Írjon nekünk

Közélet

Botka országos haknira indult Szeged-napi beszédével

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Botka László a héten kampányútra indult. Facebook-bejegyzésében arról írt Szeged polgármestere, hogy az ünnepi közgyűlésen elhangzottakat szeretnék, ha más városokban is előadná. Szónoklatának visszhangjai a demokrácia és a szabadság jövőjéről Mezőhegyesig, Gyöngyösig és a fővárosba is elhallatszottak.

Szeged napi ünnepségsorozat hosszúhétvégéjén tartott ünnepi közgyűlésen, a díszpolgári cím és Szegedért emlékérmek kiosztása között egy József Attila-i keretbe foglalt politikai szónoklaton beszélt Botka László polgármester arról, hogy miért és mitől félti a demokráciát, a szabadságot, de micsoda reményt érez a szegediekben és általában a vele hasonlóan gondolkodókban. Hétfőn a közösségi oldalon tett bejegyzésében pedig már annak adott hangot, hogy olyan sokaknak tetszett a szónoklat, hogy nem győz most eleget tenni a meghívásoknak, ezért elhagyja most Szegedet, hogy előadhassa szavait más városokban is. A hakni első állómásai Mezőhegyes, Gyöngyös, Hódmezővásárhely és Budapest, de bejegyzése szerint igyekszik más helyre is eljutni, ezért az MSZP-s rétor kéri mindenki türelmét, és örömmel tapasztalja, hogy „kezd kinyílni az emberek szeme”.

„Véget ért a 10 napig tartó Szeged napi rendezvénysorozat. Többszázezren, köztük többezer külföldi és hazai vendég ünnepelte velünk Szeged szabadságának ünnepét. Szállodáink megteltek, tereinken mozdulni is alig lehetett! Közben sok városba hívtak, hogy beszéljek arról, hogy „csakazértis” lesz jövője a magyar demokráciának és szabadságnak! A következő napokban: Mezőhegyesen, Hódmezővásárhelyen, Gyöngyösön és Budapesten fogok erről beszélni. Sok további helyre is hívtak, türelmet kérek, megpróbálok mindenhová eljutni, mert örömmel látom, kezd kinyílni az emberek szeme…” – olvasható a hétfői bejegyzésben.

Hírzóna

Új minibölcsőde épül Csanádalbertin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

150 millió jut fejlesztésekre.

Tovább olvasom

Közélet

Az új vasúti menetrend kedvező változást hoz – a szegedi utasoknak is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Véli a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Tovább olvasom

Közélet

Kövér: Tőkés László és Temesvár népe örökre beírta magát a történelembe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Szerző:

Újságcikkek, dokumentumok, fotók, filmrészletek segítségével, a virtuális valóság eszközeivel jelenítik meg az 1989-es történéseket.

Tovább olvasom

Aktuál