Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

Szegedi sportfejlesztések a stadiontól a műjégpályáig: beruházások és várakozások

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Több mint egy esztendeje vezeti már a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-t Károlyfalvi Zsolt, aki a SZEGEDma.hu-nak adott interjújában beszámolt a városi létesítményüzemeltető cégnél végzett legfrissebb fejlesztésekről is.

Károlyfalvi Zsolt 2011 áprilisában vette át a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatói székét. A szegedi sportélet első számú intézményének, a 16 sport- és fürdőlétesítményt üzemeltető cégnek élén már több mint egy éve áll a direktor, aki mint elmondta, főként kellemes emlékekkel tekint vissza az elmúlt időszakra, hiszen rengeteg munka, kihívás várt rá és munkatársaira, s bizony gyakran komoly nehézségekkel is szembe kellett nézniük. Ennek ellenére pozitív az összkép, az ügyvezető úgy érzi, eredményes munkát végeztek eddig, sikerült a céget anyagilag stabilan tartani, s még némi fejlődésről is beszélhetünk.

„16 létesítmény üzemeltetése óriási munka, rengeteg, a külső szemlélőnek nem látható kihívással kellett megbirkóznunk. A cég dolgozóinak, a műszaki személyzetnek rengeteg energiáját kellett mozgósítanunk ahhoz, hogy minden rendben legyen, hogy azok a tartalmas célok, melyekért fáradozunk, megvalósuljanak – gondolok itt arra, hogy a versenysport, a rekreáció, a szabadidősport, a gyógyászat, a rehabilitáció mindenki számára megfelelő színvonalon elérhető és élvezhető legyen” – fejtette ki elöljáróban az ügyvezető.

Újszegedi sportuszoda és Felső Tisza parti stadion: döntésre várva

Az elmúlt szezonban mind hazai, mind nemzetközi szinten kimagaslóan szereplő A-Híd Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapatának egyik közelmúltbeli sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy megvannak a konkrét tervek az újszegedi sportuszoda felújítására: új, könnyűfém szerkezetű fedést kapna a versenymedence – a tanmedence nem – a téli hónapokban a jelenlegi sátras megoldás helyett. „Valóban, születtek tervek az uszoda új tetőszerkezetének kialakítására. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. azonban üzemeltetőként vesz részt ebben a társasági adókedvezményes pályázat keretében működő projektben. Ez azt jelenti, hogy az uszoda tervezett felújításában mi ennél több aktív szerepet nem tudunk vállalni, hiszen nem mi pályáztunk, s az önrészt sem nekünk kell állni. A Szegedi Sport és Fürdők Kft. azért tartozik felelősséggel, hogy kivitelezés előtt a saját szempontjainkat – elsősorban a műszaki aspektusokat – megfogalmazzuk, és a sportszervezés szempontjaival együtt közvetítsük a kivitelező felé, mindezt annak érdekében, hogy később minden gördülékenyen menjen. A lényegi döntés nem rajtunk áll, mi várakozó fél vagyunk. Amint ez a döntés megszületik, már meg tudjuk határozni, mire lesz szükség, mekkora leállással kell számolnunk. Hivatalos értesítés azonban még nem érkezett hozzánk ebben az ügyben, így az uszoda addig biztosan nem áll le, a mi célunk, hogy az üzemeltetés mindig rendben menjen” – összegezte a jelenlegi helyzetet Károlyfalvi Zsolt, utalva a korábban megfogalmazott félelmekre a tervezett átalakítási munkálatok kapcsán.

Hasonló a helyzet a talán legnépszerűbb sportág, a labdarúgás egyik legfőbb szegedi színterével a Sport és Fürdők Kft. létesítményei közül. A tavasz folyamán a Felső Tisza parti stadion kapcsán is felmerült, hogy a jövőben a mai igényeknek megfelelő, hatezres modern arénává újítanák fel az elöregedett objektumot. „A korábban megfogalmazott nagyobb volumenű tervek megvalósulása, a stadion tényleges megújulását illetően az uszodához hasonlóan várat magára – itt is fogadó fél vagyunk, döntési helyzet nélkül. Várjuk a pályázó fél és a felsőbb döntés eredményét, többet azután tudunk mondani. Jelenleg egyébként kisebb karbantartási munkálatok zajlanak az Etelka sori komplexumban, elsősorban öltözők festése és a hibák kijavítása” – számolt be a városi stadionnal kapcsolatban az igazgató.

„Az ugyancsak hozzánk tartozó Kisstadionban kicseréltük az egyik pálya már balesetveszélyessé vált műfüves borítását, amivel kapcsolatban azóta már számos pozitív visszajelzést kaptunk” – tette hozzá az újszegedi létesítmény május végi munkálatai kapcsán.

