Gazdaság

Az államháztartás első félévi hiánya 517,7 milliárd forint

Az államháztartás első félévi hiánya 517,7 milliárd forint

2012. július 5., csütörtök
Az államháztartás első félévi hiánya 517,7 milliárd forint

Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya júniusban 173,6 milliárd forint volt, az első félévben a deficit 517,7 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 90 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A törvényi előirányzat 2012-re 576,2 milliárd forintban határozta meg az államháztartási hiányt. Az előző hónapban, májusban az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya 115,9 milliárd forint volt, az első öt hónapban pedig 344,1 milliárd forintot tett ki a deficit. Tavaly júniusban az államháztartás központi alrendszere 310,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, az első féléves deficit 1.034,7 milliárd forint volt. Az NGM közlése szerint az egyszeri tételektől megtisztított, vagyis azonos bázisú 2011. évi és 2012. évi időarányos hiányok esetében az ez évi 58,8 százalékos mérték jóval kedvezőbb lett a tavalyi 79,5 százaléknál. Júniusban az államháztartás egészén belül a központi költségvetés 188,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai közel 1,0 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 16,0 milliárd forintos szufficittel zártak. A központi költségvetés júniusi bevételei 130,7 milliárd forinttal meghaladták a tavaly júniusi összeget. A bevételek közül elsősorban az adóbevételek: a társasági adó, az általános forgalmi adó és a személyi jövedelemadó bevételek alakultak kedvezőbben a tavalyi összegnél. Emellett a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei és a kamatbevételek is magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában. A központi költségvetés június havi kiadásai 38,7 milliárd forinttal nagyobbak, mint az elmúlt év azonos hónapjában beérkezett összeg. A kiadásoknál főként a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai (részben a bevételi többleteikkel összhangban), a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadásai (a korhatár előtti ellátások átkerülése miatt) és a kamatkiadások lettek nagyobbak a tavalyi év azonos hónapjánál. A központi költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában jelentős szerepet játszanak a megyei önkormányzatoktól az államhoz átkerült intézmények bevételei és kiadásai - jegyezte meg jelentésében az NGM. Az első félévben a központi költségvetés összkiadása 4.891,4 milliárd forintot tett ki, amely 592,3 milliárddal nagyobb a bevételnél. Az elkülönített állami pénzalapok első féléves többlete 77,9 milliárd forint volt, a tb-alapok hiánya pedig 3,3 milliárd forintot tett ki. Egy évvel ezelőtt a központi költségvetésnek az első hat hónapban 4,715,8 milliárd forint kiadása volt, amely 907,4 milliárddal haladta meg a bevételeket. Az idén júniusban a kamatkiadások 153,2 milliárd forintot tettek ki, 17,5 milliárd forinttal többet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek összege 13,2 milliárd forint volt, 3,1 milliárddal több az előző évinél. A nettó kamatkiadások (140,0 milliárd forint) összességében 14,4 milliárd forinttal lettek magasabbak, mint az előző évben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.