Írjon nekünk

Kultúra

Nemzetközi szereposztásban a Bajazzók a szegedi Dóm téren + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Nemzetközi szereposztásban láthatja a közönség Leoncavallo operáját, a Bajazzók című művet a szegedi Dóm téren, a darabot Kerényi Miklós Gábor állítja színpadra.

A darab keddi közönségtalálkozóján a rendező elmondta, hogy a szereposztás összeállításakor Kesselyák Gergely karnaggyal olyan művészeket kerestek, akiknek színészi és énekesi képessége egyaránt alkalmas a szenvedélyekről és szabadságvágyról szóló történet előadására.

A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik legtapasztaltabb rendezője – akinek előadásait összesen nyolcvannál is több alkalommal játszották a Dóm téren – elárulta, hogy három-négy hete dolgoznak már közösen a darabon.

Kerényi Miklós Gábor szerint az igazi remekműveket sokféleképpen lehet értelmezni. A Bajazzóknak is több értelmezése lehetséges, így nem véletlen, hogy az énekesek közül hárman, négyen is főszereplőnek érzik magukat. A történet középpontjában azonban mégis Nedda áll, akit a fiatal litván szoprán, Asmik Grigorian alakít. A vilniusi születésű énekes rengeteget utazik, a világ sok operaszínpadán lép föl, játszik lírai szoprán és drámai szerepeket, de bemutatkozott már musicalekben is.

Caniót, az igazgatót alakító tenor a kazahsztáni származású Avgust Amonov, aki több mint 45 szerepben lépett föl, sok rendezővel és karmesterrel dolgozott már együtt. Ahogy fogalmazott, “színházban született”, édesapja énekes, édesanyja koncertmester volt. Kedvenc szerepe Radames az Aidából, amellyel moszkvai karrierje indult még 23 éves korában.

Boris Grappe francia bariton főként Mozart-operákban játszott, de a Bajazzók Silvióját korábban Mannheimben és Koblenzben már énekelte.

Kerényi Miklós Máté, aki korábban musicalekben és operettekben aratott sikert a Szegedi Szabadtéri Játékokon, az operaműfajban a Dóm téren debütál Beppeként. Toniót, a másik komédiást a fiatal magyar bariton, Szegedi Csaba alakítja, aki még soha nem énekelt szegedi színpadon.

A Bajazzókat pénteken és szombaton játsszák a Szegedi Szabadtéri Játékokon Pietro Mascagni Parasztbecsület című operájával együtt.

Hírzóna

Rajzpályázat győzteseit hirdették ki Vásárhelyen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az Ünnep, család, hagyomány címmel meghirdetett versenyre helyi és a szabadkai általános iskolások alkotásait várták.

Tovább olvasom

Hírzóna

Erdélyi kastélysorsokkal találkoztak a vásárhelyi diákok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vincze Gábor, a közgyűjtemény történésze kalauzolta a diákokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Szegeden is bemutatják a Jób lázadása című film felújított változatát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Január végén.

Tovább olvasom

Aktuál