remek indítás, amit az egyik tököli védő spiccel pöccintett ki előle.

SZÜNET!

45. perc:

Óriási szegedi fölénnyel ért véget a játékrész. Utolsó momentumként Beretka kecsegtető helyzetbe kapott labdát ismét a tizenhatos környékén, ám elpattant tőle, így közbeavatkozhattak a tököliek.

43. perc:

Buzási cselezte le magát a jobb szárnyon egészen az alapvonalig, végül nem tudott középre adni, mert elsodorták.

41. perc:

Grünvald nagyszerűen hozta játékba Beretkát, a támadó 16 méterről senkitől sem zavartatva lőhetett, a bombába azonban egy védő bele tudta dobni magát.

37. perc:

Az utóbbi percekben rendkívül küzdelmes mezőnyjátékot láthattunk. Fontos lesz, melyik együttes tud vezetést szerezni, ez már egyértelműen látszik, hiszen az első gól nagyban meghatározza majd a folytatást.

31. perc:

Az igen aktív Rácz Dezső fordulásból, 25 méterről vette célba a hazai kaput, a rendkívül magabiztosan védő Kóré Norbert pedig ügyesen kapta ölre a lasztit.

29. perc:

A sarokrúgás után kavarodás támadt a szegedi kapu előtt, lőni is tudtak a tököliek, Dongó lábbal hárított a rövid saroknál. Lüktető, változatos a játék, mindkét csapat a támadásokra épít, ami mindenképpen dicsérendő.

28. perc:

Egy ügyes hazai löbbölést követően Paluska Norbert előtt adódott lehetőség, ám Szilágyi Norbert jókor érkezett, s szögletre mentett.

26. perc:

Villant a kártya a másik oldalon is, a játékvezető Polgár Attilát is jogosan büntette egy faultért.

25. perc:

Farkas Márk kapott sárga lapot egy a félpályánál elkövetett szabálytalanságért.

22. perc:

Ígéretes vendégtámadást figyelhettünk, a Füle Mátyásnak szánt indítást kézzel blokkolták a fehér mezesek, ám néma maradt a bírói síp, ahogy pár pillanattal később Beretka buktatásánál is...

19. perc:

Egy veszélyes tököli akció végén Barbai Gábor lőhetett szabadon (úgy tűnt egyébként, hogy lesről), bombája a bal kapufa mellé szállt.

16. perc:

Folytatódnak a szegedi rohamok. Buzási Péter ugratta ki Ráczot, aki már a kapus mellett is elhúzta a bogyót, ám kisodródott, így bár az üresen tátongó ketrec felé tudott még gurítani, a visszafutó védők ki tudták rúgni a labdát.

14. perc:

Szerencsére nagy fölényben futballoznak a mieink. Újra Szélpál volt most az egyik főszereplő, ügyes beadását Beretka az ötösről fejjel küldte kapura, az erős bólintást nagy vetődéssel mentette a mezőny eddigi legjobbja, Kóré kapus.

12. perc:

Szélpál fordult le emberéről a jobb szárnyon, majd ragyogóan centerezett, de Rácz egy gondolattal lemaradt a labdáról.

11. perc:

Újra Grünvaldot futtatták meg a társak, ezúttal Annus Ádám nevéhez fűződött az indítás. A balhátvéd most a rövidre adott be, s Rácz elől ismét Kóré csípte el a bőrt.

9. perc:

Pénzváltó Bence nagyszerű labdával indította a bal oldalon Grünvald Attilát, kinek beívelését a hosszú oldalon berobbanó Rácz Dezső elől halászta el Kóré Norbert hálóőr.

7. perc:

Átvette a kezdeményezést a szegedi együttes. Szélpál Tamás kapott remek kiugratást a jobb oldalon, már a tizenhatos oldalvonalánál járt, s középen üresen érkezett Beretka Péter, mikor a szélső elől szögletre kotorták a labdát a védők.

3. perc:

Rendkívül vehemensen rohamoznak a hazaiak az első percekben, három veszélyes akciót is vezettek már. A második volt a legígéretesebb, ekkor Dongó Dénesnek kapujából kifutva fejjel kellett tisztáznia a támadó elől.

1. perc:

A Tököl kezdte a játékot. Erős a napsütés, de az szerencsére egyik kapust sem zavarja.

16.45:

A Tisza Volán SC Szeged a Tisza Volán Zrt. által a gárda számára gyönyörűen felmatricázott busszal érkezett a létesítménybe délután. Nagy melegben készülődnek most a csapatok az első bajnoki mérkőzésre. A hazai együttes tiszta fehérben lép majd pályára, míg a mieink narancssárga felsőben, fekete nadrágban és sportszárban, mely kombináció egy esztendővel ezelőtt már sikert hozott nekik Tökölön. Az ellenfélben kevés az új arc, a jól megszokott és megismert nevek

Váraditól Hackeren

át

Langóig

. Érdekesség, hogy a kispadon ott ül a 41 esztendős korábbi válogatott

Hamar István

is, aki az elmúlt szezonban csak egyszer játszott, akkor is csereként. Hamarosan kezdünk!

A mérkőzés elé:

Egy évvel ezelőtt nagyszerű 3-1-es diadalt arattak a Tisza-partiak az akkor bajnoki címvédőnek számító Tököl otthonában, majd tavasszal idehaza 2-0-ra verték az ellenfelet. Reméljük, nem szakad meg a kék-feketék remek sorozata, hiszen - ahogy mondani szokás - a jó rajt karácsonyig elkísérhet. Dongó Dénesék komoly célokat tűztek ki maguk elé, hiszen az első két hely valamelyikét akarják elcsípni, s mivel számos erős csapattal kell ezért megküzdeniük, nagyon fontos lenne a sikeres nyitány.

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.