Gazdaság

A vártnak megfelelő mennyiségű étkezési búza lesz az idén

A vártnak megfelelő mennyiségű étkezési búza lesz az idén

2012. július 13., péntek
A vártnak megfelelő mennyiségű étkezési búza lesz az idén

Várhatóan az előzetes becsléseknek megfelelő, mintegy 4,0 millió tonna étkezési búzát takarítanak be az országban az idén - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkár pénteken Budapesten az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően újságíróknak.

Közölte: az őszi búza aratásával az elvetett - 1,081 millió hektáros - terület 72 százalékán végeztek a gazdálkodók. A termésátlag hektáronként eddig 3,7 tonna, a tavalyi 4,2 tonna után. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a vetésterület a múlt évben ennél a kalászosnál 100 hektárral kevesebb volt. A búza minősége jó, sok helyen pedig kiváló - tette hozzá. Ismertette, hogy az őszi árpa betakarításával gyakorlatilag már végeztek az országban. A 176 ezer hektáros területen 3,8 tonna volt a termésátlag hektáronként, ami a múlt évben elérte a 4,0 tonnát. Őszi árpából országosan mintegy 670 ezer tonna került a magtárakba.

Czerván György

hangsúlyozta, hogy az elmúlt napok "afrikai" hőségét minden növényi kultúra megsínylette. A nagy meleg miatt jelentősek a veszteségek, amit a termésátlagok nagy eltérése is tükröz. Példaként elmondta, hogy az őszi búza terméstátlaga Baranya megyében elérte az 5,0 tonnát is hektáronként, míg Nógrád megyében volt ahol csak 2,0 tonnát arattak egy hektárról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ország szükségleteit fedezi az idei őszi búza-termés, és emellett kivitelre is jut mintegy 1 millió tonna. Az őszi búza ára egy hónapja még 55 ezer forint volt tonnánként, mára mintegy 18 százalékkal 64 500 forintra emelkedett. Ugyanilyen mértékben nőtt az őszi árpa ára is: a júniusi 51 000 forintról 59 500 forintra tonnánként. A tavaszi vetésű kukorica és napraforgó hozamát még nem lehet reálisan megbecsülni, a nagy meleg jelentős károkat okozott - mondta, de hozzátette, hogy a csapadék még javíthat a helyzeten. Az államtitkár szerint az ország szükségleltét 4,5 millió tonna kukorica fedezné. Az elvetett 1,26 millió hektáron ez 3,5 tonnás hektáronként átlaghozammal lenne elérhető. Annak érdekében, hogy a nagy meleg és az aszály okozta károkról pontos képe legyen a tárcának július 18-án egyeztetnek az érintettekkel a minisztériumban - mondta Czerván György. Hozzátette: Magyarország kezdeményezte az uniónál - több más államhoz hasonlóan -, hogy a területalapú támogatások egy részét - minimum 50 százalékát - még ebben az évben kifizethesse előlegként a gazdálkodóknak, a különleges tejtámogatással együtt. Így enyhítve a gazdálkodók anyagi gondjain. Erről a EU Bizottsági döntése szeptemberben várható. Kedvező esetben a SAPS előleg akár 80 százalék is lehet - mondta az államtitkár. Hozzáfűzte: a kifizetés forrásának biztosítására - amely mintegy 157 milliárd forint lehet - időközben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felkészül.

Vancsura József

, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke nem tartotta kizártnak, hogy drágul a kenyér, mivel a búza ára várhatóan magas lesz a jelentős kereslet miatt, és ez a liszt árára is kihat. Czerván György azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a kenyér árát ugyanakkor más tényezők is befolyásolhatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.