Közélet

Az iskola a gyerekeké – családi nap a Béke utcai suliban + FOTÓK

Az iskola a gyerekeké – családi nap a Béke utcai suliban + FOTÓK

2012. május 12., szombat
Az iskola a gyerekeké – családi nap a Béke utcai suliban + FOTÓK

Rengeteg színes program, kézművesműhely, táncbemutató, sportprogramok várták szombaton a látogatókat, így mindenki megtalálta az érdeklődésének megfelelő szórakozást.

Tizennégy órától a 20 órakor kezdődő utcabálig egész délután tartó családi napra invitálta szombaton a szegedi Béke Utcai Általános Iskola az ide járó diákokat, azok szüleit és nagyszüleit, az iskola pártolóit.

Gyimesi László

, a körzet képviselője is üdvözölte a jelenlevőket, majd – korábban már egyeztetve az iskola igazgatójával és tanári karával – egy kezdeményezést jelentett be, amit jövőre és azután is szeretne életben tartani. Az iskola legjobb tanulójának, a hetedikes

Kószó Evelinnek

kimagasló tanulmányi eredményeiért, szorgalmáért és közösségi munkájáért egy táblaszámítógépet ajándékozott. Egyfajta példaképet is szeretnének a többi diák elé állítani, ezért választottak egy hetedikes diákot, aki még jövőre is itt lesz. Így a kisebbek is láthatják, érdemes tanulni, van értelme, mert csak így juthatunk előre – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP-s képviselő. A mai modern világban a számítógép nélkülözhetetlen eszköz, ezért Evelin szebb ajándékot nem is kaphatott volna.

Ilyen ünnepségkor szokta csak felvenni iskolapólóját az intézmény igazgatója, Mészáros Zsolt. Ezen a következő felirat olvasható: „Az iskola mindenkié”. Elsősorban a gyerekeké, pontosított az igazgató, majd a pedagógusoké, a szülőké, a rokonoké és a barátoké. Ilyen családi napon az iskolai élet minden részvevője közvetlen formában is együtt tud lenni. Ez az a nap, amikor a pólón olvasható mondat valósággá válik. A családi napnak mindig van egy célja, ami közvetlenül a gyerekeket szolgálja. A mostani cél az iskola aulának világítását kívánja megvalósítani a tombola és a rendezvény bevételéből. Rengeteg tombolafelajánlás érkezett, szép és értékes nyereményeket osztottak ki. A fődíj egy két éjszakára szóló családi szoba a gyulai Székely Panzióban és családi belépő a gyulai kalandparkba. A négy különböző helyszínen zajló programokat este utcabál zárta az aulában, tehát stílszerűen: aulabál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.