Írjon nekünk

Gazdaság

Változnak az ingatlan-végrehajtás szabályai

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Aki kifogásolja a végrehajtás alá került ingatlan becsértékét, annak szeptembertől a kifogással együtt a bíróságnál letétbe kell helyeznie az igazságügyi szakértő díját is – az erről szóló közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A jelenlegi gyakorlat szerint a bíróság befogadja a végrehajtás elleni kifogást akkor is, ha az a becsérték megállapítására kéri fel a bíróságot, de a kifogással élő nem helyezte letétbe a szakértő díját. Ilyenkor – mint a tervezet indoklása megjegyzi – a kifogásoló feleslegesen terheli a bíróságot. Azt viszont eléri, hogy blokkolja a végrehajtást, vagyis az ingatlan értékesítését. Ezt szünteti meg a tervezett rendelet, amely a szakértő díjának letétbe helyezését összekapcsolja a kifogás bíróság általi befogadásával.

A díj 10 millió forint alatti becsértéknél annak 0,75 százaléka, a 10 millió forintot meghaladó becsértéknél pedig 75 ezer forint, valamint a 10 millió forint feletti rész 0,25 százaléka. A szakértői díj azonban nem lehet kevesebb 10 ezer, és nem lehet több 300 ezer forintnál.

Gazdaság

27 milliárd forintos kötvénykibocsátást hajt végre a Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kötvény lejárata 2029. december 6.

Tovább olvasom

Hírzóna

Már csak év végéig lehet fizetni a régi 10 000 forintos bankjegyekkel

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

December végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bevonja azokat a forgalomból.

Tovább olvasom

Hírzóna

10 százalékkal is emelkedhet a minimálbér

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A lakosság jelentős része magasabb életszínvonalat ért el.

Tovább olvasom

Aktuál