Közélet

Karácsonykor nyílhat meg az ásotthalmi határ

Karácsonykor nyílhat meg az ásotthalmi határ

2012. augusztus 15., szerda
Karácsonykor nyílhat meg az ásotthalmi határ

Másfél évtizede húzódik az Ásotthalom és a vajdasági Királyhalom közötti határátkelőhely nyitása, s végre úgy tűnik, idén karácsonykor megnyílhat az átkelő. Az út már megépült, s a szükséges infrastruktúrát is kiépítik az év végére.

„Jóformán csak a szerbeken múlik, hogy megnyílhat-e a határátkelő karácsonykor” – nyilatkozta portálunknak

Nógrádi Zoltán

, Mórahalom polgármestere. A fideszes országgyűlési képviselő elmondta, az átkelő csak személyi forgalmat fog lebonyolítani a nap 24 órájában, így a tehergépjárműveknek továbbra is Röszkénél vagy Tompánál kell átlépniük az államhatárt. A határrendészeti feladatokat közösen látják majd el a szerbek és magyar kollégáik, egy épületben dolgozva. „A szerb kormányváltás nem segítette ezt az ügyet, amiben már a demokraták sem voltak túl gálánsak. Az új szerb kormány értelemszerűen nem a legfontosabb feladatai közé sorolja még belügyi szempontból sem a határátkelőhelyek üzembe helyezését. Ezért a magyar kormány részéről szeptemberben lesz némi feladat annak érdekében, hogy egy kicsit motiválják, erősítsék a szándékot az új szerb kormányban, hogy karácsonykor megindulhasson a forgalom” – tájékoztatott Nógrádi Zoltán. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a magyar belügyminiszter ősszel várhatóan felkeresi szerb kollégáját, hogy a két ország között aláírt egyezmény tartalmának megfelelően haladjon a határnyitás. Az Ásotthalom és az észak-bácskai Királyhalom (szerb nevén Bački Vinogradi – Bácsszőlős) közötti út magyar szakaszát tavaly adták át (

fotónk is ekkor készült

). A szerbeknél is elkészült már az út, igaz valamivel keskenyebb nyomtávú, mint a magyar oldalon. A 3,1 kilométeres út kivitelezéséhez pályázati forrást is nyertek a felek, a Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében 1,5 millió eurót biztosítottak a beruházáshoz. A projekt valamelyest csúszik, de Nógrádi Zoltán hangsúlyozta, mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyorsítsák az ügymenetet. Mórahalmon külön ügykezelő foglalkozik a szakhatósági feladatokkal. Felvették a kapcsolatot a kivitelezővel is, illetve alvállalkozói szerződéseket is kötöttek helyi cégekkel, ezzel is segítve az ügyet. A kishatárforgalmi átkelő a környéken élők számára 30 kilométerrel lerövidíti a határátlépéshez szükséges utat és elkerülhetővé teszi a röszkei határnál rendre kialakuló, gyakran több órás várakozást. Szintén uniós támogatással tervezik a környék kerékpárút-hálózatnának fejlesztését is. „Reményeim szerint hamarosan visszatérhetünk nagyapáink kedvenc időtöltéséhez, akik átugrottak biciklivel Szabadkára a piacra” – jegyezte meg a mórahalmi polgármester. Nógrádi Zoltán portálunknak elmondta, amennyiben az 55-ös fölötti kerékpáros híd elkészül, illetve Szeged városa megépítené Domaszék határáig a kerékpárutat, akkor a Széchenyi tértől egészen a palicsi tóig el lehetne kerekezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.