Sport

Labdarúgás: tiszaszigeti siker Újszegeden

Labdarúgás: tiszaszigeti siker Újszegeden

2012. július 26., csütörtök
Labdarúgás: tiszaszigeti siker Újszegeden

A megyei II. osztály két "újoncának" felkészülési mérkőzésén a vendégek bizonyultak jobbnak a Kertész utcában.

Két olyan együttes mérte össze a tudását csütörtökön Újszegeden, akik egyaránt "újoncként" készülnek a megye II. augusztus 18-i rajtjára. Ám míg a hazai UTC az élvonalból búcsúzott, addig a látogató Tiszasziget a harmadik vonal ezüstérmeseként feljebb tudott lépni. A sok helyzetet hozó, szikrázóan kemény edzőmeccs végül a vendégek sikerét hozta. A szigetiek elsősorban annak köszönhették győzelmüket, hogy jobb százalékban értékesítették lehetőségeiket, illetve frissebben mozogtak, mint Bokányiék. Hír az újszegediek háza tájáról, hogy biztossá vált:

Drágity Dusán

is itt folytatja pályafutását. A 22 esztendős támadó játékos - aki néhány éve az NB III-as Tisza Volán SC-ben is megfordult - Szőregről igazolt át.

Pálfy Zoltán

csapata legközelebb augusztus 4-én (szombaton) 10.30-kor az ugyancsak megye II-es Ülléssel játszik felkészülési találkozót a Kertész utcában.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Ujszegedi TC - Tiszasziget SE 1-3 (0-1).

Újszeged, Kertész utca.

UTC:

Béry - Szanka, Gonda, Szántó, Balogh N., Papdi, Bokányi, Szűcs, Drágity, Tari, Kovács. Cserék: Nagy (kapus), Farkas Sz., Farkas A., Molnár, Joó, Fejsze, Ördögh. Vezetőedző: Pálfy Zoltán.

Tiszasziget:

Kiss - Csikós, Varga, Illés A., Bódi, Kószó, Illés T., Balogh T., Szalma Á., Szalma Z., Mangó. Cserék: Kozák (kapus), Tóth Z., Pál, Olajos, Szilágyi, Ugrai, Ladó. Vezetőedző: Kiss Róbert.

Gólszerzők:

Ördögh, illetve Szalma Z. 2, Illés T. Pálfy Zoltán:

"Alaposan elfáradtak a játékosok a kemény Tiszasziget elleni meccsen, így a találkozó elérte célját. Az eredmény ugyanúgy másodlagos számunkra, mint Algyőn is volt. Látszottak hiányosságaink, hibáink, ezeket kell a következő időszakban kijavítani. Tompán mozogtunk, ami érthető, hiszen az elmúlt héten, illetve ennek a hétnek az elején rendkívül komoly terhelést kaptak a srácok. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ám ezek gólra váltásához hiányzott belőlünk a frissesség. Fontos, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni. Nem most kell élesnek lenni, hanem a majd a bajnoki rajton."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.