Az iskola egyházi kézbe adása csak szülői belegyezéssel?


A szülők legalább felének beleegyezéséhez kötné a települési óvodák és iskolák valamely egyháznak való átadását a fideszes Pánczél Károly.
A kormánypárti politikus kedden nyújtotta be a köznevelési törvényhez a módosító javaslatát, amelyben azt rögzítené, hogy akkor köthető köznevelési szerződés vallási, világnézeti szempontból elkötelezett intézmény fenntartójával, ha azt az oda beíratott tanulók szüleinek - illetve a nagykorú diákoknak - több mint fele támogatja.
Pánczél Károly
indoklásában azt írta, hogy a módosító javaslat a többségi elvet érvényesíti a köznevelési feladatellátásra vonatkozó szerződés megkötésének feltételéül. Előterjesztése nem változtatna azon, hogy nem sújthatja aránytalan teher, vagyis plusz költség azokat, akik nem akarják egyházi iskolába járatni a gyermeküket. Egy másik módosító javaslatban a szintén fideszes
Pósán László
a köznevelési törvényben azt rögzítené, hogy az erkölcstant az állami általános iskolákban az egyes tantárgyakhoz kapcsolódva kell feldolgozni. Jelenleg a jogszabály azt mondja, hogy az állami általános iskolákban kötelező az erkölcstanóra vagy a helyette választható hit- és erkölcstan. Ezzel szemben Pósán László indoklásában azt hangsúlyozza, hogy az erkölcstan az oktatási folyamat része, a hit- és erkölcstan viszont az adott egyház ügye.