Skaliczki László: idén is tettünk le az asztalra



Az elmúlt szezonban egy bajnoki és egy kupaezüstérem, valamint Bajnokok Ligája szereplés a mérlege a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának, de feledhetetlen diadalokból is akadt pár a klubnál.
Eseménydús szezonon van túl a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata.
Skaliczki László
együttese az NB I-ben és a magyar kupában egyaránt második helyen zárt, a Bajnokok Ligájában azonban most nem sikerült túljutni a nagyon nehéz csoportkörön. "A célkitűzéseinket teljesítettük, ez örömteli dolog. Ha úgy tekintünk a magyar kupára és a bajnokságra, hogy volt lehetőségünk előrébb lépni, címet szerezni, akkor természetesen van némi hiányérzet, de ez az akkori csalódások után utólag inkább kellemes gondként jut az eszembe. Elégedett vagyok, különösen a magyar csapatok elleni hazai mérlegünket tekintem imponálónak, hiszen százszázalékosan teljesítettünk e vonatkozásban. Ha a hazai mérlegünket tekintjük, az 85,7%-os, azaz 3 meccsünket veszítettük el a 19-ből. A Kieltől nagyon kikaptunk, de a többi, a Koppenhága és a León elleni három- illetve négygólos vereségek vállalhatók. Az idegenbeli teljesítményünk már nem ilyen ragyogó, hiszen 10 meccset veszítettünk egy döntetlen mellett, ez 54,5%-os teljesítményt jelent. Összesítve a mérlegünk 67,8%, ami, úgy gondolom, a jó kategória felé megy. Nyilvánvaló, hogy az a keret, ami ezt kiharcolta, erején felül teljesített. Tisztességgel fejeztük be a szezont, idén is letettünk valamit az asztalra, és sokat köszönhetünk a szurkolóinknak, akik óriási élményben részesítettek minket szakadatlan buzdításaikkal meccsről-meccsre, idegenben és itthon egyaránt" - foglalta össze évértékelőjében a tréner. Számos emlékezetes csatát vívott a csapat, amik miatt egy árnyalatnyival eredményesebbnek tekinthető az idei teljesítmény mint akár az egy évvel korábbi. "Voltak feledhetetlen élményeink, gondolok itt a Veszprém elleni két hazai győzelemre, a Csurgó elleni idegenbeli, a Montpellier elleni hazai mérkőzésre. Utóbbi kapcsán meg kell jegyezzem a kinti is egy nagyon jó, Bajnokok Ligája szintű meccs volt, amit büszkén vállalhatunk a vereség ellenére. Igaz az a tétel, hogy az életet nem a lélegzetvételek számával mérjük, hanem azokkal a pillanatokkal, amikor elakad a lélegzet. Ebből kell erőt meríteni, ebből kell úgy továbbépítkeznünk, hogy később is intelligensen tudjuk kezelni a számunkra nem kedvező szituációkat. Nagyon fontos, hogy a csapat stílusa a megfelelő igazolásokkal olyan legyen, hogy a modern kézilabda követelményeinek is megfeleljen, gondolok itt a gyors, dinamikus játékra, ahol a gyors döntés, az állandó sebesség, az ütközések felvállalása mind-mind megjelenik, s ez olyan látványt ad, ami meghatározza a csapat arculatát, szerethető és a közönség számára szimpatikus" - tette hozzá a tréner. Az már biztos, hogy lesznek változások a gárda összetételében a remélhetőleg még eredményesebb következő évad reményében, hiszen elvárás, hogy a kétszeres bajnok tovább gyarapítsa hazai címeinek számát. Négy ember biztosan távozik (
Lékai Máté, Törő Szabolcs, Bajorhegyi Ádám, Dusan Beocanin
), ugyanakkor már vannak érkezők
Balogh Zsolt, Marinko Kekezovic
valamint
a horvát válogatott Alen Blazevic
és a svéd kiválóság
személyében - utóbbi kimondottan sztárigazolásnak számít. "Nagyon jó játékosok érkeztek eddig, akik a szerkezetünkhöz mindenképp hozzátesznek, de még egy-két olyan ember kellene, akik által a játékunk új impulzust kapna, picit nagyobb felhajtóerő lenne, kialakulna egy egészséges versengés a csapatba kerülésért, lehetne megfelelően rotálni, nem kellene az adott játékos pillanatnyi formája miatti hullámvölgyeket átélnünk, hanem magam tudnám kontrollálni ezeket a hullámvölgyeket bizonyos helyzetekben, a jobb eredmény elérése érdekében" - hangsúlyozta a mester. A nyár is eseménydúsnak ígérkezik a játékosok számára, hiszen a válogatottak július 19-én Tunézia ellen Szegeden léphetnek pályára, majd következik számukra az olimpia, míg a csapat felkészülésének programjában egy berlini, egy doboji és egy Grenoble-i torna szerepel, de a tavalyihoz hasonlóan idén sem marad el a szerbiai magaslati edzőtábor Kopaonikban.