L. Simon László: Polgári erény a kultúratámogatás

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális államtitkára, a Mukácsy-alapítvány korábbi elnöke nyitotta meg a szegedi Múzeumok Éjszakáját. Az államtitkárral a magyar kulturális mecenatúráról és a múzeumi rendszer helyzetéről is beszélgettünk.

– Szüntelen kong a kultúra válságra hangolt vészharangja, ön milyen perspektívákat lát például a múzeumok terén?

– 2012-ben 29,4 milliárd forint a kulturális költségvetés, jövőre pedig minden reményünk megvan arra, hogy ez növekedjék, nemcsak a minisztériumnál, hanem a Nemzeti Kulturális Alapnál is nagyobb forrásbevételre számítunk. Ez alkalmas lesz arra, hogy megsegítsük a magyar múzeumrendszert. Többek között most tárgyalunk olyan törvényjavaslatot, amely az NKA-nál lehetővé tenné azt, hogy az állami múzeumok működéséhez is hozzájáruljunk annak bevételeiből. Ez stabilizálni tudná a forráshiánnyal küszködő intézményeket. Azt a korábbi kezdeményezést semmiképpen nem támogatom, hogy tegyük ingyenessé a múzeumokat, minden szám azt mutatta nálunk és európai más múzeumaiban is, hogy az ingyenes belépés egyetlen fővel sem növelte a látogatószámot.

– Mit tehetnek akkor?

– Inkább arra kell törekednünk, hogy olyan programokat rendezzünk, amelyek a nehéz helyzet ellenére is bevonzzák a látogatókat a múzeumba. Szegeden most pontosan egy ilyen kiállítást sikerült megvalósítani, a Munkácsy-tárlat reményeim szerint az egész megyéből fogja csalogatni a látogatókat.

Nem csak pénz kérdése

no images were found

– Megnyitó beszédében említette, hogy a 19. században – egész más intézményrendszer mellett – milyen erős volt a magánmecenatúra, és ma is jó lenne, ha az államot ez némileg kiegészítené.

– A festő korában nem volt ilyen múzeumi intézményrendszer, az embereknek mások voltak a művelődési szokásai. Amikor a Krisztus-triológia képeit egyesével egy magánpalotában bemutatták, egy-egy hónap alatt több mint százezer ember nézte meg őket. Van a megyei és a magyar múzeumi intézményrendszerben erő és tartalék, ezt kell olyan módon dinamizálni és felszabadítani, a kormányzati munkával segíteni, hogy jó programok jöjjenek ki. Hozzá kell azt is tennem, hogy ez nem feltétlenül csak pénz kérdése. A kultúrpolitikának annyiban kell változnia, hogy azt érezzék az intézményvezetők, a kulturális élet szereplői, hogy erős politikai támogatottsággal, legitimitással és ambícióval rendelkező vezetés van az ágazat élén, amely mindent meg fog azért tenni, hogy az érintettek a komfortérzetét is növelje. Ez pénz nélkül is sokat lendíthet a jelenleg nehéz helyzetben levő intézményrendszeren.

– Tud-e az állam segíteni abban, hogy a magántámogatás „kultúrája” ismét életre kapjon?

– Mindenki arra szokott hivatkozni, hogy nem megfelelő a jogszabályi környezet, nincs eléggé ösztönözve a módosabb réteg arra, hogy pénzt fordítson a kultúrára – ez szerintem nem igaz. Egyrészt azért nem, mert igenis vannak megfelelő jogszabályok, melyek adókedvezményeket tesznek lehetővé. Látjuk azt, hogy ha olyan rendszert csinálunk, mint a színházaknál a társasági adókedvezmény kiaknázásával, akkor működik a dolog, csak nem a saját pénzét adja oda a vállalkozó, hanem a befizetendő társasági adójának egy részét utalhatja közvetlenül kulturális intézmények, például színházak számára. Alapvetően kulturális problémáról van szó, az államnak abban kell segítenie – úgy is, hogy én például most beszélek róla –, hogy folyamatosan napirenden tartja a témát.

A kultúra ügye

no images were found

– A tehetős rétegek ilyen irányú felelősségvállalását is sürgetik?

– Igenis a magyar módosabb rétegeknek, azoknak az embereknek, akiknek egyébként van pénzük, mert mondjuk a rendszerváltozás nyertesei voltak – akik vállalatokat fillérekért privatizáltak, és ezeket ma is működtetik, szintén fillérekért nagy ingatlanvagyonokhoz jutottak és azokat képesek voltak fenntartani, abból újabb profitot termelni –, nekik felelősségük van, és egy ilyen nehéz helyzetben a magyar kultúra ügye mellé kell állni. Egyébként a Munkácsy-kiállítás részben erre is példa, hiszen a tárlat alapját egy magángyűjtemény adja, melyet már számos helyen bemutattak, a gyűjteményt kezelő alapítvány pedig veszteséges kiállításokat is szervezett, mondjuk a Munkácsy-kiállítások profitjaiból más tárlatokat finanszírozott, ez egy fontos és példaértékű dolog.

A magunk múzeuma

– Mennyire kell most nulláról indulnunk a szemléletformálás terén?

– A cunami sújtotta ázsiai területek lakóinak magyar állampolgárok pénzadományokat ajánlanak fel, vagy magyarországi természeti katasztrófák esetén szintén gyűjtenek, ami nagyon helyes! Tehát benne van a fejekben az, hogy ilyen tragédiák esetén érdemes összefogni és a magánjövedelmünkből valamit felajánlani – ugyanez a kultúra esetében nincs meg! Nem feltétlenül csak adókedvezmények nyújtásával kell ezt segítenünk, hanem egyszerűen arról kell beszélnünk, egyértelművé kell tennünk és a saját példánkkal is igazolni, hogy a kultúra mecenatúrája polgári erény. Egy művelt, magára valamit adó iparos, vállalkozó, üzletember, igenis támogatja a magyar kultúrát és annak intézményrendszerét. Saját magam azzal kezdtem, mikor erről kezdtem beszélni, hogy a szűkebb lakóhelyemhez kapcsolódóan, a Fehér Megyei Múzeumok Igazgatóságának egy nagy értékű cserépkályhát ajánlottam fel, amit a gyűjtemény ékességei között tart számon – nem hivalkodásként említem, hanem annak demonstrálására, hogy nekünk példával kell elöl járnunk.

– Lehet-e már tudni a múzeumok helyzetének intézményi rendezéséről?

– Az érvényes kormányhatározat azt mondja ki, hogy önkormányzati kézbe fognak kerülni a múzeumok. Ezen a rendszeren lehet és kell is finomítani, sok időnk nincs, mert a bizonytalanság nem tesz jót az intézményrendszernek, úgy gondolom, hogy a részleteit egy héten belül ki fogjuk dolgozni a tárcánál, és a kormány elé kerül, de egyelőre nem tudok többet mondani. A kormányhatározat értelmében az önkormányzati rendszer között osztanánk szét a múzeumi egységeket. Ez bizonyos intézményeknek jót tenne, másoknak nem. Bizonyos esetekben alkalom lenne arra, hogy a település lakói magukénak érezzék azt a helyet, amit eddig nem éreztek annak.

Előző sztori

Mudi, az “elfeledett juhász” – magyar kutyafajták 5. rész + FOTÓK

Következő sztori

Oktatási tárgyú javaslatokat tárgyal ma az országgyűlés