Sport

Kajak-kenu: eddig egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz

Kajak-kenu: eddig egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz

2012. június 23., szombat
Kajak-kenu: eddig egy-egy arany és ezüst, valamint két bronz

A magyar küldöttség egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtött a zágrábi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati döntői során.

A legfényesebb medál a már olimpiai csapattag

Dombi Rudolf, Kökény Roland

kajakos duó nevéhez fűződött: a tavaly, Belgrádban bronzérmes egység ezúttal nagyszerű győzelmet aratott, szinte végig vezetve, egy hajóhossz előnnyel ért célba 1000 méteren. "Eddig szerintem ez volt a legjobb pályánk, nagyon jólesett - mondta az MTI-nek Dombi, aki élete első ötkarikás fellépésére készül. - Ezt azonban csak részeredménynek könyveljük el, az olimpia lesz a főverseny, ha az nem sikerül, akkor ez majd nem ér semmit. Folytatjuk tovább a felkészülést, de tudjuk, hogy nem edzésen kell bajnoknak lenni, hanem magán a versenyen, ahol szeretnénk a legjobbunkat nyújtani. Én azt mondom, ebből bármi lehet." A nők hasonló számában a pénteken még gyomorpanaszokkal küzdő, infúziót is kapott

Vad Ninetta Kárász Annával

párban ezüstérmes lett K-2 1000 m-en. Kárász feltehetően szintén elkapta szobatársától a vírust, hiszen az eredményhirdetés után ő is rosszul lett, hányt is. "Este már jobban éreztem magam, az éjszakám is jól telt, így szerencsére tudtam vállalni az indulást. Győzni szerettünk volna, de a körülményekhez képest most az ezüsttel is elégedettek lehetünk" - mondta a parton a KSI lapátforgatója, Vad. Az olimpiára készülő 500-as női kajaknégyes -

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin

és

Fazekas Krisztina

- harmadikként siklott a célba a németek és a fehéroroszok mögött. Az egység a hétfői csapatkijelölés után a héten edzett először együtt, ráadásul a kétszeres ötkarikás bajnok, 31-szeres világbajnok Kovácsnak is "jutott" a társait elért vírusfertőzésből, pénteken szinte semmit nem evett, este Vadhoz hasonlóan infúziót is kapott, s még szombaton is gyengének érezte magát. "Sajnos beragadtunk a rajtnál, de nem szomorkodunk, mert igazából egy jó szombati edzésnek fogtuk fel ezt a versenyt - nyilatkozott az MTI-nek a vezérevezős Szabó, Kozák pedig hozzátette: - Előre megbeszéltük, hogy nem stresszelünk rá erre a futamra. Ami jó, azt megtartjuk, ami rossz volt, azon pedig dolgozni fogunk, hogy kijavítsuk. Ebből az eredményből semmilyen következtetést nem szabad levonni, mi nem is tesszük." A

Tóth Márton, Mike Róbert, Vasbányai Henrik

és

Németh Szabolcs

alkotta kenus négyes - a tavalyi Eb-diadalt követően - ezúttal harmadikként zárt a fehéroroszok és a románok hajója mögött 1000 méteren. Az élete első felnőtt világversenyén szereplő, ifjúsági olimpiai bajnok kajakos, Farkasdi Ramóna remekül helytállt, negyedik lett 1000 m-en, a

Sáfrán Mátyás, Nagy Péter

kenus duó pedig hatodikként ért célba egy kilométeren. A pénteki nyitónapon még szintén rosszullétre panaszkodó kenus, Varga Dávid nyolcadik lett az 1000 m-es döntőben. A szombati B döntőkben a magyarok közül egyedül Slezsák István (K-1) volt érdekelt, ő hetedik helyével összesítésben 16.-ként zárt.

később:

200 m-es előfutamok 14 ó 200 m-es középfutamok 16 ó

vasárnap:

500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 9 ó 200 m-es döntők 11:50 ó 5000 m-es döntők 15:10 ó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.