Közélet

Két év alatt 130 milliárd forint oktatási fejlesztésekre

Két év alatt 130 milliárd forint oktatási fejlesztésekre

2012. augusztus 20., hétfő
Két év alatt 130 milliárd forint oktatási fejlesztésekre

Két év alatt 130 milliárd forintból valósultak meg az országban oktatási fejlesztések, az összeg 85 százaléka európai uniós forrás volt - mondta az oktatásért felelős államtitkár Veszprémben, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kampányindító rendezvényén.

Hoffmann Rózsa

a veszprémi Óváros téren hangsúlyozta: "az európai uniós források óriási, vissza nem térő lehetőséget jelentenek az oktatásügy számára". "Most, amikor a második világháború utáni időszak legnagyobb gazdasági válságát éli át a világ, a 2010-ben hivatalba lépett magyar kormány ennek ellenére eltökélt a nemzeti köznevelési és felsőoktatási rendszer megújítása, versenyképessé tétele iránt" - tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, "az oktatásirányítás rendkívül fontos feladata, elmulaszthatatlan kötelessége, hogy az Európai Unió által a rendelkezésünkre bocsátott forrásokat a legcélravezetőbb módon és költséghatékonyan felhasználja, s a korábbi évek rossz gyakorlatától eltérően olyan célokra fordítsa, amelyek a magyar nevelés-oktatás színvonalának, minőségének növekedését segítik elő". Hoffmann Rózsa szólt arról, az elmúlt két évben Veszprémben 30 oktatásfejlesztési projekt valósult meg 456 millió forintból. Ezek célja, hogy megteremtsék az egész életen át tartó tanulás feltételeit, s kiváló tudást adjanak a fiataloknak, akik új értékek létrehozására lesznek képesek a magyar közösség és önmaguk javára. Az államtitkár kitért arra: az oktatásfejlesztési projekteknél kiemelt figyelmet fordítanak az oktatás informatikai hátterének fejlesztésére és a hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő csoportok beilleszkedésének támogatására. Az NFÜ az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, a turizmus, a képzés, a vállalkozásfejlesztés és a környezetvédelem területén megvalósított eredmények bemutatására indított kampányt.

Csepreghy Nándornak

, az NFÜ kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a kampány keretében az ország hét nagyvárosában egyedi térinstallációt építenek fel. Veszprémbe a 20 508 befejezett oktatási fejlesztést szimbolizáló "hintabaglyot" vittek; más városokban téma lesz például az egészségügy, a környezetvédelem. Az Óváros téren felállított hintát Szőke Gábor Miklós szobrász és Huszár András építész készítette. Az installáció különlegessége, hogy csak összehangoltan lehet mozgásba hozni, így a készítők szándéka szerint a közösen elérhető sikerekre tanítja a gyerekeket, míg az azon látható bagoly a bölcsességet szimbolizálja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.