Tizennégy gyönyörű lány küzdött meg szombat este a Miss Carpatica címért a Klauzál tér borforgatagában. A szépségversenyre nyolc országból érkeztek jelentkezők, a korona tulajdonosa pedig egy Smart személygépkocsival is gazdagodott.
A Miss Carpatia verseny a Kárpátok vonulata mentén elhelyezkedő országok (ahol sokak szerint a Földkerekség legszebb lányai és asszonyai élnek), vagyis Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ausztria közös szépségversenye. A jelentkezők közül az elődöntők során válogatták ki a legszebb 14 leányzót, akik a versenyt megelőzően egy egyhetes felkészítőtáborban tanulták meg a koreográfiát, a helyes mozgást.
A Kárpátok szépségei, géniuszai
Több nívós személy is helyet foglalt a zsűri soraiban: többek között Polgár Ildikó, a 2008-as Miss Hungary győztese, Kincses Szabolcs lemezlovas, Boldog Zoltán üzletember, Bihari Gábor, a szegedmodels.hu tulajdonosa valamint Csányi György mesterfodrász bíráskodott a lányok felett. A zsűri elnöke Vajda Attila olimpiai bajnok kenus volt, az este a lányokat pedig a Való Világ egykori játékosa, Simon Olivér konferálta fel.
“Nem egyszerű ezt a döntést meghoznunk, hisz ahányan vagyunk, annyiféle ízlést képviselünk. A lányok is nagyon szépek, sokszor már az első találkozáskor körvonalazódik, hogy ki lehet a befutó. Itt viszont nem lehetett jósolni, nagyon erős a mezőny” – árulta el portálunknak a zsűri sorai közül Bihari Gábor. A lányokat arcra, testre és kisugárzásra pontozták, e három jó érték megfelelő elegyéből állhatott össze a Kárpátok legszebb lánya. A szépségversenyektől megszokott módon három kollekcióban – utcai viseletben, fürdőruhában és estélyiben – vonultak fel a szépségek a színpadon. Elegáns ruháik a szegedi stílus- és divattervező, Sándor Alexandra munkáját dicsérték.
A színpadon egy-egy kérdésre is felelniük kellett a lányoknak, hogy bizonyítsák, az eszük is a helyén van: a szegedi árvíz dátumát, a város jellegzetességeit kérdezték, de volt akinek egy hazai zeneszerzőt, vagy a Kárpátok legmagasabb csúcsát kellett megneveznie. A szépségek helyesen válaszoltak szinte minden kérdésre, láthatóan jól felkészültek a versenyre.
Hofi szelleme szerencsét hozott a tombolán
Míg a lányok öltözködtek, előadásokkal szórakoztatták a Klauzál tér bódéi közé szorult embereket. A Hypnology Dance Crew tánc csoport repertoárjában a robottánctól a hip-hop-ig elég színes performanszok szerepeltek. Nagy sikert aratott még a Pixel Team fejre állító, nyaktörő mutatványai is: a Csillag születik című tehetségkutató műsorban indult csapat a közönség pár tagját is sorba fektette a színpad előtt, hogy némi tétje is legyen az ugrándozásaiknak. A lányok fürdőruhás felvonulását követően Forgács Gábor is színpadra lépett, aki pár humoros anekdotával idézte fel a nagy nevettető, Hofi Géza szellemét, valamint néhány dalt is előadott füstifecske-stílusban.
no images were found
Tombolát is sorsoltak, a csekély nevezőnek köszönhetően gyakorlatilag három-négy család vitte el az összes ajándékot. Egy idős úr igazán szerencsés csillagzat alatt született, ajándékcsomagot, szolárium-bérletet és egy prágai utazást is nyert alig öt perc leforgása alatt. Az est végén, bőven tíz óra után hirdették ki a verseny győzteseit. Különdíjat Török Eszter kapott, harmadik helyezettnek Urs Alexandrát választották meg: nyereménye egy ajándékcsomag, vásárlási utalvány, napszemüveg és egy erdélyi utazás volt. A képzeletbeli dobogó második fokára Vecsei Viktória léphetett fel, ő is ajándékokkal és vásárlási utalványnal gazdagodott, valamint Prágába utazhat el.A Miss Carpatia 2012 díjat idén az ötös sorszámmal indult Tatár Viktória (alsó képünkön) érdemelte ki. A húszéves lány Debrecenből érkezett a megmérettetésre, koronáját a tavalyi győztes, Polgár Ildikó, valamint a zsűri elnöke, Vajda Attila olimpiai bajnok nyújtotta át. Ajándékai mellett egy Smart személygépkocsi boldog tulajdonosa is lett.
no images were found