Göncztől Áderig - Ki hogyan testesítette meg a nemzet egységét? + FOTÓK

Mi befolyásolja az államfő tevékenységét, politikai aktivitását, milyen az ország első közjogi méltóságának karrierútja, lakossági megítélése, politikai orientációja, szerepfelfogása, mi várható a Sándor-palota új lakójától, Áder Jánostól? – a jogi kar közéleti vitaestjén ezekre a kérdésekre keresték a választ fiatal jogászhallgatók Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője segítségével.

Nem hagyományos előadást tartott a fiatal elemző a Szegedi Tudományegyetemen a minap, inkább közvetlen beszélgetés formájában vitatták meg az eddigi és a leendő államfők helyét, szerepét a rendszerváltás utáni Magyarországon. Először állandó jelzőkkel próbálták illetni az eddigi négy elnököt.

Az elnökök többsége nem volt politikusi alkat

Göncz Árpád

volt "a nemzet nagypapája", a mindenki "Árpi bácsija", aki a nép fiaként inkább irodalmár mivoltát hangsúlyozta, plebejusi civil alkatát helyezte előtérbe, s kevésbé működött politikusként. Konfliktusos alkatnak tűnt, s általában a korabeli sajtó is mellette foglalt állást.

Mádl Ferenc

volt a tanár úr, a nemzetközi hírű jogtudós. Professzoros karaktere szintén nem profi politikusra emlékeztetett. Általában a megbékélésre törekedett, a konszenzus híve volt.

Sólyom László

ment el a legmesszebb az elnöki jogkör újraértelmezésében, mozgásterének kibővítésében. Autonóm személyiségként ő dobta vissza a legtöbb törvényt a Parlamentnek, az alkotmányosság legéberebb őrének bizonyult, mégsem nevezhető politikai alkatnak. Távolabb állt a pártoktól, mint elődei, s rendkívüli helyzetekben is tudta, mi a dolga. Ügyesen kitalálta szerepét, saját témát is kialakított magának, ő volt a „zöld” elnök.