Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Egyetem

A Printker is ösztöndíjat alapított a szegedi közgazdászhallgatókért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szeptembertől az SZTE Gazdaságtudományi Kar egy diákjának nyújtanak támogatást, s a terveik szerint minden évben létrehoznak egy új ösztöndíjat.

Szeptembertől kezdve egy tehetséges, nehéz anyagi körülmények között élő szegedi közgazdászhallgatónak nyújt az önköltség összegével megegyező támogatást (szemeszterenként 180 ezer forintot) hét féléven keresztül a Printker Office Land Irodatechnika, Papír, Írószer Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. Az erről szóló szerződést csütörtökön látta el kézjegyével Vilmányi Márton, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar (SZTE GTK) dékánja, valamint Varga Péter, a cég vezérigazgatója. Ismeretes, az SZTE GTK összesen negyven ösztöndíjjal várja az önköltséges nappali tagozatos alapképzéses hallgatókat.

A Printker Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: a vállalkozás valamilyen szinten nyertese a gazdasági válságnak, hiszen annak betörése óta is folyamatosan gyarapodik, növeli árbevételét és foglalkoztatotti létszámát. Terveik szerint – amennyiben nem romlik gazdasági helyzetük – a következő években is alapítanak egy-egy ösztöndíjat, így párhuzamosan három GTK-s hallgató tanulmányait szeretnék finanszírozni. „Cégünk is és jómagam személyesen is elkötelezett vagyok az SZTE, illetve a GTK iránt. Annak idején itt tanultam az egyetemen, majd nyolc évig oktattam a jogi karon. Életem legszebb időszakának tartom azokat az esztendőket. Most látva, hogy az állam jelentős részben kivonult a felsőoktatás támogatásából, úgy gondoltam: azoknak a helyi vállalkozásoknak, melyek erejéből futja, mindenképpen segíteniük kell a nehezebb anyagi körülmények között élő hallgatókat” – fejtette ki Varga Péter.

Elárulta: eddig is gyümölcsöző volt a Printker és a Gazdaságtudományi Kar együttműködése. Két esztendővel ezelőtt egy teljes ötödéves évfolyam végzett számukra vevőelégedettség-mérést, minden értékesítési szegmenst végigvizsgáltak, s rendkívül értékes tapasztalatokkal gazdagították a céget. Természetesen a karon végzett tehetséges közgazdászok számára nyitott az út a vállalkozás felé, többek között a gyakornoki programon keresztül. Magával a Szegedi Tudományegyetemmel is sokrétű kapcsolatot ápol egyébként a Printker: számos rendezvényt támogatnak a hallgatói eseményektől egészen a nagyszabású konferenciákig. „Nem titkolom: ösztöndíj-alapításunkat egyfajta üzenetnek is szántuk. Fontosnak tartjuk, hogy azok a vállalkozások, melyek ebben az időszakban is képesek növekedni, jó irányba fordulni, vállaljanak felelősséget ily módon is a környezetükért” – szögezte le a vezérigazgató.

Vilmányi Márton dékán arról beszélt: a felvételi eredményeik sokkal jobban alakultak, mint arra január-március táján számítottak. Nappali alapképzésben 250 hallgatót iskoláztak be, azaz csaknem teljesen feltöltötték alapképzéses kapacitásukat, mesterképzésben pedig a korábbi évek tendenciáit felülmúló felvételit zártak. Az SZTE GTK ugyanakkor természetesen mind az alap-, mind a mesterképzési szakokon hirdet pótfelvételit, távoktatásos tagozatukon pedig hagyományosan sok helyet tartalékoltak.

Egyetem

Ismét nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hat fertőzöttet diagnosztizáltak, és elhunyt két idős, krónikus beteg.

Tovább olvasom

Egyetem

Online levelező oktatás indul az SZTE mezőgazdasági karán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

A precíziós agrárgazdálkodási szakmérnöki szakon.

Tovább olvasom

Egyetem

Ismét egy francia egyetemmel köt megállapodást az SZTE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pinyo.jpg

Megjelent:

Szerző:

Két diplomát kapnak az egyik kurzus elvégzői.

Tovább olvasom

Aktuál