Írjon nekünk

Közélet

Solymos ismét lemondatná az SZKT-vezért

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Az alpolgármester száműzné Tóth István Tibort az SZKT éléről – már nem először -, és ismét csak a cégvezető bejelentései miatt elhúzódó trolibuszbeszerzés okán. A város tömegközlekedési cégének vezetője azonban maradna, elmondása szerint kötelessége volt jelezni észrevételeit, ráadásul irányítása alatt a cég jól működik.

Sajtótájékoztatót hívott össze Solymos László alpolgármester, hogy immár sokadik alkalommal szólítsa távozásra az SZKT éléről Tóth István Tibor cégvezetőt. Az indok újfent a trolibusztender, ami az elektromos tömegközlekedés-fejlesztés részeként valósul meg: 13 troli érkezik majd a Tisza partra. A trolibusz vásárlására az önkormányzat és az SZKT 2010. szeptember 10-én indított közbeszerzést, amit az Ikarus–Skoda Konzorcium nyert el a 2010. december 10-i eredményhirdetés értelmében. Az ügyben azonban 2011-ben a nemzeti nyomozóhatóság az ügyvezető igazgató bejelentése alapján kartellgyanú miatt vizsgálatot indított. A nyomozást bűncselekmény hiányában tavaly késő ősszel megszüntette.

Solymos László elmondta, hogy egy újabb bejelentés alapján (amely azt jelezte az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felé, hogy a nyertes ajánlatban szereplő trolibusz nem létező jármű, nem lett konkrétan megtervezve, a kiindulási alapja az SZKT tulajdonát képező SZKT-ARC Tr.187/TV.EU trolibusz, önjáró berendezéssel kibővítve – a szerk.) 2012-ben ismét vizsgálat indult. „Az NFÜ helyszíni szemlét tartott áprilisban, majd májusban 23-án az eljárást lezárta, szabálytalanságot nem talált, ahogy később a júniusi közbeszerzési döntőbizottság tárgyalása sem tárt fel semmit. Így tehát minden eljárás, ami a trolibuszbeszerzésekkel kapcsolatos lezárult, most pedig érdemes megnézni, hogy milyen hatással van a városra nézve a mintegy 17 hónapos csúszás, hiszen az első trolinak 2011 novemberében kellett volna érkeznie, idén szeptemberben pedig már 6 járműnek kellene futnia” – vetett számot Solymos kiemelve, hogy a 10-es trolibuszvonalat a csúszás miatt nem tudják beindítani, így a buszkiváltás miatt jelentős árbevételtől esik el az önkormányzat. Mivel az alpolgármester szerint mindez az SZKT vezetőjének a bejelentései miatt történt, melyek alaptalanok voltak, ezért méltatlanná vált az ügyvezető igazgató posztjához, és le kell mondania, ha nem teszi meg, akkor a következő közgyűlésen fogja a leváltását kezdeményezni a politikus.

„Nem először szólítottak fel lemondásra, amit nem értek, hiszen az én bejelentésem a kételyeimről szólt és az, hogy eddig elhúzódott a vizsgálat bizonyítja azok megalapozottságát, ráadásul ha tavaly kellett volna kifizetni a járműnek az előlegértékéét, akkor az 325 forintos euroárfolyamon lehetett volna, most pedig 285 forinton fogjuk kifizetni, így tehát még megtakarítás is történt. Ezen felül pedig az egyik alapvető probléma a 10-es vonal beindításával kapcsolatban, hogy a városvezetés nem hajlandó megérteni, hogy az többletköltséggel jár, nem megtakarítással. A 10-es trolivonal üzemeltetése 250 millió, míg ugyan ezen az autóbusz közlekedés 130-140 millió forintos kiadás. Erre a különbözetre jelenleg nincsen forrás. Nincs benne a költségvetésben ez a plusz forrás. Már többször jeleztem, hogy nem lettek kellő alapossággal átgondolva a nagyprojektben az üzemeltetési költségek változása, hatásai, gondolok itt a zöldpályára, az aktív utastájékoztatásra, a nagyobb teljesítményű villamosokra is” – mondta el portálunknak Tóth István Tibor, hozzátéve, hogy politikai céltábla lett, nem látja az okát annak, hogy lemondjon, hiszen különböző átszervezésekkel jelentős pénzt takarított meg a városnak.

Hírzóna

Újra ünnepnapot kap a szegedi papucs

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Február 8-án, a Szent-Györgyi Albert Agórában.

Tovább olvasom

Hírzóna

Egyre népszerűbb a Makói Teátrum

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az idei évet különös módon egy karácsonyi darabbal indították.

Tovább olvasom

Közélet

Átadták a Csongrád Megyei Levéltár új raktárépületét

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Átadták a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának új raktárépületét szerdán Szegeden.

Tovább olvasom

Aktuál