Úszás: Olasz Anna versenyben Londonért nyíltvízen

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégén rendezik meg a nyíltvízi úszók utolsó olimpiai kvótaszerző versenyét Setubalban. Csongrád megye két kiváló úszója, a hódmezővásárhelyi, már olimpikon Risztov Éva és a szegedi Olasz Anna is versenybe száll.

Az ötkarikás programban szereplő egyetlen hosszú távú szám a 10 kilométer, amelynek egyelőre nincs magyar résztvevője, ám a portugáliai viadalon ketten is megkaparinthatják a lehetőséget, ha – a világszövetség, a FINA honlapjának híre szerint – az első kilencben végeznek. Pontosabban a női és a férfi mezőnyben szerencsét próbáló duók tagjai – Risztov Éva és Olasz Anna, illetve Gercsák Csaba és Gyurta Gergely – közül a jobb eredményt elérő – és kvótás helyen végző – érdemli ki a londoni repülőjegyet.

“Hogy meglegyen az egy-egy kvóta, nagyon jól kell úsznia minden versenyzőnknek, de roppant nehéz dolguk lesz, mivel a mostani az utolsó esély, és a tét a részvételt eddig ki nem harcolók mindegyikét Setubalba vonzza” – mondta Kalaus Valter, a honi hosszútávúszókat összefogó szövetség főtitkára az MTI-nek. “A tengerparti sávban kijelölt, bő másfél kilométeres pályán hat kört tesznek meg a versenyzők, akikre az előrejelzés szerint 23-26 fokos, tehát jó idő, viszont hullámos, és alig 17-18 fokos víz vár. Ez utóbbi talán kicsit előny nekünk, legalább is az eddigi tapasztalatok alapján Risztov és Gercsák jól bírja a hideg vizet. Viszont a mezőny bivalyerős, ha igaz, 44 országból száznál is többen rajtolnak majd a portugáliai selejtezőn.”

A nők 10 kilométeres vetélkedését szombat, a férfiakét vasárnap délután rendezik meg.

Érdekesség, hogy a normálmedencés – 50 méteres – uszodában zajló londoni úszóversenyekre a “négyek” közül Risztov Éva és Gyurta Gergely is részvételi jogot szerzett.

Előző sztori

Pénteki programajánló: könyvek, könyvek, könyvek és Dumaszínház

Következő sztori

Növelni kellene az uniós kohéziós alapokat a Jobbik szerint