Kilós árát is fel kell tüntetni a tojásoknak

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatályba lépett az a rendelet, amely szerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a kilónkénti árat is; az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.

A szaktárca a Tojástermelők Szövetségének hivatalos megkeresésére, a szövetséggel együttműködve kezdeményezte a termékek egységárának feltüntetését szabályozó miniszteri rendelet módosítását. A Nemzetgazdasági Minisztérium módosított rendelete értelmében a tojás darabára mellett, kiegészítő jelleggel, fel kell tüntetni a jövőben a tojás kilogrammra vetített legmagasabb egységárát is.

Az új szabályozás kidolgozásakor figyelembe vették azt a tény, hogy a kisebb méretű – többségükben importból származó – tojások kilogrammban megadott egységára magasabb, mint a nagyobb méretű – elsősorban hazai – tojások ára. A kilogrammonkénti egységár feltüntetése a vásárlóknak többletinformációt nyújt, ezáltal elősegíti a megalapozott fogyasztói döntéseket.

Az újonnan bevezetett intézkedés nem egyedi megoldás az Európai Unióban. Ezt a gyakorlatot követi például Olaszország, ahol a darabár mellett feltüntetik a tojás árát kilogrammban is – olvasható a közleményben.

Előző sztori

Csőtörés a Hősök kapujánál (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Következő sztori

Futsal: idegenbeli győzelemmel rajtolt az UTC