//

Vendégváró falatok percek alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csöng a telefon, s a vonal túlsó végén valaki belekiabál a kagylóba: „Egy óra múlva ott vagyunk!” A leendő házigazda ilyenkor két dolgot tehet: vagy elmenekül otthonról, vagy pedig körülnéz, milyen különlegességeket lehetne összehozni néhány otthoni alapanyagból. Ha ügyes, ámulhatnak a vendégek. Az alábbi percek alatt „elővarázsolható” falatokkal bizton sikert arathat.

Göngyölt virsli

Hozzávalók:
– 8 pár virsli
– 8 dkg kemény sajt
– 8 vékony szelet baconszalonna

Elkészítése:

A sajtot 8 hosszúkás csíkra vágjuk. A virsliket teljes hosszában a vastagságuk felénél mélyebben bevágjuk, és mindegyik résbe egy-egy sajtcsíkot teszünk. Az így kapott virsliket beletekerjük a szalonnacsíkokra, a végüket fogpiszkálóval összetűzzük, majd forró sütőben 6-8 perc alatt pirosra sütjük. Ha akad néhány kiflink is, csomagoljuk bele őket.

Sajtgolyók

Hozzávalók:
– 10 dkg krémsajt
– 10 dkg vaj
– 15 dkg reszelt sajt
– 3 paradicsom
– 4 ek. tejföl
– 1 csokor metélőhagyma
– 1 csokor petrezselyemzöld
– 1 tk. Pirospaprika
– csipetnyi őrölt szerecsendió
– ízlés szerint: só, fehér bors

Elkészítés:
A sajtokat, vajat, tejfölt összedolgozzuk. Hozzáadjuk a fűszereket, és a felaprított metélőhagyma és petrezselyemzöld felét. Az így kapott masszából kis golyókat formálunk, amiket a maradék zöldfűszerbe, illetve őrölt paprikába forgatunk. Az így elkészült sajtgolyókat metélőhagymával, friss zöldségekkel díszítve tálaljuk. Pirítóssal, grissinivel, különböző csipszekkel vagy sós kekszfélékkel tálalva igazi csemege.

Gyümölcsbólé

Hozzávalók:
– 1 kg friss vegyes gyümölcs (lehet mirelit is)
– 1 liter félédes vörösbor
– 4 ek. cukor
– fél kávéskanál fahéj
– pár szegfűszeg
– 1 db citrom
– 1 db narancs
– 0,5 dl triple sec
– 1 üveg pezsgő

Elkészítés:
A gyümölcsökhöz hozzáöntjük a vörösbort, cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal, naranccsal ízesítjük (aminek bevagdossuk a héját), és felforraljuk. Levesszük a tűzről, bólétálba öntjük, hozzáadjuk a triple secet, majd pezsgővel felengedjük. Hűtőbe téve tároljuk és sok-sok jégkockával szervírozzuk.

Előző sztori

Pálinkafőzés házilag 1. rész – A gyümölcstől a cefréig + FOTÓK

Következő sztori

Vélemény: A kerítés