Plexipalánk a műjégpályán

Egy másik, a téli időszakban hétről hétre jelentős szurkolóhadat vendégül látó létesítmény a műjégpálya, ahol a Tisza Volán SC jégkorongosai kergetik a pakkot. Itt korábban felmerültek olyan elgondolások, hogy a pálya jelenlegi féléves üzemidejét fejlesztések révén kitolnák 10 hónapra, illetve a berendezések terén is akadtak igények. „A szegedi műjégpálya esetében ugyancsak TAO-s pályázat keretében tudott megvalósulni az üvegpalánk kialakítása, amely a korábbiaknál sokkal színvonalasabb sportközeget biztosít. Ez pár nappal ezelőtt készült el” – számolt be az ügyvezető, hozzátéve, egyelőre ennyire van lehetőség, ennyi előrelépésnek is örülni kell, olyan, mint a jelenleginél hosszabb ideig üzemelő vagy állandóan működő műjégpálya azonban sokkal nagyobb falatnak számít.

Napenergia a sportcsarnokban

Károlyfalvi Zsolt kérdésünkre elmondta: a szegedi teremsportok elsődleges helyszíne, az újszegedi sportcsarnok jó kihasználtságnak örvend, ottjártunkkor a labdák pattogása helyett épp egy háromnapos konferenciának adott otthont a játéktér. „Nyáron visszaszorul a sporttevékenység, ilyenkor egyéb rendezvényeknek is házigazdái vagyunk, igyekszünk minél jobban kihasználni a létesítmény lehetőségeit. Mind az előkészületekkel, mind a szervezéssel kapcsolatban általában rendszeresen pozitív visszajelzéseket kapunk. A nyár vége felé aztán lassacskán visszatérnek a sportegyesületek, kezdődik a felkészülés” – fűzte hozzá.

A sportcsarnok kapcsán az igazgató kiemelte: egy határon átnyúló IPA pályázatban is részt vesz a városi cég, mely a műjégpályát és a sportcsarnokot érinti. „Napelemes, napkollektoros rendszer kialakítására adtuk be a pályázatot, melyen a műszaki szakembereink rengeteget dolgoztak. Éppen ezért bízunk benne, hogy sikerül megvalósítanunk, hiszen stabilabb üzemeltetést és komoly megtakarításokat jelentene számunkra. Százmilliós nagyságrendű beruházásról van szó, amely évek alatt hozná vissza az árát, de hosszú távon mindenképpen megéri, ha már csak egy 20-30 százalékos megtakarítást is elérünk” – húzta alá.

Nem csak sport, fürdők is!

Nem csak sportlétesítmények tartoznak azonban a Sport és Fürdők Kft. fennhatósága alá. Mint az igazgató elmondta, nyaranta, de különösen idén az Anna-fürdő és a Sziksósfürdői komplexum kihasználtsága nagyon magas. „A nyár beköszöntével a Szikin ugyancsak történtek kisebb felújítások, karbantartási munkálatok. Mindenben ugyan nem tudunk megfelelni a modern viszonyoknak, az alapfeltételeket azonban maradéktalanul teljesítjük. Továbbra is szeretettel várjuk a strandolni, kempingezni vágyókat nagy területű hangulatos környezetet biztosító komplexumunkba, amely céges üdültetéseknek, baráti társaságoknak is kedvelt célpontja ugyanúgy, mint a strandolóknak. Terveink között szerepel egy strandfocipálya kialakítása, reményeink szerint ezzel is hozzá tudunk tenni a színvonalasabb sportolás biztosításához” – közölte Károlyfalvi Zsolt.

Szeged több mint 110 éves, kétségtelenül legszebb fürdője az Anna-fürdő szintén a városi cég gondozásában van. „Az Anna-fürdő ugyancsak egy hangulatos létesítmény, ahol még ilyenkor is rendszeresen szaunáznak a kinti 38 fok ellenére, napozni lehet az udvaron, és számos rekreációs, rehabilitációs lehetőségeket biztosítunk vendégeinknek. Fontos kiemelnünk a gyógyászati tevékenységet, hiszen járóbeteg-ellátás, víz alatti és vizes kezelések is rendszeresen folynak a fürdőben. E területen is igyekszünk minél jobban teljesíteni a létesítmény színvonalát, dolgozóink szakmai hozzáállását szaktudását tekintve” – mondta el az igazgató.

Károlyfalvi Zsolt végezetül megemlítette, hogy a közelmúltban ért véget egyike azon programoknak – az EDF Démász Londoni Ötpróba sorozat Érj át! néven futó Maty-éri átúszása –, melyek szervezéséből alaposan kivették részüket. Szerveznek még számos szabadidőprogramot egészen jövő tavaszig, ezek közül a közeledő, augusztus 10-i Strandok Éjszakáját emelte ki az ügyvezető, hozzátéve, hogy idén nemcsak az Anna-fürdőben lesznek programok ezen az éjjelen, hanem az újszegedi sportuszodában, remélve, hogy oda is szép számmal ellátogatnak az érdeklődők.

Tovább olvasom

Egészség

Tovább fertőz a kór Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést.

Tovább olvasom

Hírzóna

Újabb műhelymunka zajlott a Tornyai-múzeumban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az élelmiszer-tartósítás hagyományos módszereiről.

Tovább olvasom

Hírzóna

Támogatja a kormány a műanyagok kiváltását

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/illesandras.jpg

Megjelent:

Szerző:

Idén tízmilliárd forintot biztosítanak az egyes műanyagtermékeket helyettesítő készítmények gyártására.

Tovább olvasom

Aktuál